× Szívesen írtam volna félideji beszámolót mind a Giróról, mind a Garrosról, de a tanév hajrájában erre nem jutott időm. Ehelyett a szokásosnál is jóval tartalmasabb és hosszabb bejegyzést készítettem ezekhez a versenyekhez a Sportblogba, ami a napokban került közszemlére. Már a jegyzeteim is kitettek volna kb. 2 A4-es oldalt, úgyhogy képzelhetitek mennyit dolgoztam a cikken. Itt a következtetéseket szeretném levonni, a lehetőségekhez képest objektíven és kicsit előreteinteni a nyár nagy eseményeire, amik már a nyakunkon vannak.

ROAD CYCLING - GIRO D'ITALIA, TOUR FAVOURITES AND HOUR RECORD
Kezdeném az év első háromhetesével, a 98. Giro d'Italiával. Az a helyzet, hogy nekem elég nehéz ezt a versenyt szigorúan külső szemlélőként értékelni, de remélem ezt most elnézitek nekem, hiszen tudjátok az okát. A szakaszok részletes elemzése és az összetett alakulása a Sportblogban olvasható, persze egy jóadag elfogultsággal megfűszerezve. De nem kell aggódni az Astana-fanoknak sem, itt garantáltan több szó esik majd a kazah együttes tagjairól és taktikájukról, illetve magatartásukról. Először viszont a lényeg: Alberto Contador úgy szerezte meg a rózsaszín trikót és a soha véget nem érő trófeát, hogy kétszer is bukott  - az egyik alkalommal ráadásul egy komolyabb sérülést is összeszedett, hiszen kifordult a bal válla -, és ezután a várakozáson alul teljesítő csapattársai segítsége nélkül kellett megoldania a védekezést. Magyarul csak és kizárólag magára számíthatott a nehéz szituációkban.

A nehéz szituációkat pedig az Astanások idézték elő, egyértelműen ők voltak csapatszinten a legerősebbek. A hegyeken Fabio Aru-nak és/vagy Mikel Landának (?) maradt rendszerint a legtöbb embere, így ők alaposan meg tudták keverni a lapokat, összedolgozhattak a védtelen riválisok kárára. Őrületes tempót diktáltak, az első normál szakasztól kezdve koncentrálni kellett azoknak, akik az összetettben jó eredményre pályáztak. Ha már itt tartunk, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a Giro előtt egy bizonyos nagy négyest emlegettünk, amiben Contador, Aru, Porte és Uran kapott helyett. Ehhez képest  a második hétre gyakorlatilag csak ketten maradtak versenyben közülük, plusz megérkezett harmadiknak a meglepően jól tekerő Landa, aki veszélybe sodorta Aru csapatkapitányi címét is. Rigoberto Uran ahol lehetett, kapott, és emiatt folyamatosan magyarázkodni kényszerült, de legalább a 3. hétre összeszedte magát. Richie Porte hiába produkált fantasztikust tavaszt, és hiába gondolták azt sokan, hogy majd ő lesz Contador legkomolyabb kihívója, most is bebizonyította, hogy amikor igazán kell, nem tud csúcsformát nyújtani. Egész egyszerűen nem képes elviselni azt a terhet, ami egy elsőszámú ember szerepével együtt jár. Kiváló segítője lehet Froome-nak, ez nem kétséges, de azt hiszem, belőle sosem lesz nagy bajnok. Pedig eleinte gyanús volt a Sky, mindig hátrébb helyezkedtek és átadták a kezdeményezés jogát másoknak, de Porte kiszállása után értelmét vesztette ez a taktikus magatartás - ami egyébként nem is biztos, hogy tudatos volt.

Ellenben az Astana minden furfangot bevetett, hogy megingassák Contadort. Erre talán a Mortirolós szakasz a legjobb a példa, amikor a Tinkoff kapitánya defektet kapott és amint Aruéek tudomást szereztek erről, ámokfutásba kezdtek. Hogy fair húzás volt-e? Véleményem szerint nem túlságosan. De nem csak én gondolom így, hanem jónéhény kerékpáros is. Maradjunk annyiban, hogy illik megtisztelni az összetett éllovasát. Legalább annyira, hogy amikor önhibáján kívül bajba kerül, akkor nem gyújtom be a rakétákat. Az volt az Astana szerencséje, hogy még így sem sikerült leszedniük a trikót Albertóról, sőt! Aru szempontjából a fagyi visszanyalt, hiszen a Mortirolo felénél utolérte őt a spanyol és azzal a lendülettel ott is hagyta. Két nappal később pedig a 'cinkostársa', Landa is pórul járt: egy bukás feltartotta az Ologno lábánál, miközben (nem utána!) elöl a Tinkoff-Saxo betámadta a mezőnyt. Azt hiszem, ez így volt igazságos... A kazah bejegyzésű csapat tehát minden ügyeskedése ellenére elbukta a rózsaszínt, de öt szakaszgyőzelemmel (Tiralongo, Landa 2x, Aru 2x), a fehér trikóval, és két dobogós hellyel vigasztalódhatott, amellett, hogy elsöprő fölénnyel nyerte a csapatversenyt is.

És akkor jöhet a klasszikus kérdés: mi várható a Touron? Lesz-e duplázás, esetleg címvédés? Egy valami biztos, nem szabad leírni Contadort - aki ismeri őt, amúgysem tenne ilyet. Az nyilvánvaló, hogy extrém nehéz dolga lesz, hiszen ellenfelei frissen érkeznek Utrechtbe, amíg ő letekert - és nem mellesleg megnyert - egy brutális Girót. Froome és Nibali a napokban a Dauphinén szerepel, de elképzelhető, hogy egyikük sem fog foggal-körömmel harcolni az összetett elsőségért. Közülük talán a brittől számíthatunk jobb helyezésre, hiszen ő tavaly is nagyot csatázott Contadorral a Tour legfontosabb felvezetőversenyén. A címvédő olasztól nem lenne meglepő, ha megint kicentizné a teljesítményét, mint egy évvel ezelőtt. Kínosan odafigyelt arra, hogy csak annyit menjen, amit előzetesen előírtak neki, szóval vele kapcsolatban valószínűleg nem leszünk okosabbak. Hozzáteszem, nekem ez a sítlus nem szimpatikus, idén adhatna egy kis ízelítőt abból, hol tart a felkészülése. Quintana pedig, Contadorhoz hasonlóan a Route de Sud-ön áll majd rajthoz, de számomra ő a fekete ló kategória. A Tirreno győzelme után kipróbálta magát a klasszikusok kockakövein, aztán elegánsan elvonult a világ elöl. De minden bizonnyal kiváló formában lesz a Tour de France-ra, neki kedvez ez az útvonal, csak a rövidke időfutamot és a pavét kell túlélnie, aztán jönnek a legendás hegyek. Addig is reménykedjünk, hogy a mind a négyen elkerülik a nagyobb bukásokat és hogy egészen a 20. szakaszig kérdéses lesz a sárga trikó sorsa.

Még mielőtt magával ragadna minket a Tour de France hangulata és elmerülnénk az esélylatolgatás művészetében, kanyarodjunk vissza egy kicsit a pályára. Június 7-én, szombaton ugyanis egy történelmi órának lehettünk szemtanúi. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy amióta újraélesztették az egyórás világcsúcs legendáját, arra vártunk, hogy egy igazán nagy név is nekifusson és elhelyezzen egy új mérföldkövet. Bradley Wigginsnél aligha van nagyobb név a szakmában: a regnáló időfutam világbajnok, aki nemcsak az országúton, hanem a pályán is meghatározó figura a kerékpározás történetében, Londonban kísérelte meg az új rekord felállítását. Előzetesen az 55 km-t célozta meg (edzésen kishíján össze is jött neki), amivel nagy eséllyel elvette volna ellenfelei vállalkozó kedvét, de még Chris Boardman csúcsát sem tartotta elérhetetlennek... Nos, a számára oly' kedves londoni velodrome teltházas közönsége és a bizonyítási vágy sem repítette el ilyen magasságokba, de az 54.526 km is mérföldkőnek számít, vagy legalábbis egy erőteljesen meghatározó eredménynek. Az öröme viszont nem lehetett teljes, hiszen így még akadhadnak kihívói a jövőben. A korábbi csúcstartó Alex Dowsett például egyből bejelentkezett, de szóba jöhet egy Tony Martin és egy Fabian Cancellara is, akinek példéul ez lehet az utolsó nagy dobása. Nem kizárt, hogy valamelyiküknek sikerül felülmúlnia Sir Bradley-t a jövőben.

TENNIS - CAN WAWRINKA HOLD ON AFTER THE ROLAND GARROS?
A Sportblogban már utaltam arra, hogy Novak Djokovic, azzal, hogy legyőzte Rafael Nadalt minden idők talán legjobban várt Roland Garros negyeddöntőjében - ráadásul három szettben -, kezébe kapta a kulcsot. Űgy tűnt, az elődöntőt is hasonlóan simán veszi, ami aztán Murray hősies küzdelmének köszönhetően nem így lett, de végül döntő játszmában diadalmaskodott. Elfordíthatta a kulcsot a zárban, hiszen a versenyben maradt legnagyobb riválisain sikerült átverekednie magát. Miért pont egy Wawrinka akadályozná meg abban, hogy megszerezze a hőn áhított Muskétások Kupáját? - gondolhattuk mi, nézők. A legtöbben - beleértve magamat is - esélyt sem adtunk a svájcinak, aki fantasztikus játékkal búcsúztatta a legjobb 8 között Roger Federert és aki átvészelve egy mentális hullámvölgyet, letörölte a francia közönség arcáról a mosolyt Tsonga legyőzésével. Még a tavalyi Australian Openen szerzett bajnoki címéről is sokan elfelejtkeztek, vagy legalábbis nem vették számításba egy élete legjobb formájában lévő Djokovic elleni RG-döntőben. Főleg azért, mert a világelsőnek csak ez az egy trófea hiányzott/hiányzik a gyűjteményéből. Én a mérkőzésük elején azzal viccelődtem, hogyha Wawrinka valahogy mégis meglepi, össze fog roppani lelkileg (jó, nem ezt a kifejezést használtam)...

És Stan Wawrinka meglepte Novak Djokovic-ot, nem is kicsit. Olyan salakpályás teniszt húzott elő a 8. kiemelt svájci, amire a szerbnek játékstílusából eredően nem lehetett válasza. De könnyen lehet, hogy aznap senkinek se lett volna. Az első szettet ugyan elvesztette, de ezután megnyugodott és a leglehetetlenebb helyzetekből is képes volt kimenekülni. Djokovic is megtett minden tőle telhetőt, de nem tudta megtörni vagy elbizonytalanítani Wawrinkát. Pedig hosszú évekig vesztes típusnak tartottuk őt és gyakran érezhettük azt, hogy mentálisan nem elég erős ahhoz, hogy betörjön a világelitbe. Ezen a téren óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi esztendőkben, ami edzőjének, Magnus Normannek köszönhető elsősorban. A 4. játszmában Stan 0-3-ról jött vissza, és a siker kapujában sem remegett meg: stílszerűen, egy fantasztikusan helyezett fonák egyenessel fejezte be a meccset. Második Grand Slamét nyerte, szóval pontosan ugyanannyi győzelme van neki is, mint Murray-nek. Az egyik kérdés az, hogy akkor most egy új éra kezdődik - a nagy ötösé -, vagy Wawrinka továbbra is kiegyensúlyozatlan marad? Mert bizony nem nehéz elképzelni, hogy Wimbledonban nem éri meg a második hetet. A másik pedig az, hogy most mi lesz Novakkal, mennyire viseli meg ez a vereség? Erősen hajlok arra, hogy semmi, és ott fogja folytatni füvön, ahol salakon abbahagyta, de biztosak lehetünk abban, hogy rendkívül csalódott, hiszen nem tudta kihasználni ezt az óriási lehetőséget. Nem lett meg neki a karrier Grand Slam, nem nyithatta ki azt a jelképes ajtót, mert Stan Wawrinka váratlanul megelőzte.

× Elröpült újabb két hét és sok érdekes dolog történt, de még így is bajba voltam, hogy miről írjak cikket a főoldalra. Tudniillik, szeretném elkerülni önmagam ismételgetését, ezért a Giro d'Italiáról nem fogok így menet közben hosszabb beszámolókkal jönni. A Sportblogba majd mindent összegyűjtök, de ide valami mással készültem. Egyrészt a múlthéten véget érő kaliforniai körversennyel, másrészt pedig a Roland Garros sorsolásával, amire pénteken került sor Párizsban.

× TOUR OF CALIFORNIA 2015 - SAGAN'S FAIRYTALE WIN
Bevallom, előzetesen nem terveztem, hogy a kaliforniai körröl beszámolót írok a főoldalra, de élőben végigkövettem minden szakaszt és az azokat övező drámákat, bravúrokat, miután arra jutottam, hogy ez a verseny igenis megér egy misét. És nem csak azért, mert valaki olyan nyerte az összetettet, aki a szívemnek kedves és akinek annyira kellett a siker, mint egy falat kenyér. Nem is azért, mert történetesen ez az ember abban a csapatban teker ettől a szezontól kezdve, amiben Contador is. Hanem azért, mert én még sosem láttam ilyen nagyot küzdeni Peter Sagant... Kaliforniában idén egy olyan útvonalat állítottak össze, ami leginkább a mezőnyhajráknak kedvezett, hiszen mindössze egy eredetileg 20 km-esre tervezett dimbes-dombos időfutam és egy igazi hegyi szakasz szerepelt a programban. Ennek megfelelően mindenki Mark Cavendish és Peter Sagan párharcát várta az első napokban, míg a hegyi etapon - egyben az összetettben is - a Sky-os Henao sikerére tippeltek legtöbben. Persze tudjuk, hogy a kerékpársport nem ilyen egyszerű és megtippelhető, mindig történhet valami váratlan, mindig felbukkanhat egy-egy új név, főleg az ilyen egyheteseken.

Sacramentóban és Lodiban még nem borult a papírforma, létrejött a Cav-Sagan csata a hajrákban. Az első két menetet a man szigeteki nyerte, igaz, a 2. szakaszon nagyon kevés választotta el őket a célban. Másnap jött az első igazán nagy meglepetés, amikor a Hincapie csapatban tekerő lett Toms Skujins egy szóló szökés végén sikert aratott San Hoséban - mögötte egy perccel lemaradva érkezett a mezőny a további dobogós helyekért, amiket aztán Sagan és Alaphilippe vitt el. A 4. etap emelkedős finálét tartogatott, így a nap legnagyobb kérdése az volt, hogy mire mennek majd a klasszikus sprinterek Avila Beachen. Ehhez képest Cavendish sokáig gond nélkül vezette a hajrát, de amikor már éppen kezdhetett volna örülni, a háta mögül kilőtt a szlovák bajnok, pillanatok alatt kikerülte és egykerekezve gurult be a célba - akárcsak 2011-ben, amikor feltűnt a Touron. Azonban az ellenfelet ezzel még nem sikerült kizökkenteni, mivel az esőtől áztatott, kissé kaotikus 5. szakasz után megint az Etixx örülhetett. A nap híre mégis az volt, hogy a pénteki kronót nem lehetett megrendezni a Big Bear Lake-nél a kedvezőtlen időjárás miatt (konkrétan esett a hó), így Santa Clarita lett az új helyszín, és a távot is a felére csökkentették. Sagan pedig élt az adódó lehetőséggel, és figyelembe véve a korábban prológokon elért eredményeit, már nem is olyan meglepő, hogy meg tudta nyerti ezt az időfutamot. Ezzel az összetettben is átvette a vezetést Skujinstől, de ekkor még senki sem gondolhatta komolyan, hogy harcolhat a végső győzelemért, mert következett a rettegett Mount Baldy.

Kiemelt kategóriás hegyről lévén szó, meg sem fordult a fejemben, hogy sprinterek és egynapos specialisták fognak küzdeni egymás ellen. Mégis így történt: 5 km-re a céltól a tavaszi klasszikusokon kiválóan szereplő Julian Alaphillippe indult meg, magával húzva Sergio Henaót. Miközben ők az első helyért meccseltek elöl, Sagan alig fél perccel lemaradva a sárga trikó megőrzéséért tekert - 45 mp volt az előnye a franciával szemben. Alaphilippe faképnél hagyta kolumbiai riválisát és végül megszerezte a napi győzelmet, de a nagy ámuldozás közben félszemmel mindenki a másodperceket számolta és izgatottan várta, mikor tűnik fel az utolsó kanyarban a szlovák. Nos, Sagan 47 mp-cel később érkezett be, ami az összetett vezetése elvesztését jelentette, de aki látta, milyen állapotban volt célbaérés után, megbizonyosadhatott arról, hogy mekkora sportember is ő valójában. Szívét-lelkét kitette az országútra, teljesítőképessége határait feszegette. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor Peter Sagan beírta magát a Tinkoff-Saxo történetébe és igazi csapattag lett... Vasárnap Los Angelesben körözött a jónevű peloton, de amerikázásról szó sem lehetett. Először az egyetlen részhajrában csapott össze az Etixx és a Tinkoff: Sagan hiába lett második, Alaphilippe jól helyezkedett és harmadikként haladt át, tehát virtuálisan rajta maradt a sárga trikó. A véghajrában aztán tetőfokára hágtak az izgalmak és kibontakozott a dráma. Cavendish újabb szakaszgyőzelméhez nem fért kétség, viszont mögötte óriási volt a harc a helyezésekért. Alaphilippe elfogyott és már nem tudott sprintelni, így minden szem Saganra szegeződött, akinek a 3. hely is elég volt az összetett sikerhez. Amikor áthaladtak a célvonalon, még úgy tűnt, ez nem jött össze neki és negyeddikként zárt Farrar mögött, de a célfotó alapján mégis sikerült bedobnia a kerékpárját. Tessék megkapaszkodni, össz-vissz 2 milliméteren múlt az egész, de megkaparintotta a 4 mp-s jóváírást és ezzel övé lett a 10. kaliforniai körverseny.

× ROLAND GARROS 2015 - THE FIRST IMPRESSIONS OF THE DRAW
Messziről kezdem. Nem tudom, emlékeztek-e még arra, hogy a tavaszi keménypályás észak-amerikai turné után feltettem a kérdést: vajon fordul a kocka salakon, vagy nem változnak az erőviszonyok. Nos, azt hiszem kijelenthető, hogy nem változtak. Djokovic továbbra is uralja a mezőnyt, a nagy tornákon szinte - mit szinte, abszolút - érinthetetlen. Kemény pálya, salak, neki mindegy. Nadal pedig folytatta mélyrepülését, 5 vereségnél jár idén salakon, ami tőle katasztrofális statisztika ezen a borításon. És nem is az a fontos, hogy ötször kapott ki, hanem hogy kiktől. Két alkalommal (!) például attól a Fabio Fogninitől, aki ugyan vitathatatlanul jó salakos játékos, de mentálisan rettentően hullámzó, mondhatni ez a védjegye. A madridi döntőben aztán Murray kalapálta el nagyon csúnyán, ami egész biztosan nem tett jót Rafa önbizalmának. Az a félelmetes, hogy még így is ő a Garros egyik legnagyobb favoritja Djokovic mellett. De a világranglistán jelentősen visszacsúszott és Raonic visszalépésével is csak a 6. kiemelést kaphatta meg, mivel a párizsi Grand Slamen nincs olyan kiemelést módosító szabály, mint Wimbledonban. Hiába Nadal a salakkirály, hiába nyert 9 Garrost, egyszerűen nem javíthattak a helyzetén a szervezők.

És akkor így történhetett meg az, hogy Novak Djokovic és Rafael Nadal egy negyedbe került. Az ő águkon van Murray is, szóval aki a győzelemben gondolkodik, annak a legrosszabb esetben a nagy négyes minden tagját meg kell vernie. Aztán persze lehet, hogy a spanyol már Dimitrovon sem jut túl, Murray pedig nem bír majd azzal a Kyrgios-szal, aki a madridi Mastersen kiütötte Federert, ki tudja. Apropó Federer, az ő sorsolása jóval egyszerűbbnek tűnik, esetleg a hazai pályán teniszező Monfils okozhat neki gondot a 3. körben, de elvileg sima útja van egészen a negyeddöntőig, amit Wawrinkával vívhat. Az alsó ág felső negyedéből nehéz megtippelni, ki az a két játékos, aki bejut a legjobb 8 közé. Az 5. kiemelt Nishikorira a három spanyol, Verdasco, Bautista Agut és Lopez jelenthet veszélyt, míg Tomas Berdych szembekerülhet Tsongával, Kohlschreiberrel és a korábban emlegetett Fogninivel is. De lehet, hogy csak első ránézésre tűnik ez bonyolultnak.

Levezetésként érdekesnek tűnő első fordulós párosítással készültem. A nagyobb nevek közül azt hiszem, senki se kapott nehéz ellenfelet (Murray, Federer és Nadal selejtezősökkel játszik, Djokovic pedig Jarkko Nieminennel), szóval könnyedén kéne venniük az első akadályt. Viszont talán érdemes lesz figyelemmel kísérni a Dimitrov-Sock, Almagro-Dolgopolov, Seppi-Isner és Karlovic-Baghdatis mérkőzéseket. És hogy ki emelheti magasba a trófeát június 7-én a legendás Philippe Chatrier-en? Nos, az én tippem nem túl meglepő módon a világelső Novak Djokovic, de szurkolok, hogy egy outsider nyerjen. Főleg, ha Murray még annak számít az idei salakos 10-0-ás mérlegével és 2 tornagyőzelmével... Május 24-én, vasárnap kezdődik tehát az év második Grand Slam versenye a francia fővárosban, megtekintése mindenkinek erősen ajánlott.

ROLAND GARROS FŐTÁBLA