× Szívesen írtam volna félideji beszámolót mind a Giróról, mind a Garrosról, de a tanév hajrájában erre nem jutott időm. Ehelyett a szokásosnál is jóval tartalmasabb és hosszabb bejegyzést készítettem ezekhez a versenyekhez a Sportblogba, ami a napokban került közszemlére. Már a jegyzeteim is kitettek volna kb. 2 A4-es oldalt, úgyhogy képzelhetitek mennyit dolgoztam a cikken. Itt a következtetéseket szeretném levonni, a lehetőségekhez képest objektíven és kicsit előreteinteni a nyár nagy eseményeire, amik már a nyakunkon vannak.

ROAD CYCLING - GIRO D'ITALIA, TOUR FAVOURITES AND HOUR RECORD
Kezdeném az év első háromhetesével, a 98. Giro d'Italiával. Az a helyzet, hogy nekem elég nehéz ezt a versenyt szigorúan külső szemlélőként értékelni, de remélem ezt most elnézitek nekem, hiszen tudjátok az okát. A szakaszok részletes elemzése és az összetett alakulása a Sportblogban olvasható, persze egy jóadag elfogultsággal megfűszerezve. De nem kell aggódni az Astana-fanoknak sem, itt garantáltan több szó esik majd a kazah együttes tagjairól és taktikájukról, illetve magatartásukról. Először viszont a lényeg: Alberto Contador úgy szerezte meg a rózsaszín trikót és a soha véget nem érő trófeát, hogy kétszer is bukott  - az egyik alkalommal ráadásul egy komolyabb sérülést is összeszedett, hiszen kifordult a bal válla -, és ezután a várakozáson alul teljesítő csapattársai segítsége nélkül kellett megoldania a védekezést. Magyarul csak és kizárólag magára számíthatott a nehéz szituációkban.

A nehéz szituációkat pedig az Astanások idézték elő, egyértelműen ők voltak csapatszinten a legerősebbek. A hegyeken Fabio Aru-nak és/vagy Mikel Landának (?) maradt rendszerint a legtöbb embere, így ők alaposan meg tudták keverni a lapokat, összedolgozhattak a védtelen riválisok kárára. Őrületes tempót diktáltak, az első normál szakasztól kezdve koncentrálni kellett azoknak, akik az összetettben jó eredményre pályáztak. Ha már itt tartunk, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a Giro előtt egy bizonyos nagy négyest emlegettünk, amiben Contador, Aru, Porte és Uran kapott helyett. Ehhez képest  a második hétre gyakorlatilag csak ketten maradtak versenyben közülük, plusz megérkezett harmadiknak a meglepően jól tekerő Landa, aki veszélybe sodorta Aru csapatkapitányi címét is. Rigoberto Uran ahol lehetett, kapott, és emiatt folyamatosan magyarázkodni kényszerült, de legalább a 3. hétre összeszedte magát. Richie Porte hiába produkált fantasztikust tavaszt, és hiába gondolták azt sokan, hogy majd ő lesz Contador legkomolyabb kihívója, most is bebizonyította, hogy amikor igazán kell, nem tud csúcsformát nyújtani. Egész egyszerűen nem képes elviselni azt a terhet, ami egy elsőszámú ember szerepével együtt jár. Kiváló segítője lehet Froome-nak, ez nem kétséges, de azt hiszem, belőle sosem lesz nagy bajnok. Pedig eleinte gyanús volt a Sky, mindig hátrébb helyezkedtek és átadták a kezdeményezés jogát másoknak, de Porte kiszállása után értelmét vesztette ez a taktikus magatartás - ami egyébként nem is biztos, hogy tudatos volt.

Ellenben az Astana minden furfangot bevetett, hogy megingassák Contadort. Erre talán a Mortirolós szakasz a legjobb a példa, amikor a Tinkoff kapitánya defektet kapott és amint Aruéek tudomást szereztek erről, ámokfutásba kezdtek. Hogy fair húzás volt-e? Véleményem szerint nem túlságosan. De nem csak én gondolom így, hanem jónéhény kerékpáros is. Maradjunk annyiban, hogy illik megtisztelni az összetett éllovasát. Legalább annyira, hogy amikor önhibáján kívül bajba kerül, akkor nem gyújtom be a rakétákat. Az volt az Astana szerencséje, hogy még így sem sikerült leszedniük a trikót Albertóról, sőt! Aru szempontjából a fagyi visszanyalt, hiszen a Mortirolo felénél utolérte őt a spanyol és azzal a lendülettel ott is hagyta. Két nappal később pedig a 'cinkostársa', Landa is pórul járt: egy bukás feltartotta az Ologno lábánál, miközben (nem utána!) elöl a Tinkoff-Saxo betámadta a mezőnyt. Azt hiszem, ez így volt igazságos... A kazah bejegyzésű csapat tehát minden ügyeskedése ellenére elbukta a rózsaszínt, de öt szakaszgyőzelemmel (Tiralongo, Landa 2x, Aru 2x), a fehér trikóval, és két dobogós hellyel vigasztalódhatott, amellett, hogy elsöprő fölénnyel nyerte a csapatversenyt is.

És akkor jöhet a klasszikus kérdés: mi várható a Touron? Lesz-e duplázás, esetleg címvédés? Egy valami biztos, nem szabad leírni Contadort - aki ismeri őt, amúgysem tenne ilyet. Az nyilvánvaló, hogy extrém nehéz dolga lesz, hiszen ellenfelei frissen érkeznek Utrechtbe, amíg ő letekert - és nem mellesleg megnyert - egy brutális Girót. Froome és Nibali a napokban a Dauphinén szerepel, de elképzelhető, hogy egyikük sem fog foggal-körömmel harcolni az összetett elsőségért. Közülük talán a brittől számíthatunk jobb helyezésre, hiszen ő tavaly is nagyot csatázott Contadorral a Tour legfontosabb felvezetőversenyén. A címvédő olasztól nem lenne meglepő, ha megint kicentizné a teljesítményét, mint egy évvel ezelőtt. Kínosan odafigyelt arra, hogy csak annyit menjen, amit előzetesen előírtak neki, szóval vele kapcsolatban valószínűleg nem leszünk okosabbak. Hozzáteszem, nekem ez a sítlus nem szimpatikus, idén adhatna egy kis ízelítőt abból, hol tart a felkészülése. Quintana pedig, Contadorhoz hasonlóan a Route de Sud-ön áll majd rajthoz, de számomra ő a fekete ló kategória. A Tirreno győzelme után kipróbálta magát a klasszikusok kockakövein, aztán elegánsan elvonult a világ elöl. De minden bizonnyal kiváló formában lesz a Tour de France-ra, neki kedvez ez az útvonal, csak a rövidke időfutamot és a pavét kell túlélnie, aztán jönnek a legendás hegyek. Addig is reménykedjünk, hogy a mind a négyen elkerülik a nagyobb bukásokat és hogy egészen a 20. szakaszig kérdéses lesz a sárga trikó sorsa.

Még mielőtt magával ragadna minket a Tour de France hangulata és elmerülnénk az esélylatolgatás művészetében, kanyarodjunk vissza egy kicsit a pályára. Június 7-én, szombaton ugyanis egy történelmi órának lehettünk szemtanúi. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy amióta újraélesztették az egyórás világcsúcs legendáját, arra vártunk, hogy egy igazán nagy név is nekifusson és elhelyezzen egy új mérföldkövet. Bradley Wigginsnél aligha van nagyobb név a szakmában: a regnáló időfutam világbajnok, aki nemcsak az országúton, hanem a pályán is meghatározó figura a kerékpározás történetében, Londonban kísérelte meg az új rekord felállítását. Előzetesen az 55 km-t célozta meg (edzésen kishíján össze is jött neki), amivel nagy eséllyel elvette volna ellenfelei vállalkozó kedvét, de még Chris Boardman csúcsát sem tartotta elérhetetlennek... Nos, a számára oly' kedves londoni velodrome teltházas közönsége és a bizonyítási vágy sem repítette el ilyen magasságokba, de az 54.526 km is mérföldkőnek számít, vagy legalábbis egy erőteljesen meghatározó eredménynek. Az öröme viszont nem lehetett teljes, hiszen így még akadhadnak kihívói a jövőben. A korábbi csúcstartó Alex Dowsett például egyből bejelentkezett, de szóba jöhet egy Tony Martin és egy Fabian Cancellara is, akinek példéul ez lehet az utolsó nagy dobása. Nem kizárt, hogy valamelyiküknek sikerül felülmúlnia Sir Bradley-t a jövőben.

TENNIS - CAN WAWRINKA HOLD ON AFTER THE ROLAND GARROS?
A Sportblogban már utaltam arra, hogy Novak Djokovic, azzal, hogy legyőzte Rafael Nadalt minden idők talán legjobban várt Roland Garros negyeddöntőjében - ráadásul három szettben -, kezébe kapta a kulcsot. Űgy tűnt, az elődöntőt is hasonlóan simán veszi, ami aztán Murray hősies küzdelmének köszönhetően nem így lett, de végül döntő játszmában diadalmaskodott. Elfordíthatta a kulcsot a zárban, hiszen a versenyben maradt legnagyobb riválisain sikerült átverekednie magát. Miért pont egy Wawrinka akadályozná meg abban, hogy megszerezze a hőn áhított Muskétások Kupáját? - gondolhattuk mi, nézők. A legtöbben - beleértve magamat is - esélyt sem adtunk a svájcinak, aki fantasztikus játékkal búcsúztatta a legjobb 8 között Roger Federert és aki átvészelve egy mentális hullámvölgyet, letörölte a francia közönség arcáról a mosolyt Tsonga legyőzésével. Még a tavalyi Australian Openen szerzett bajnoki címéről is sokan elfelejtkeztek, vagy legalábbis nem vették számításba egy élete legjobb formájában lévő Djokovic elleni RG-döntőben. Főleg azért, mert a világelsőnek csak ez az egy trófea hiányzott/hiányzik a gyűjteményéből. Én a mérkőzésük elején azzal viccelődtem, hogyha Wawrinka valahogy mégis meglepi, össze fog roppani lelkileg (jó, nem ezt a kifejezést használtam)...

És Stan Wawrinka meglepte Novak Djokovic-ot, nem is kicsit. Olyan salakpályás teniszt húzott elő a 8. kiemelt svájci, amire a szerbnek játékstílusából eredően nem lehetett válasza. De könnyen lehet, hogy aznap senkinek se lett volna. Az első szettet ugyan elvesztette, de ezután megnyugodott és a leglehetetlenebb helyzetekből is képes volt kimenekülni. Djokovic is megtett minden tőle telhetőt, de nem tudta megtörni vagy elbizonytalanítani Wawrinkát. Pedig hosszú évekig vesztes típusnak tartottuk őt és gyakran érezhettük azt, hogy mentálisan nem elég erős ahhoz, hogy betörjön a világelitbe. Ezen a téren óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi esztendőkben, ami edzőjének, Magnus Normannek köszönhető elsősorban. A 4. játszmában Stan 0-3-ról jött vissza, és a siker kapujában sem remegett meg: stílszerűen, egy fantasztikusan helyezett fonák egyenessel fejezte be a meccset. Második Grand Slamét nyerte, szóval pontosan ugyanannyi győzelme van neki is, mint Murray-nek. Az egyik kérdés az, hogy akkor most egy új éra kezdődik - a nagy ötösé -, vagy Wawrinka továbbra is kiegyensúlyozatlan marad? Mert bizony nem nehéz elképzelni, hogy Wimbledonban nem éri meg a második hetet. A másik pedig az, hogy most mi lesz Novakkal, mennyire viseli meg ez a vereség? Erősen hajlok arra, hogy semmi, és ott fogja folytatni füvön, ahol salakon abbahagyta, de biztosak lehetünk abban, hogy rendkívül csalódott, hiszen nem tudta kihasználni ezt az óriási lehetőséget. Nem lett meg neki a karrier Grand Slam, nem nyithatta ki azt a jelképes ajtót, mert Stan Wawrinka váratlanul megelőzte.

× A szünet előtti utolsó héten a szabadidő és én messze elkerültük egymást, így majdnem egy hetet kellett várnom, hogy írhassak a bécsi élményeimről. Közben viszont történt egy másik fontos esemény is, konkrétan az, hogy 22-én Párizsban kihirdették a jövő évi Tour de France útvonalát, ami érdekes kérdéseket vet fel, úgyhogy ezzel egészíteném ki aktuális bejegyzésemet.

× TOUR DE FRANCE 2015 - SHORT TIMETRIAL, LEGENDARY MOUNTAINS
Október 22-én, szerdán lehullt a lepel a 2015-ös TDF útvonaláról, úgyhogy megindultak a találgatások, ki melyik háromhetest célozza meg jövőre. Sokat jegyzetelgettem, olvasgattam és én is elgondolkodtam a témán. A legszembetűnőbb különbség a Giro és a Tour között az időfutamok hossza. Ez okozza a legtöbb fejtörést a legjobbaknak, mert míg a hosszú kronó Froome-nak kedvez (mondjuk az idei Vueltán pont leszerepelt ebben a szakágban), addig az olyanok mint Quintana vagy Contador jobban szeretik a hegyi kihívásokat, és a francia kör vonalvezetése ily módon tökéletesen fekszik nekik. Én azt gondolom, hogy még bőven lehetnek kavarások, mert rettenetesen nehéz lesz a duplát végigcsinálni. A Giro prezentációja után gondolhatták azt néhányan, hogy akár sikerülhet megnyerni mindkettőt jövőre, viszont így, hogy mostmár ismerjük a Tour útvonalát is, elhalkultak az eféle vélemények. Nem lehetetlen, de tökéletes formát kell felépíteni hozzá és egy pillanat erejéig sem szabad kihagyni... Végigfutnék gyorsan a konkrétumokon. A Tour de France július 4-én a hollandiai Utrechtből indul majd, méghozzá azzal a bizonyos 14 km-es egyéni kronóval. Nem nevezhetjük prológnak, mert valamivel hosszabb 8 km-nél, de jelentős különbségek bizonyára nem fognak kialakulni a favoritok között - gyakorlatilag 0 időfutamképességgel is meg lehet nyerni a versenyt.

A 3. szakaszon a mezőny elhagyja Hollandiát és átteker Belgiumba. A Fleche Wallonne legendás emelkedőjén, a Mur de Huy-ön izgalmas sprint várható a dobogós helyekért. Másnap a kockakövek (13 km) nehezíthetik meg az összetettre esélyesek dolgát, és az idei történésekből kiindulva nem lenne meglepő, ha valaki elszállna még mielőtt áttérnénk Franciaországba. A következő kihívást a 8. etap jelentheti július 11-én, hiszen a Mur-de-Bretagne-on lesz a befutó. 2011-ben itt óriási csatát vívott Evans és Contador - végül célfotó döntött a későbbi bajnok ausztrál javára. Meglehetősen későn, de írhatnám úgyis, hogy szabályokba ütközően későn kerül sor a 28 km hosszú csapatidőfutamra, ami az utolsó emelkedő miatt lehet érdekes (1,7 km, 6,2 %). Sokat számíthat 1-1 korábban kieső segítő, tehát nagyon fontos, hogy a győzelemben gondolkodó együttesek ne veszítsenek el egyetlen embert sem a 9. szakaszig. Az első pihenőnap csak ezután következik el az évről-évre visszatérő dél-franciaországi városkában, Pau-ban. Kell is az erő a Pireneusok kegyetlen hegyeinek megmászásához: 14-én Casartellire emlékezünk a Col de Soudet-n, 15-én jön a Col d'Aspin és a Tourmalet, 16-án pedig a Plateau de Beille. Ellátogat a mezőny a Massif Central hegységbe is, a 14. etap programjában szerepel a Montée Laurent Jalabert, vagyis a Cote de la Croix Neuve a maga 3 kilométerével és 10%-os átlagmeredekségével.

Az Alpok klasszikus csúcsainak megtámadása előtt a versenyzők kapnak egy újabb pihenőnapot Gap-ban (július 21.). A 17. szakasz útvonalából a Pra-Loup nevű emelkedőt érdemes kiemelni, még a másnapi szintrajzot a lélegzetelállító Montvernier teheti felejthetetlenné, amit mini Alpe-d'Huez-nek szokás becézni. Július 24-én ugyancsak cudar világ vár a kerekesekre, mivel három kategorizált hegyet is le kell küzdeniük, köztük a La Toussuire-t. Így érkezünk el a pokoli 20. etaphoz, amit talán nevezhetünk királyetapnak is, hiszen a Télégraphe-ot és a Galibier-t követően az Alpe-d'Huezen zárul a 2015-ös Tour de France érdemi része. A július 26-ai diadalmenet Sevres-ből indul majd, kérdés, hogy ki kezdheti meg a párizsi körözést sárga trikóban.

× VIENNA OPEN 2014 - THE BEST MOMENTS FROM WIENER STADTHALLE
Tisztázzuk, ez az egész sztori csak azért jöhetett létre, mert Ferrer a shanghai mesterverseny 3. fordulójában legyőzte Murray-t, szóval még hálás is lehetek a spanyolnak. A viszonylag korai vereség okán kért ugyanis a skót szabadkártyát a bécsi 250 tornára. Természetesen egy pillanatig sem volt vitás, hogy ott leszek-e hétvégén. Azért kellett imádkoznom, hogy Andy áthámozza magát Pospisilen és Struffon. Ezeket a mérkőzéseket az egész család körömrágva nézte, mindenkinek azt volt az érdeke, hogy a kedvenc teniszezőm valahogy eljusson az elődöntőig. Mivel ez összejött, szombat reggel felkerekedtünk és az osztrák főváros felé vettük az irányt. Kb. két és fél óra múlva meg is érkeztünk Bécsbe, negyedórát ácsorogtunk a dugóban, de hamar megtaláltuk a Wiener Stadthallét és pontosan 5 perccel a kezdés előtt helyet foglaltunk a B jelű tribünön. A kilátás nem volt az igazi, de szerencsére akadt jónéhány üres szék, úgyhogy hamar átültünk a VIP szektor mellé. Fontos megjegyezni, hogy Murray csapata barátnőstül és ütőpartnerestül együtt alig 2 sorral lejjebb figyelte az eseményeket. Rátérve a mérkőzésekre, délután kettőkor kezdődött a brit szabadkártyás és Victor Troicki csatája. Először láthattam a kedvenc teniszezőmet élőben, téttel bíró meccsen játszani, ami mondanon sem kell, óriási élmény volt.

Egy bemutató versenyen nincs meg ez az állandó feszültség, mindenki csak vigyorog és viccelődik. Bécsben mind Ferrernek, mind Murray-nek volt miért küzdeni, hiszen a világbajnoki kijutásért zajló versenyben minden pont rendkívül értékes. Az akkor még 10. helyen álló skót ennek szellemében állt ki a Troicki elleni összecsapásra és nem mondom, hogy hiba nélkül, tökéletesen játszott végig minden labdamenetet, de a nyerni akarás abszolút érződött a teljesítményén. Gondolkoztam, hogy a mérkőzés után leszaladjak-e autogrammot kérni, de amikor megláttam azt a sok óvodás korú gyereket, akik már 1 game-mel a találkozó vége előtt ott gyülekeztek a lelátók tövében, elvetettem az ötletet, inkább kiélveztem a győzelem pillanatait. Ilyen a mentalitásom... A nagy örömködés után szusszantunk kicsit, majd megpróbáltunk visszajutni a nézőtérre, de persze pont előttünk zárták le a lépcsőket, úgyhogy meg kellett várnunk a következő szünetet. Álldogáltunk kb. 10 percet, mert Ferrer és Kohlschreiber elég nehezen jutottak dűlőre. Egy jó hosszú, végletekig kiélezett meccset fogtunk ki, ami 2 és fél órán áll tartott és több fordulatot is tartogatott. Ferrer könnyedén nyerte az 1. szettet, majd a 2. játszmában a német dominált és leütötte a pályáról ellenfelét. Akadt néhány igazán látványos pont is, volt tehát mit tapsolni. A döntő szettben Kohlschreiber jutott break-előnyhöz, de a gépies spanyol nem hazudtolta meg magát, kiharcolta a rövidítést és megkaparintotta a győzelmet. Visszaérkeztünk a kiindulási ponthoz, létrejött egy újabb Ferrer-Murray. A fináléról bővebben a Sportblogban lehet majd olvasni.

× Vasárnap véget ért a világ egyik legfontosabb sporteseménye, a Tour de France. Amikor július 5-én Leeds-ből elindult a jónevű peloton, mindenki egy végletekig kiélezett csatára számított a 3 favorit között, de sajnos elég hamar kiderült, hogy nem a Froome-Contador-Nibali hármas fog felállni a párizsi dobogóra. Soha nem tudjuk meg, ki lett volna a legerősebb hármuk közül, viszont a franciák soha vissza nem térő lehetőséget kaptak a dobogóra.

× TOUR DE FRANCE 2014 - EASY WIN FOR NIBALI, TWO FRENCH ON THE PODIUM
A második hét végén feltettem a költői kérdést, miszerint Nibali-nak lesz-e bármiféle problémája a verseny hátralévő részében, pedig pontosan tudtam, hogyha nem esik el, akkor könnyedén megszerzi a sárga trikót. Mostmár tény, hogy nem esett el, nem keveredett bukásba, és még apróbb megingásai sem voltak a három hét során. Szerencsével nem lehet nyerni Tour de France-et, ezt nem is akarom vitatni, de azért valljuk be, Vincenzo Nibali nem csak annak köszönheti a győzelmét, hogy rettentően erős volt. Persze könnyen lehet, hogy akkor is ő bizonyult volna a legjobbnak, ha a 2 riválisa versenyben marad, de ahogyan a bevezetőben említettem, ezt már soha nem tudjuk meg, nem is érdemes ezzel foglalkozni. Jövőre ott lesz a lehetőség Froome-nak, Contadornak és Quintanának, hogy visszavágjanak, és bebizonyítsák, erősebbek a Cápa becenévre hallgató olasznál... A harmadik hét egyből egy kemény hegyi szakasszal kezdődött, ami egy 20 kilométeres lejtmenettel végződött. Annak volt a legnagyobb valószínűsége, hogy két versenyt fogunk látni: elöl a szökevények küzdenek a szakaszgyőzelmért, hátul pedig az összetettben élen állók csatáznak a másodpercekért és a dobogós helyekért. Így is lett, hiszen hamar meglépett egy 21 fős csoport, akik a hegyeken annak rendje és módja szerint jócskán megfogyaszkodtak: a Port de Bales tetejére csak hárman maradtak. A hosszú lejtmenetben a Rogers-Serpa-Voeckler trióhoz felzárkózott Gautier és Kiryienka, de sok erejük nem maradt a végére. A hazaiak egyik nagy kedvence, Thomas Voeckler próbálkozott először, később pedig csapattársa, Cyril Gautier, kevés sikerrel. Mick Rogers megelégelte, hogy nem segít neki senki a vezetésben, és miután kiosztotta Voecklert, tempót váltott, és úgy ott hagyta a franciákat 5 km-rel a cél előtt, mintha szembe ment volna. Nem véletlen, hiszen egy háromszoros időfutam-világbajnokról beszélünk a személyében: Rogers kb. 10 másodpercre gurult el a többiektől, és ezt az előnyt megőrizte a befutóig. Látványosan ünnepelte győzelmét, ami már a második sikere volt a Tinkoff-Saxo csapatnak Contador kiesése óta. Rafał Majka ezzel egyidőben átvette a vezetést a pöttyös trikóért zajló versenyben kerek egy ponttal.

Másnap rendezték a Tour de France királyszakaszát, ahol egyrészt a hegyi pontokért is nagy volt harc, másrészt megindult az igazi küzdelem a dobogóért. Megint kialakult egy népes szökevénycsoport, amit elég jó nevek alkottak - például Roche, Majka és Rodriguez -, és bizony Nibaliéktől megkapták az esélyt, hogy hazaérjenek. Igaz, nem volt nagy azt előnyük a Pla d'Adet lábánál, de Majkának támadnia kellett a pöttyösért. Visconti indult meg először, aki erősnek tűnt, egészen addig, amíg a Tinkoff-Saxo lengyelje utol nem érte. Majka nem várt sokáig, hamar faképnél hagyta a Movistar-os olaszt, hiszen Nibali és Péraud vészesen közeledtek. Újabb győzelmével nagy lépést tett a hegyek királya címért, és örökre emlékezetes teljesítményével letette a névjegyét a mezőnyben. Csodálkoznék, ha 5 éven belül nem nyerne háromhetest... A 18. szakaszon is hegyibefutót láthattunk, méghozzá az Hautacam tetején. Vincenzo Nibali nem bízta a véletlenre a dolgokat, reagált Horner támadására és 10 km-rel a cél előtt meglépett az esélyesek csoportjától. Majka próbálta meg követni, utána Pinot indult meg, magával húzva Péraud-t és Van Garderent. Valverde szokásához híven megint leszakadt, ezzel pedig veszélybe került az összetettbeli dobogója. Nibali 4. győzelmét senki sem veszélyeztette: Rafał Majka hamar rájött, hogy nem érheti utol az olaszt, és inkább bevárta a mögötte tekerő hármast. Végül Pinot érkezett be másodikként, miután visszakínálta pöttyösben versenyző fiatal lengyel ellenfelét. Valverde gyenge teljesítményének köszönhetően Pinot a 2., Péraud pedig a 3. helyre jött fel összetettben. A 19. etap a sprintereknek kedvezett, Sagannak például ez volt az utolsó lehetősége a győzelemre. Mindössze egy 4. kategóriás hegy szerepelt a programban, de ez is szépen megkeverte a lapokat, hiszen a Garminból először Slagter lépett el, majd Navardauskas, aki sikerrel járt a főmezőnyben történt bukás után (benne volt Sagan, Bardet és Fränk Schleck is).

A 20. szakaszon egy 54 km-es dombos időfutamot rendeztek, ami a dobogós helyekről volt hivatott dönteni. Tony Martin hozta a papírformát, több, mint másfél percet vert a többiekre, Nibali pihenés helyett bejött a 4. helyre. Péraud-nak és Bardet-nak is defektje volt, Valverde betlizett, Van Garderen pedig egyet előrelépett összetettben. Pinot kiválóan ment, de nem tudta megtartani a 2. helyét, mivel Péraud a megállás ellenére felülmúlta őt... Az Évry-ből induló utolsó, 21. szakasz eleje az ünneplésről és a pezsgőzésről szólt, de miután a mezőny beért Párizsba, megnőtt a tempó. Néhányan megpróbálkoztak szökéssel, de fél percnél nagyobb előnye senki sem volt. Péraud belekeveredett egy bukásba, Kristoff-nak és Tony Martin-nak a lyukas kerekek okoztak problémát, de valamennyien hamar felzárkóztak. A mezőnyhajrát Simon Clarke sem tudta megakadályozni, kb. 4 km-rel a cél előtt őt is utolérték. A sprintben Kristoff és Kittel csatázott a győzelemért: sokáig a norvég volt elöl, de a német az utolsó 100 méteren magasabb sebességi fokozatra váltott és megnyerte a szakaszt a Diadalív árnyékában. Vincenzo Nibali szándékosan egy kicsit lemaradt a végén, így 7:52 helyett 7:37-tel előzte meg Jean-Christophe Péraud-t a sárga trikóért zajló versenyben. A pöttyös trikó Rafał Majkához került, a zöld Peter Saganhoz, a fehér pedig az összetettben 3. helyen végző Thibaut Pinot-hoz.

× A versenyzők megérdemelt pihenőnapjukat töltik Carcassone-ban, és kevesebb, mint egy héttel a párizsi befutó előtt lejátszottnak tűnik az összetett. Az előző hét krónikájához hozzátartozik Sagan vesszőfutása - ha úgy tetszik, szerencsétlensége -, a csapatkapitány nélkül maradt Tinkoff-Saxo megérdemelt szakaszgyőzelme, Kristoff duplázása és Nibali erődemonstrációja.

× TOUR DE FRANCE 2014 - WILL NIBALI HAVE A BAD DAY IN THE LAST WEEK?
A sztori fő kérdésére én azt válaszolnám, hogy nem, vagyis Nibalinak nem lesz rossz napja az utolsó héten, de mindannyian ismerjük az előzményeket, és pont emiatt nem lehet kijelenteni 100%-os biztonsággal, hogy az olasz megszerzi a sárga trikót. A dobogóért ellenben óriási harc lehet a két fiatal francia - Bardet, Pinot -, Van Garderen és Valverde között: a spanyol eddig nem mutatott túl meggyőző teljesítményt, úgyhogy a harmadik héten újítania kell, ha szeretne felállni a pódiumra Párizsban. Extrém esetben persze más is odaférhet, de jelenlegi tudásunk alapján az előbb említett négyes küzd majd az összetett 2.-3. helyéért. Ami az előző 7 napot illeti, azzal még adós maradtam a múltkor, hogy miután Contador feladta a versenyt, Nibali könnyedén 'vitte el' a La Planche des Belles Filles nevű emelkedővel végződő 10. etapot. A keddi pihenőnap után a Tinkoff-Saxo többször is próbálkozott: a csapatnak nem lehetett más célja, csak a szakaszgyőzelem. A siker érdekében először Roche indult meg (ezzel elnyerte a piros rajtszámot), majd Rogers, a sprintben pedig Bennati jeleskedett, aki végül 4. lett a hős Gallopin mögött. Andrew Talansky közel járt a visszalépéshez, de csapatfőnöke hatásos monológja után sírva visszaült a kerékpárra és nagy erőfeszítések közepette sikerült beérnie limitidőn belül a célba - másnap viszont már nem állt rajthoz.

A 12. szakaszon újabb mezőnyhajrára került sor, amit Alexander Kristoff nyert meg, az idei Tour de France lúzerének kikiáltott Peter Sagan előtt. A zöld trikós szlovák a sors furcsa játékának tudta be a negyedik 2. helyezését. Pénteken az első kategóriás Col de Palaquit és a kiemelt nehézségű Chamrousse várt a mezőnyre, és ahogyan arra számítani lehetett, a két nagy rivális hiányában Vincenzo Nibali-t senki sem tudta megakadályozni az újabb győzelem megszerzésében. Richie Porte olyannira nem, hogy rosszullét miatt a dobogós álmairól is lemondhatott, de  az elvileg egészséges Valverde is kapott egy percet. Ugyan Leo König és Rafał Majka megpróbálkozott egy szökéssel az utolsó hegyen, a Cápa becenévre hallgató olasz utolérte és nem sokkal később ott is hagyta őket. A Tinkoff lengyelje lett a második, kb. 20 másodperccel a sárga trikó tulajdonosa mögött. Ez az eredmény mindenképpen bizakodásra adott okott az orosz bejegyzésű alakulatnál: Majka nem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy ott lesz a Tour-on, de 'ha már itt vagyok' alapon megmutatta magát, és kiderült, hogy bizony jobb erőben van a Giro után, mint bárki más a csapatból. Másnap eljött az ő napja, hiszen az Alpok királyszakaszán maga mögött tartotta a vészesen közeledő Nibalit és diadalmaskodott Risoulban. Ez a siker visszahozta csapattársai életkedvét és megkoronázta eddigi kiváló munkájukat. Mindeközben az összetettért zajló verseny még egyértelműbbé vált, mivel Valverde összeszedett további 1 perc hátrányt és felhúzta magára a feljebb megemlített két fiatal franciát is. A 15. etapon 220 kilométeres szökés után a svájci bajnok Elmigert és Jack Bauert az utolsó 100 méteren belül érte utol a főmezőny. Kristoff másodszor ünnepelhetett a viharverte Nimes-ben, utána Haussler-Sagan volt a sorrend.  A második pihenőnap újdonsága, hogy a NetApp után a Belkin és a Giant-Shimano jövője is biztossá vált. Az Alonso-féle csapat felöl viszont nem érkezett friss hír, pedig az idő sürgeti a forma 1-es világbajnokot... Jövőhéten jelentkezek a végeredménnyel és egy új sportblogbejegyzéssel is, ahol Contador sérülése lesz a főtéma.

× Nehéz most bármi okosat írni, de megpróbálom. Vasárnap német sikerrel ért véget a futball világbajnokság Brazíliában, miközben a Tour de France-on egyre drámaibb a hangulat és mindössze 10 versenynap után eldőltnek tűnik a sárga trikó sorsa. A főcím legfőképp a brazilok megalázó elődöntős vereségére és a francia kerékpáros körverseny két legnagyobb esélyesének visszalépésére utal.

× WORLD CUP 2014 - GERMANY HUMILIATED BRAZIL AND MADE ARGENTINA CRY
Ahogyan azt már a korábbiakban említettem, nem a szakmai oldaláról közelítem meg a világbajnokságot, de mivel a mérkőzések túlnyomó részét végigkövettem, szeretném megosztani veletek szerény véleményemet. A Németország-Brazília elődöntőhöz foghatót én még életemben nem láttam: a házigazdák védelme már-már magyar mélységekbe süllyedt, a németek fél óra alatt 5-0-ra húztak el. A második félidőben sem változott a játék képe, a brazilok örülhettek, hogy nem kaptak 10-et. Özil kihagyott egy óriási ziccert 7-0-nál, miután Oscar mentette meg a hazaiak becsületét és állította be a 7-1-es végeredményt... Az angolok kiesése után én végig a holland csapatot támogattam. Az argentínok elleni eldöntőt akár értékelhetném egy izgalmas taktikai csatának is, de ha őszinte vagyok, egy unalmas mérkőzésként írom le. Mind Van Persie, mind pedig Messi beleszürkült a mezőnybe, halovány teljesítményt nyújtottak. A 120 perces szenvedés után következhettek a tizenegyesek: miután Van Gaal kihasználta az összes cserelehetőségét, már nem küldhette be a negyeddöntőben bravúrosan védő Tim Krul-t. Jasper Cillessen-re várt tehát a feladat, aki ugyan a két utolsó lövést jól érezte, egyiket sem tudta hárítani. Utólag kiderült, a holland válogatottnál eluralkodott a pánik, hiszen az első lövés terhét ketten is továbbpasszolták, így végül Vlaarnak kellett odaállni Romero kapuja elé - mint tudjuk, a hátsó védő hibával kezdett, Sneijder újabb rontása pedig tulajdonképpen megpecsételte a narancsmezesek sorsát...

Szombaton Brazília 0-3-ra maradt alul Hollandiával szemben egy játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapáson. Ugyan Tiago Silva eltiltása után újra ott lehetett a kezdőben, sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz, a támadó szekció pedig tovább szenvedett Neymar hiányától, aki a kispadon könnyes szemmel figyelte az eseményeket. A hollandok megérdemelten lettek bronzérmesek, de egyértelmű, hogy ők nyerni jöttek a dél-amerikai kontinensre. Mindenesetre örültek a 3. helynek is, talán csak Robben arcán lehetett felfedezni némi elégedetlenséget... A vasárnapi döntő Németország és Argentína között a várakozásoknak megfelelően alakult, a második félidő közepén mindkét csapat beletörődött a 0-0-ás döntetlenbe. Akadtak ugyan nagyobb helyzetek a rendes játékidőben, de ezek kihasználatlanul maradtak, köszönhetően az összes játékoson eluralkodó idegességnek. Az edzők lassacskán elkezdhettek gondolkodni azon, ki rúgja majd a tizenegyeseket, amikor a 113. percben Mario Götze eldöntötte a mérkőzést egy csodálatos lövéssel.  A németek ezzel a késői góllal 4. világbajnoki címüket ünnepelhették a Maracanában. Messi megkapta a legjobb egyéni teljesítményért járó aranylabdát, ami kisebb felháborodást váltott ki, Maradona például egyenesen marketing fogásnak nevezte. Robben jobban megérdemelte volna talán...

× TOUR DE FRANCE 2014 - THE LOSS OF THE TWO MAIN FAVOURITES WITHIN 10 DAYS
Az idei Tour előtt mindenki a pikánsnak ígérkező Froome-Contador-Nibali összecsapásról beszélt, sokan próbálták megtippelni, ki közülük a legerősebb, és hogy hol számíthatunk tőlük támadásokra. Azonban 10 rendkívül kemény szakasz után az a helyzet állt elő, hogy a fent említett három topfavorit közül már csak 1 van versenyben. Azt hiszem, erre senki sem számított és a sportág szerelmeseinek legrosszabb rémálmaiban sem fordulhatott elő. A pihenőnapra most nem csak a megviselt kerekeseknek van szükségük, hanem bizony a szurkolóknak is, hiszen nehéz feldolgozni Froome és Contador kiesését... A 3. szakasz elemzésével zártam le az előző bejegyzést, és már akkor is volt egy nagynevű visszalépő Mark Cavendish személyében. Az ő hiányában Marcel Kittel szárnyalt, és Nibali viselhette a sárga trikót, amikor Franciaországba érkezett a mezőny. Az oldalszeles 4. etap legelején Chris Froome önhibáján kívül bukott és csúnyán végighorzsolta a bal oldalát. Már akkor is látszott, hogy a csuklójával van valami probléma, de a csapatnál állították, hogy nincs komoly baja. Kittel ezúttal sem talált legyőzőre, Lille-ben is ő ünnepelhetett, imárron harmadszor.

Az 5. szakasztól mindenki tartott legalább egy kicsit, mert az amúgy sem könnyű kockaköves részeket alaposan megáztatta az eső. Az általános feszültséget Froome két bukása tetézte tovább: a címvédő brit még a kockakövek előtt esett, a második alkalom után viszont már nem tudott visszaülni a kerékpárra, feladásra kényszerült. Ezzel egyidőben Contador leszakadt a Nibali-féle csoporttól: a spanyol hátránya egyre nőtt, a célba pedig 2:35 másodperces lemaradással gurult be. Lars Boom diadalmaskodott ezen a kaotikus napon, ami nagy változásokat idézett elő az összetettben. A 6. etapon újra meg kellett küzdenie a kerekeseknek a sok bukást okozó oldalszéllel, és sajnálatos módon Jesús Hernández, Alberto egyik fontos segítője visszalépett a versenytől, miután agyrázkódást szenvedett. Greipel vitte a hajrát, mivel a sprinterkirály Kittel nem bírta a főmezőny tempóját. A 7. szakasz izgalmas végjátékot hozott, megint történt néhány bukás - többek között esett Van Garderen, Van den Broeck és Talansky is -, Matteo Trentin célfotós befutót nyert Sagan előtt.

Másnap Blel Kadri hazaért, a második helyért pedig Contador és Nibali vívott nagy csatát, hiszen a vége emelkedős volt. A spanyol 3 másodpercet adott az olasznak, amivel 2:34-re csökkentette a hátrányát összetettben. Ez lehetett volna egy többrészes színdarap első felvonása... A 8. etap Tony Martinról szólt, aki 60 km-rel a cél előtt időfutam-üzemmódba kapcsolt és hamar két perc felé növelte az előnyét üldözőivel szemben. A különbség megmaradt a mulhouse-i befutóig, így újabb német győzelem született a tanknak becézett Omegás versenyző által. A sárga trikó is gazdát cserélt: Nibaliék nem törték össze magukat, hogy utolérjék a szökevényeket, aminek Tony Gallopin örült a legjobban, aki átvette a vezetést összetettben. A 10. szakasz volt Contador első nagybetűs esélye arra, hogy jelentősen faragjon a hátrányán, de a Petit Ballon lejtmenetében bukott. Hamarosan megérkezett hozzá a csapatkocsi: bekötötték a térdét, kapott egy új cipőt és visszaült a kerékpárra. Körülbelül 8 percet vesztegetett el az út szélén, de megpróbálta folytatni, és mivel csökkentette a különbséget, úgy tűnt, nincs komoly baja. A csapat tényleg mindent megtett érte, többen hátramaradtak miatta, de miután feltekertek a következő első kategóriás hegyre, Alberto nagy fájdalmak közepette megköszönte Rogersnek a segítséget és félreállt... A sportblogban részletesebben is foglalkozok majd a témával, itt pedig egy hét múlva újabb bejegyzéssel jövök a Tourral kapcsolatban.