× A versenyzők megérdemelt pihenőnapjukat töltik Carcassone-ban, és kevesebb, mint egy héttel a párizsi befutó előtt lejátszottnak tűnik az összetett. Az előző hét krónikájához hozzátartozik Sagan vesszőfutása - ha úgy tetszik, szerencsétlensége -, a csapatkapitány nélkül maradt Tinkoff-Saxo megérdemelt szakaszgyőzelme, Kristoff duplázása és Nibali erődemonstrációja.

× TOUR DE FRANCE 2014 - WILL NIBALI HAVE A BAD DAY IN THE LAST WEEK?
A sztori fő kérdésére én azt válaszolnám, hogy nem, vagyis Nibalinak nem lesz rossz napja az utolsó héten, de mindannyian ismerjük az előzményeket, és pont emiatt nem lehet kijelenteni 100%-os biztonsággal, hogy az olasz megszerzi a sárga trikót. A dobogóért ellenben óriási harc lehet a két fiatal francia - Bardet, Pinot -, Van Garderen és Valverde között: a spanyol eddig nem mutatott túl meggyőző teljesítményt, úgyhogy a harmadik héten újítania kell, ha szeretne felállni a pódiumra Párizsban. Extrém esetben persze más is odaférhet, de jelenlegi tudásunk alapján az előbb említett négyes küzd majd az összetett 2.-3. helyéért. Ami az előző 7 napot illeti, azzal még adós maradtam a múltkor, hogy miután Contador feladta a versenyt, Nibali könnyedén 'vitte el' a La Planche des Belles Filles nevű emelkedővel végződő 10. etapot. A keddi pihenőnap után a Tinkoff-Saxo többször is próbálkozott: a csapatnak nem lehetett más célja, csak a szakaszgyőzelem. A siker érdekében először Roche indult meg (ezzel elnyerte a piros rajtszámot), majd Rogers, a sprintben pedig Bennati jeleskedett, aki végül 4. lett a hős Gallopin mögött. Andrew Talansky közel járt a visszalépéshez, de csapatfőnöke hatásos monológja után sírva visszaült a kerékpárra és nagy erőfeszítések közepette sikerült beérnie limitidőn belül a célba - másnap viszont már nem állt rajthoz.

A 12. szakaszon újabb mezőnyhajrára került sor, amit Alexander Kristoff nyert meg, az idei Tour de France lúzerének kikiáltott Peter Sagan előtt. A zöld trikós szlovák a sors furcsa játékának tudta be a negyedik 2. helyezését. Pénteken az első kategóriás Col de Palaquit és a kiemelt nehézségű Chamrousse várt a mezőnyre, és ahogyan arra számítani lehetett, a két nagy rivális hiányában Vincenzo Nibali-t senki sem tudta megakadályozni az újabb győzelem megszerzésében. Richie Porte olyannira nem, hogy rosszullét miatt a dobogós álmairól is lemondhatott, de  az elvileg egészséges Valverde is kapott egy percet. Ugyan Leo König és Rafał Majka megpróbálkozott egy szökéssel az utolsó hegyen, a Cápa becenévre hallgató olasz utolérte és nem sokkal később ott is hagyta őket. A Tinkoff lengyelje lett a második, kb. 20 másodperccel a sárga trikó tulajdonosa mögött. Ez az eredmény mindenképpen bizakodásra adott okott az orosz bejegyzésű alakulatnál: Majka nem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy ott lesz a Tour-on, de 'ha már itt vagyok' alapon megmutatta magát, és kiderült, hogy bizony jobb erőben van a Giro után, mint bárki más a csapatból. Másnap eljött az ő napja, hiszen az Alpok királyszakaszán maga mögött tartotta a vészesen közeledő Nibalit és diadalmaskodott Risoulban. Ez a siker visszahozta csapattársai életkedvét és megkoronázta eddigi kiváló munkájukat. Mindeközben az összetettért zajló verseny még egyértelműbbé vált, mivel Valverde összeszedett további 1 perc hátrányt és felhúzta magára a feljebb megemlített két fiatal franciát is. A 15. etapon 220 kilométeres szökés után a svájci bajnok Elmigert és Jack Bauert az utolsó 100 méteren belül érte utol a főmezőny. Kristoff másodszor ünnepelhetett a viharverte Nimes-ben, utána Haussler-Sagan volt a sorrend.  A második pihenőnap újdonsága, hogy a NetApp után a Belkin és a Giant-Shimano jövője is biztossá vált. Az Alonso-féle csapat felöl viszont nem érkezett friss hír, pedig az idő sürgeti a forma 1-es világbajnokot... Jövőhéten jelentkezek a végeredménnyel és egy új sportblogbejegyzéssel is, ahol Contador sérülése lesz a főtéma.

× Nehéz most bármi okosat írni, de megpróbálom. Vasárnap német sikerrel ért véget a futball világbajnokság Brazíliában, miközben a Tour de France-on egyre drámaibb a hangulat és mindössze 10 versenynap után eldőltnek tűnik a sárga trikó sorsa. A főcím legfőképp a brazilok megalázó elődöntős vereségére és a francia kerékpáros körverseny két legnagyobb esélyesének visszalépésére utal.

× WORLD CUP 2014 - GERMANY HUMILIATED BRAZIL AND MADE ARGENTINA CRY
Ahogyan azt már a korábbiakban említettem, nem a szakmai oldaláról közelítem meg a világbajnokságot, de mivel a mérkőzések túlnyomó részét végigkövettem, szeretném megosztani veletek szerény véleményemet. A Németország-Brazília elődöntőhöz foghatót én még életemben nem láttam: a házigazdák védelme már-már magyar mélységekbe süllyedt, a németek fél óra alatt 5-0-ra húztak el. A második félidőben sem változott a játék képe, a brazilok örülhettek, hogy nem kaptak 10-et. Özil kihagyott egy óriási ziccert 7-0-nál, miután Oscar mentette meg a hazaiak becsületét és állította be a 7-1-es végeredményt... Az angolok kiesése után én végig a holland csapatot támogattam. Az argentínok elleni eldöntőt akár értékelhetném egy izgalmas taktikai csatának is, de ha őszinte vagyok, egy unalmas mérkőzésként írom le. Mind Van Persie, mind pedig Messi beleszürkült a mezőnybe, halovány teljesítményt nyújtottak. A 120 perces szenvedés után következhettek a tizenegyesek: miután Van Gaal kihasználta az összes cserelehetőségét, már nem küldhette be a negyeddöntőben bravúrosan védő Tim Krul-t. Jasper Cillessen-re várt tehát a feladat, aki ugyan a két utolsó lövést jól érezte, egyiket sem tudta hárítani. Utólag kiderült, a holland válogatottnál eluralkodott a pánik, hiszen az első lövés terhét ketten is továbbpasszolták, így végül Vlaarnak kellett odaállni Romero kapuja elé - mint tudjuk, a hátsó védő hibával kezdett, Sneijder újabb rontása pedig tulajdonképpen megpecsételte a narancsmezesek sorsát...

Szombaton Brazília 0-3-ra maradt alul Hollandiával szemben egy játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapáson. Ugyan Tiago Silva eltiltása után újra ott lehetett a kezdőben, sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz, a támadó szekció pedig tovább szenvedett Neymar hiányától, aki a kispadon könnyes szemmel figyelte az eseményeket. A hollandok megérdemelten lettek bronzérmesek, de egyértelmű, hogy ők nyerni jöttek a dél-amerikai kontinensre. Mindenesetre örültek a 3. helynek is, talán csak Robben arcán lehetett felfedezni némi elégedetlenséget... A vasárnapi döntő Németország és Argentína között a várakozásoknak megfelelően alakult, a második félidő közepén mindkét csapat beletörődött a 0-0-ás döntetlenbe. Akadtak ugyan nagyobb helyzetek a rendes játékidőben, de ezek kihasználatlanul maradtak, köszönhetően az összes játékoson eluralkodó idegességnek. Az edzők lassacskán elkezdhettek gondolkodni azon, ki rúgja majd a tizenegyeseket, amikor a 113. percben Mario Götze eldöntötte a mérkőzést egy csodálatos lövéssel.  A németek ezzel a késői góllal 4. világbajnoki címüket ünnepelhették a Maracanában. Messi megkapta a legjobb egyéni teljesítményért járó aranylabdát, ami kisebb felháborodást váltott ki, Maradona például egyenesen marketing fogásnak nevezte. Robben jobban megérdemelte volna talán...

× TOUR DE FRANCE 2014 - THE LOSS OF THE TWO MAIN FAVOURITES WITHIN 10 DAYS
Az idei Tour előtt mindenki a pikánsnak ígérkező Froome-Contador-Nibali összecsapásról beszélt, sokan próbálták megtippelni, ki közülük a legerősebb, és hogy hol számíthatunk tőlük támadásokra. Azonban 10 rendkívül kemény szakasz után az a helyzet állt elő, hogy a fent említett három topfavorit közül már csak 1 van versenyben. Azt hiszem, erre senki sem számított és a sportág szerelmeseinek legrosszabb rémálmaiban sem fordulhatott elő. A pihenőnapra most nem csak a megviselt kerekeseknek van szükségük, hanem bizony a szurkolóknak is, hiszen nehéz feldolgozni Froome és Contador kiesését... A 3. szakasz elemzésével zártam le az előző bejegyzést, és már akkor is volt egy nagynevű visszalépő Mark Cavendish személyében. Az ő hiányában Marcel Kittel szárnyalt, és Nibali viselhette a sárga trikót, amikor Franciaországba érkezett a mezőny. Az oldalszeles 4. etap legelején Chris Froome önhibáján kívül bukott és csúnyán végighorzsolta a bal oldalát. Már akkor is látszott, hogy a csuklójával van valami probléma, de a csapatnál állították, hogy nincs komoly baja. Kittel ezúttal sem talált legyőzőre, Lille-ben is ő ünnepelhetett, imárron harmadszor.

Az 5. szakasztól mindenki tartott legalább egy kicsit, mert az amúgy sem könnyű kockaköves részeket alaposan megáztatta az eső. Az általános feszültséget Froome két bukása tetézte tovább: a címvédő brit még a kockakövek előtt esett, a második alkalom után viszont már nem tudott visszaülni a kerékpárra, feladásra kényszerült. Ezzel egyidőben Contador leszakadt a Nibali-féle csoporttól: a spanyol hátránya egyre nőtt, a célba pedig 2:35 másodperces lemaradással gurult be. Lars Boom diadalmaskodott ezen a kaotikus napon, ami nagy változásokat idézett elő az összetettben. A 6. etapon újra meg kellett küzdenie a kerekeseknek a sok bukást okozó oldalszéllel, és sajnálatos módon Jesús Hernández, Alberto egyik fontos segítője visszalépett a versenytől, miután agyrázkódást szenvedett. Greipel vitte a hajrát, mivel a sprinterkirály Kittel nem bírta a főmezőny tempóját. A 7. szakasz izgalmas végjátékot hozott, megint történt néhány bukás - többek között esett Van Garderen, Van den Broeck és Talansky is -, Matteo Trentin célfotós befutót nyert Sagan előtt.

Másnap Blel Kadri hazaért, a második helyért pedig Contador és Nibali vívott nagy csatát, hiszen a vége emelkedős volt. A spanyol 3 másodpercet adott az olasznak, amivel 2:34-re csökkentette a hátrányát összetettben. Ez lehetett volna egy többrészes színdarap első felvonása... A 8. etap Tony Martinról szólt, aki 60 km-rel a cél előtt időfutam-üzemmódba kapcsolt és hamar két perc felé növelte az előnyét üldözőivel szemben. A különbség megmaradt a mulhouse-i befutóig, így újabb német győzelem született a tanknak becézett Omegás versenyző által. A sárga trikó is gazdát cserélt: Nibaliék nem törték össze magukat, hogy utolérjék a szökevényeket, aminek Tony Gallopin örült a legjobban, aki átvette a vezetést összetettben. A 10. szakasz volt Contador első nagybetűs esélye arra, hogy jelentősen faragjon a hátrányán, de a Petit Ballon lejtmenetében bukott. Hamarosan megérkezett hozzá a csapatkocsi: bekötötték a térdét, kapott egy új cipőt és visszaült a kerékpárra. Körülbelül 8 percet vesztegetett el az út szélén, de megpróbálta folytatni, és mivel csökkentette a különbséget, úgy tűnt, nincs komoly baja. A csapat tényleg mindent megtett érte, többen hátramaradtak miatta, de miután feltekertek a következő első kategóriás hegyre, Alberto nagy fájdalmak közepette megköszönte Rogersnek a segítséget és félreállt... A sportblogban részletesebben is foglalkozok majd a témával, itt pedig egy hét múlva újabb bejegyzéssel jövök a Tourral kapcsolatban.

× 'Ha már elkezdtem, be is fejezem' alapon megírom a snooker világbajnokságról szóló sorozat második, utolsó előtti részét. Az az igazság, hogy számomra tegnap véget ért a verseny, nincs kiért izgulnom, úgyhogy hátradőlhetek és élvezhetem a játékot - miután feldolgoztam a szerdán történteket. Négyen maradtak és közülük valaki hétfőn felemelheti a világbajnoki trófeát.

× WHO WILL BE THE CRUCIBLE KING? - SECOND ACT
Jelenleg a fenti kérdés tartja lázban a snooker szerelmeseit, kivéve talán engem. Illetve érdekel, hogy ki lesz a világbajnok, de számomra inkább az a fontos, hogy lesz-e valaki, aki megveri Ronnie O'Sullivant. Csak reménykedni tudok abban, hogy a döntőben vagy Robertson vagy pedig Selby megnehezítik a dolgát. Hawkins szerintem kevés lesz ahhoz mentálisan, hogy legyőzze: Dale-lel szemben 11-5-ös előnyt adott el, és csak döntő frame-ben jutott tovább. Nagyon nehéz végig jól játszani egy 17-nyertes meccsen, sőt szinte lehetetlen. Főleg Ronnie ellen... De még mielőtt itt belemerülnénk az esélylatolgatásba, pörgessük kicsit vissza az időt. A második fordulónál hagytam abba legutóbb, ahol igazán nagy meglepetések nem történtek, tulajdonképpen minden a papírforma szerint alakult. A legnagyobb sokkot okozó Wasley simán kapott ki Dominc Dale-től, az ötszörös bajnok O'Sullivannek küzdenie kellett a negyeddöntőbe jutásért Perry ellen, de 9-11-ről fordított és stílszerűen zárta le a mérkőzést 2 százassal. Murphy és Fu mérkőzése szorosan indult, később viszont az angol elhúzott és 13-8-ra nyert. Hawkins és Walden szenvedett a legtöbbet, hosszú csatát vívtak, amiből végül a tavalyi döntős került ki győztesen - 13-11 lett a végeredmény. Ali Carter nem tudott mit kezdeni az egyre jobb formába kerülő Selby-vel, míg a tartán mintás nadrágjával divatot teremtő Alan McManus 13-8-ra verte Ken Doherty-t. Judd javuló tendenciát mutatott Ryan Day ellen, aki a meccsen összesen négyszer hagyott ki frame ballt, ebből 3 alkalommal az angol büntetett és 13-7-re diadalmaskodott. A Robertson-Allen párosítás is izgalmasnak ígérkezett, de az észak-ír a második szakasz végén elvesztette a kontrollt, és a világelső hibatlan játákkal könnyedén zárta le az összecsapást 13-7-tel - csak a 100. százas nem jött össze neki, pedig kétszer is volt rá esélye...

A negyeddöntőkben is kivétel nélkül az esélyesebbnek tartott játékosok jutottak tovább, egyedül talán Trump okozhatott volna felfordulást. Ronnie megalázóan simán, 13-3-ra győzte le a végtelenül szerencsétlen Shaun Murphy-t, Selby 13-5-tel búcsúztatta McManust, akinek személyében a legeredményesebb skótot tisztelhetjük az idei világbajnokságon. Dominic Dale 5-11 után zsinórban 7 frame-et nyert meg Barry Hawkins ellen, de ezután nem kapott több lehetőséget honfitársától és 12-13-ra kikapott. Robertson pocsékul kezdett, Judd az első szakasz után 6-2-re vezetett és másnap délután se tudott fordítani az ausztrál, 9-6-os angol vezetésnél intették le a második etapot. A befejezés drámaira sikeredett: 11-8 után nem sokan gondolták, hogy Neil még labdába rúghat ezen a mérkőzésen, de miután meglökte a 100. százasát és kiegyenlített 11-11-nél, hozzá került a mentális fölény. Trump összeomlott, egy órán keresztül golyót sem lökött be. A 24. frame-ben kapott egy utolsó utáni esélyt, de elrontott egy kissé negatív feketét és ezen elúszott a világbajnoki elődöntője... Erről az összecsapásról bővebben is írok majd a sportblogban (valószínűleg holnap vagy holnapután kerül fel az új bejegyzés), plusz tervezek egy szezon-összefogalót is. Mostantól pedig hajrá Selby!

× Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ide a főoldalra is írok a snooker világbajnokságról. Április 19-én kezdődött az ünnep a Crucible Színházban, most pedig az első hét történéseiről szeretnék beszmolni, még mielőtt Trump asztalhoz állna a második fordulóban. Akadtak meglepetések - és majdnem-meglepetések - szép számmal Sheffieldben, vegyük is sorra őket!

× THE THEATRE OF DREAMS - FIRST ACT
A 8. napjára virradtunk a snooker világbajnokságnak, már javában zajlanak a második körös mérkőzések, 16-an maradtak a mezőnyben. Múlthét szombaton délelőtt - a hagyománynak megfelelően - a címvédő kezdte meg szereplését. Ronnie O'Sullivanről van szó, aki éppen Joe Perry ellen küzd a negyeddöntőbe jutásért. A modern snooker legendája, vagy zsenije, kinek hogy tetszik, a finn Robin Hullt győzte le a 32 között, méghozzá simán, 10-4-re. Szurkolóinak egy percig se kellett izgulnia, nem úgy, mint most. Mindenesetre a torna legnagyobb meglepetése lenne az, ha a 'Gentleman' hazaküldené a Rakétát. Ha már meglepetések, akkor kezdeném is az eddigi legmeglepőbb eredménnyel: Ding Junhui, az idei szezonban nem kevesebb, mint 5 pontszerzőt nyert meg, kikapott a debütáló Michael Wasley-től. Az első szakasz után még 6-3 volt az állás a kínai javára, de a fiatal angol visszazárkózott, majd kiharcolta a döntő frame-et, amit egy fordulatos küzdelemben végül a maga javára tudott fordítani. Dramatikus végjátékot láthattunk, mindkettejüknek megvoltak az esélyei a győzelemre, Ding pedig tényleg mindent megpróbált, de kiváló snookerekkel sem sikerült kizökkentenie Wasleyt. Az első forduló tartogatott még izgalmakat, hiszen a skótok csatájában Alan McManus diadalmaskodott a négyszeres bajnok John Higgins felett.

Mark Selby is megszenvedett az első körben Michael White ellen, hiszen Dinghez hasonlóan döntő frame-re kényszerült. Az egyetlen momentum, ami nekem megmaradt ebből a nem túl magas színvonalú meccsből az, amikor Selby azt hitte, hogy free ballt kapott, és be is lökte a rózsát, mire a bíró bemondta a hibát és közölte az egykori világbajnoki döntőssel, hogy itt nem volt szó semmiféle free ballról. Mindezt az egyik frame végjátékában művelte a mérkőzés favoritjának számító angol, és jól meg is zavarta riválisát, aki ezután annyit rontott, hogy elbukta a partit. A végeredmény 10-9 lett Selby-nek, aki azóta bejutott a negyeddöntőbe Ali Cartert legyőzve 12-9-re. Az idén szintén esélyesnek számító Neil Robertson könnyedén gázolt át az újonc Robbie Williamsen, aki csak árnyéka volt önmagának. A jónevű angol játékost talán a Crucible hangulata bénította meg, mert csak 2 frame-et tudott megnyerni. Robertson bravúros teljesítményt produkált, 96%-os golyóbelökési statisztikával fejezte be a mérkőzést és már 97 százas breaknél jár, szóval ha minden jól megy, Mark Allen ellen akár elérheti a 100-at is, ami történelmi tett lenne. Említést érdemelnek még a Shaun Murphy-Jamie Cope és a Ryan Day-Stephen Maguire mérkőzések, hiszen mindkettő döntő frame-esre sikeredett. Murphy lehet az, aki a felső ágon megnehezítheti még Ronnie dolgát, Ryan Day pedig Trump ellenfele lesz a második körben. Juddról csak annyit, hogy Tom Forddal látványosan szenvedtek, alacsony színvonalon játszottak végig, és 10-8 lett a végeredmény a 2011-es döntősnek. Még nézni is borzasztó volt ezt a küzdelmet, és őszintén remélem, hogy a 24 éves angol fel tud javulni a ma délután kezdődő nyolcaddöntőjére...

C'MON JUDD!

× Nagyon boldog vagyok, hiszen sikerült a Sports Fanatic Sportblogot a portálajánlóba juttatni! Már egyszer az oldal kikerült a Szerkesztő Ajánlatába, miután azért kicsit feljebb ment a látogatottság, és most is ebben reménykedek. Igazából nem is a látogatottság számomra a fontos, hanem az, hogy egyre többen olvassák el a cikkeimet, hiszen Nektek írok! Szállítom is a legújabb bejegyzést: lesz benne snooker, síugrás meg egy kis F1.

× PAPÍRFORMA, MEGLEPETÉSEK ÉS TOTÁLIS KÁOSZ
Egy kicsit az előző cikkhez fog hasonlítani ez a mostani is, hiszen minden, ami éppen eszembejut a hétvége sporteseményei közül, azt pár sorban összefoglalom, azzal a különbséggel, hogy ezúttal bekezdésekre bontom a mondandómat. Kezdeném is a snookerrel. Már megpróbáltam bemutatni az új Champion of Champions versenyt Nektek, amit végül a regnáló világbajnok, Ronnie O'Sullivan nyert meg tegnap. Bingham-et győzte le a döntőben 10-8-ra, de nem játszott csúcsformában, amire későbbi nyilatkozában utalt is. A Coventry-ben rendezett meghívásos tornán végig jó hangulat uralkodott, magas színvonalú mérkőzéseket láthattunk, nagyszerű volt a kommentár és a körítés. Egyedül talán Rob Walker hiányzott, de remélhetőleg a holnap kezdődő Egyesült Királyság Bajnokságán ott lesz. A snookerrajongóknak viszont rossz hír, hogy a patináns versenyt csak szombattól lehet figyelemmel követni az Eurosporton és a BBC-n, addig be kell érni az online közvetítésekkel és az eredményjelzővel.

A másik papírforma-eredményt Sebastian Vettel szállította, aki hogyhogynem nyert Interlagosban is, már istentudja hanyadjára zsinórban, de legyünk őszinték, ez Webber búcsúja miatt nem sok mindenkit érdekelt. Nekem mindenképpen hiányozni fog az ausztrál és sajnálom, hogy ilyen 'elnyomásban' kellett töltenie utolsó éveit a Forma 1-ben. Megérdemelt volna minimum egy elsőséget 2013-ban, dehát Vettel autója ellen nem volt esélye, csak az időmérő edzéseken... Nem is ragoznám tovább a dolgot, a lényeg az, hogy ezzel véget ért a szezon és az ő karrierje is a száguldó cirkuszban. Külön örültem Jenson Button 4. helyének: már csak egy kis eső hiányzott a brazil futamról, és akkor a brit akár a dobogón is végezhetett volna (ő a kedvenc versenyzőm a mezőnyben, de ha jól emlékszem, ezt egyszer már megemlítettem). Talán majd jövőre kijut neki is a top 3-as eredményekből, esetleg a győzelmekből...

Az utolsó részben a felháborodásomat fejezném ki a hétvégi klingenthali síugró világkupa-fordulóval kapcsolatban. Pénteken a selejtező rendben zajlott a német helyszínen, de szombaton megérkezett a szeles, síugrásra korántsem alkalmas időjárás. A csapatversenyt többször is félbe kellett szakítani és csak egy sorozatot lehetett lebonyolítani, a másodikat már törölni kellett. Felháborodás nem volt, tulajdonképpen nem született meglepetés-eredmény, nem úgy, mint az egyéni viadalon! Vasárnap bizony elszabadult a pokol: az első felvonás is csak nagy nehezen, szaggatottan haladt, és nem is sikerült végigpörgetni, hiszen a 2 utolsó ugró, Bardal és Schlierenzauer már nem tudtak ugrani a megerősödő szél miatt. Vártak 5 percet. Vártak 10 percet. Vártak negyedórát... Aztán közös elhatározás eredményeként lifttel jöttek le a sáncról. A zsűri pedig a nevük mellé írta a DNS-t (magyarul, hogy nem vettek részt a versenyen), majd úgy döntött, hogy lesz 2. sorozat. Én már itt elvesztettem a fonalat, de az osztrák edző végül kiharcolta azt a szervezői irodában, hogy ne engedjék el az utolsó kört...

Az eredményekről a következő sportblogbejegyzésben!