× ...de legfőkébb cirkuszt. Október 17-én, Párizsban kihirdették a 2018-as Tour de France hivatalos útvonalát, ami első hallásra valóban attraktívnak tűnik. Legalábbis attraktívabbnak, mint az utóbbi 1-2 év útvonalai. Lesz itt minden, kérem: oldalszél, csapatidőfutam, kockakövek, egy kis murva - biztos, ami biztos -, Alpe d'Huez, napi 5000 méteres szintemelkedés, Tourmalet, kifejezetten rövid hegyi etapok és zárásként egy francia baszkföldi le-föl-le-föl típusú egyéni időfutam. Nem rossz, nem rossz. Mindenképpen előremutató, valamelyest unortodox tervezést takar, amellyel Prudhomme-ék nem titkolt célja a klasszikus országúti kerékpározás lassan feledésbe merülő éltetőjét, az intenzitást visszaemelni a Tour de France menetébe. Azt hiszem, pont ez az, amire ennek a versenynek szüksége van/lenne, hogy ne csak a sárga trikó mítosza miatt tekintsük rá elsőszámú háromhetesként.

Még mielőtt túlságosan is elragadtatnám magam  - pedig Tour-útvonalak kapcsán az utóbbi időkben ez meglehetősen ritkán fordult elő velem -, megszakítom a bevezetésben elburjánzott gondolatmenetet. Mindenek előtt néhány szó a 2018-as Grand Départ-ról: jövőre, 1999 és 2011 után a mezőny újra visszatér a Noirmoutier-szigetre, pontosabban a Passage du Gois-ra. Erre egészen pontosan július 7-én kerül sor, a megszokottnál egy héttel később, a Tourral párhuzamosan zajló labdarúgó világbajnokság okán. Az első néhány napon, az óceán közelségéből adódóan bekavarhat az oldalszél, ami nem csak a napi sikerre éhező sprinterek, hanem a sárga trikóban gondolkodó összetett menők számára is valós veszélyt jelenthet (lásd: 2015, Zeeland). A 3. napon lebonyolítanak majd egy 35 km hosszú csapatidőfutamot Cholet körül, amely a legtöbb esélyesnek leginkább a veszteségek minimalizálásáról fog szólni, ellenben különösen kedvezhet egy Froome-mal felálló Sky-nak és/vagy egy Dumoulinnel felálló Sunwebnek, esetleg egy Porte-tal felálló BMC-nek (bár én már nem merném rátenni a zizit a tasmánra). Egy biztos, ki fogják osztani a különbségeket: kinek fél, kinek egy percet. Az első hét második fele a tavaszi klasszikusok jegyében fog telni. Először az ardenneki falakkal találják szemben magukat a versenyzők - a 6. szakaszt a Mûr de Bretagne fémjelzi, amivel kapcsolatban beugorhat a 2011-es Cadel-Contador párharc és Vuillermoz 2015-ös meglepetésgyőzelme -, majd az észak poklában érezhetik magukat, amikor megérkeznek a Paris-Roubaix-ról ismert kockaköves szektorokba. Ezekből számszerint 15-öt tartalmaz a 7. nap programja, köztük az ötcsillagos Mons-en-Pévèle egy részét, az Orchies-t és a Templeuve-öt. Összesen közel 22 kilomértenyi pavén kell átküzdenie magát a mezőnynek, és egy pillanatra sem engedhet ki senki, hiszen a kockakövek végig az etap során kísérteni fogják őket. Jó hír számukra az, hogy a szó szerint pokoli megpróbáltatások után egy pihenőnap vár rájuk július 16-án.

Egy légi transzfert követően a peloton bevonul az Alpokba, ahol hirtelen kegyetlen emelkedők, kegyetlen mennyiségben tornyosulnak előttük. A Le Grand Bornand síközponthoz 4 hegyen kereszül vezet az útjuk, köztük a Col de Romme-mal és a Colombière-rel, miután egy lejtmenetes befutót láthatunk majd, akárcsak 2009-ben, amikor Fränk Schleck diadalmaskodott az akkor sárga trikóban tekerő Contador előtt. Az újítás jegyében a Plateau des Glières-en való átbukást követően egy kissé indokolatlan murvás útszakasz (~2000 méter) fogja megnehezíteni a versenyzők dolgát, de ha bárkinek is valamiféle mechanikai problémája akadna, lesz ideje és tere (konkrétan 90 km) arra, hogy ledolgozza a hátrányát. Másnap egy 108 kilométeres alpesi rohanásra kerül sor Albertville-ből kiindulva, a Bisanne-on keresztül, a végén hegyi befutóval a Rosière-en, ami az agresszívabb szellemben tekerőknek lehet kiváló terep az akciózásra. Az igazi országúti cirkusz azonban csak ezután jön: július 19-én rendezik a királyetapot egy tradícionális útvonalon. Az 5000 méternyi szintkülönbséget tartalmazó 12. napon a 22 km hosszú Madeleine-nel kezdenek a kerekesek, mintegy bemelegítésként, majd felkapaszkodnak az impozáns Montvernier-re (két évvel ezelőttről emlékezhetünk erre a cipőfűzőszerűen kanyargó hegyi útra), ami felvezeti az idei programban is szerepeltetett Croix de Fert - csak 2018-ban éppen a másik irányból támadják meg -, végezetül pedig a Tour de France legikonikusabb emelkedője, a 21 hajtűből álló Alpe d'Huez állítja kihívás elé a favoritokat, meg persze a grupettót is. Ha az ellenfelek nem a dobogós pozíciójukat fogják őrizgetni, hanem mernek jelentősebb offenzívát indítani a Sky-sor ellen, itt akár okozhatnak majd pániktól övezett perceket Chris Froome-nak, akinek nincsenek túlságosan kellemes emlékei erről a környékről (2013-ban és 2015-ben is védekezni kényszerült az huezi hegymenet során).

Az Alpok és a Pireneusok közötti átvezető szakaszok alkalmával a mezőny ellátogat Valence-be, Mende-ba (átrobognak a Massif Centralon) és a világörökség részévé nyilvánított középkori váráról híres Carcassonne-ba, azaz a zöld trikó aspiránsai kerülnek előtérbe a 2. pihenő nap előtt. A pireneusokbeli település, Bagnères-de-Luchon neve ismerősen csenghet minden kerékpárkedvelő számára, egyben a lejtmenetes befutók szinonímájává vált: Carcassonne-ból a spanyol határ felé vezet a résztvevők útja, sőt, néhány kilométer erejéig át is gurulnak Lleida tartományba, közben 'átlendülnek' három konstans meredekségű emelkedőn - utolsóként a Portillonon, végül pedig leereszkednek a luchoni célba. A 2018-as Tour egyik legizgalmasabb szervezői húzása az a mindössze 65 km-es sprintszakasz (nem sprinter!), melynek több, mint fele felfelé halad, ráadásul nem akármilyen módon. Rögtön a Peyresourde-Peyragudes duplával kezdenek, ami gyakorlatilag kihagyhatatlan a Pireneusokbeli hegyek közül - emlékezhetünk, idén talán itt tűnt a legsebezhetőbbnek Froome, hiszen Aru levette róla a sárgát, míg Bardet egy drámai hajrában nyerte az etapot. Amint ezen túljut a mezőny, jöhet a helyenként 10% feletti, de nem vészesen hosszú Col de Val Louron-Azet, 'levezetésként' pedig a 16 km-en keresztül húzódó, átlag ~9%-os Col de Portet, amely 2215 méteren tetőzik. Intenzív nap lesz, az fix. Ezzel még közelsincs vége a küzdelemnek a délnyugat-franciaországi hegyvonulatban, de a verseny tesz egy kisebb kitérőt a síkabb vidékek felé. A túléló sprinterek újból előbújhatnak a pau-i befutó okán, ahol már 70. alkalommal teszi tiszteletét a TdF.

A 19. etapon előkerülnek a tradícionális pireneusi emelkedők: 4700 méternyi szintkülönbség szorult ebbe a 200 km-es napba, amit a Col d'Aspin, a lenyűgöző panorámát nyújtó Tourmalet, a Col des Bordères és az Aubisque könnyebbik oldala adnak ki, ám bánatomra lejtmenetbe torkollik a végjáték. Az összetett viszont nem itt, hanem remélhetőleg az egyéni időfutamon dől majd el, amit a francia baszk területen rendeznek és ha Baszkföld, akkor egyértelmű, hogy nem lesz teljesen sík a terep, sőt. Egy valódi hullámvasútnak ígérkezik a 31 km-es kronó, amelynek legnehezebb részét a Col de Pinodieta szolgáltatja a maga átlag 10%-os meredekségével - igaz, alig 1 km hosszú ez az emelkedő. Ez a dimbes-dombos ITT még egy Quintana- vagy Bardet-típusú versenyzőnek sem egy rémálom, szóval ha esetleg lenne a kolumbiainak 1 perc előnye pl. Froome-mal szemben, akár-akár még meg is őrizheti a sárgát. Azonban hajlok arra, hogy ez, a 2018-as vonalvezetés összességében talán Nibalinak és Dumoulinnek kedvezhet a legjobban. Előbbi egyértelmű gyengepontja a csapatidőfutam, utóbbi hátránya a kissé kevés óra elleni kilométer lehet, ám a kockaköveken mindketten szerezhetnek némi előnyt. De azt a verziót sem zárhatjuk ki, hogy a Sky az utóbbi évekhez hasonlóan eluralja a versenyt és Froome begyűjti az 5. maillot jaune-ját is. Mindenesetre ez az útvonal többet ígér, így első blikkre és sajnálnám, ha nem lenne valódi, ambíciózus harc az összetett 1. helyéért. Nyilván Prudhomme-éknak is ez lenne a céljuk és minden követ megmozgattak azért, hogy egy eseménydús, fordulatos és intenzív Tour de France-t láthassunk. Talán egyel több hegyi befutó belefért volna a programban, de nekem alapvetően tetszik ez az irány. Csak azt sajnálom, hogy egy bizonyos Alberto Contador nem lesz ott a rajtnál... Lenne néhány olyan szakasz, amiből attitűdje nyomán fogalmat teremthetne.

× Október 20-án a párizsi kongresszusi palotában bemutatták a 2016-os Tour útvonalát is, így kezdődhet a tervezgetés a következő szezonra. Egyelőre úgy tűnik, megint a Giro húzza a rövidebbet, mert a nagy négyesből csak Nibali részvétele valószínű, a többiek mind a Tour de France-ra fognak koncentrálni. A duplázáshoz senki sem kapott kedvet, annak ellenére, hogy a jövő évi olasz kör útvonala talán könnyebb, mint idén volt. A francia háromhetesre visszatérve, a vonalvezetés a többség tetszését elnyerte és első ránézésre nem a tisztán hegyimenőknek kedvez, szükség lesz a kiváló időfutamképességekre is, nem úgy, mint a 2015-ös kiadásban.

Múlthét szerdán, pontban délben Christian Prudhomme leleplezte a 2016-os Tour de France útvonalát. Jóval kevesebb infó szivárgott ki róla, mint a Giro d'Italiával kapcsolatban, tulajdonképpen csak azt lehetett tudni biztosan, hogy Manche régióban lesz a Grand Départ és a lélegzetelállító szépségű Mont-Saint-Michel adja a július 2-ai rajt helyszínét. Az első négy szakasz kivétel nélkül sík, elmondható tehát, hogy jövőre könnyebbnek ígérkezik az első hét, mint idén. Kockakövek, rövid, gonosz emelkedők sehol, egészen az 5. napig kell várni az első igazi hegyekig. A hetedik etapon érkeznek el a Pireneusokba, innentől kezdődik a valódi csata a sárga trikóért: jön - a teljesség igénye nélkül - a Col d'Aspin, a Tourmalet, a Peyresourde és az első emelkedős finálé az Arcalison, Andorrában. A 9. szakasz után kerül sor az első pihenőnapra, a második hét már a Pireneusok és az Alpok közötti átutazásról fog szólni. Július 14-én, a francia nemzeti ünnepen a mezőny megmássza a Mont Ventoux-t, akárcsak két éve. Reméljük ezúttal nem itt fog eldőlni az összetett sorsa és egy kicsit szorosabb küzdelmet láthatunk majd. Másnap rendezik a középhosszú (37 km), hullámvasút-szerű egyéni időfutamot, miután már kialakulhatnak jelentős különbségek az esélyesek között. Nem behozhatatlan különbségek, de számottevőek. A rendkívül kemény harmadik hét előtt még belekóstolnak a kerekesek a Jura-hegységbe (kétszer mennek fel a Colombierre), hogy aztán eltölthessenek egy újabb pihenőnapot a svájci fővárosban, Bernben. A 17. szakasz teljes egészében az alpesi országban zajlik majd, és a Finhaut-Emosson tetején végződik. Ezt követi a második egyéni kronó, ami mindössze 17 km hosszú, de egy közepesen nehéz emelkedő színesíti - az első három kilométere lesz igazán durva, utána kienged és 3 nyeregrész teszi kellemesebbé. Végezetül két klasszikus, Alpok-beli hegyi etap: időrendben haladva, az első befutója a Saint-Gervais Mont Blanc (más néven a Le Bettex) csúcsán lesz, a másik - számszerint a 20. - négy kőkemény emelkedőt tartogat. Az Alpe d'Huez tehát kimarad, ami szerintem sokunk számára hiányozni fog, főleg a tavalyi események után, de nem panaszkodhatunk, rengeteg legendás hegy került be az útvonalba. Érdekesség, hogy jövőre sem a Girón, sem a Touron nem rendeznek csapatidőfutamot.

Végül egy kis statisztikai csokor a 2016-os Tour de France-szal kapcsolatban. Az össztáv 3519 km (nagyjából 250 km-rel több, mint 2015-ben), amiből 54 km időfutam (12 km plusz az ideihez képest). A verseny 3 országba látogat el: az első hét végén a mezőny átteker Spanyolországba és Andorrába, majd a második hét végén a svájci tájjal is megismerkedhetünk. 16 új város és terület kap lehetőséget a szervezőktöl jövőre, köztük a második világháború emlékét őrző Utah Beach, a Lac de Payolle, Bern és a csodálatos kastélyáról híres Chantilly. A szakaszok eloszlása hivatalosan: 9 sík, 1 közepesen nehéz, 9 hegyi - ezek közül 4 tartogat emelkedős befutót (Arcalis, Ventoux, Finhaut, Le Bettex) -, plusz a 2 egyéni időfutam. Összesen öt olyan etap lesz, amikor több, mint 200 km-t teljesít a mezőny, ebből három az első héten kerül lebonyolításra, ráadásul egymás után (3., 4., 5.). 2016-ban 7 év szünetet követően visszatérnek a jóváírások a Tour de France-ra, a szokásos 10-6-4-es elosztásban. A királyszakasz, szigorúan a szintemelkedést figyelembe véve a kilencedik lesz, ahol - ha számításaim pontosak - a versenyzők 4178 métert küzdenek majd le. De ezt igazából a verseny alakulása és az összetettre esélyes kerekesek támadó kedve határozza meg, a számok csak támpontot adnak nekünk, nézőknek.

× Október 5-én hétfőn Milánóban hivatalosan is bemutatták a jövő évi Giro útvonalát, miután már kiszivárogtak a fontosabb információk és adatok a versenyről. Illusztris vendégek fejtették ki a véleményüket a profilról, ám az is lehet, hogy közülük senki sem lesz ott a 2016-os olasz körön. Jelenleg még elég nagy a bizonytalanság az indulókkal kapcsolatban - mindenképp homályosabb a kép, mint tavaly ilyenkor -, de annyi biztos, hogy aki jó az óra ellen, annak ott a helye a hollandiai rajtnál. A cím is erre utal (remélem nyelvtanilag helyes, mert sosem tanultam olaszt): három időfutam szerepel a programban.

Sok újdonságot nem tartogatott számunkra a hétfői prezentáció, hetek óta keringett a köztudatban a 2016-os Giro útvonala, mert ahogyan az lenni szokott, bőven idő előtt kiszivárogtak a részletek. A hollandiai rajttal kapcsolatban már mindent előre elárultak az olaszok, mint ahogy azt is felfedték, hogy három egyéni időfutam lesz a versenyprogramban. Innentől kezdve csak a hegyek maradtak kérdésesek, illetve azok nehézsége, és mennyisége. Számomra kicsit meglepő módon egyetlen klasszikus olasz emelkedő se kapott helyet az jövő évi útvonalban - gondolok itt például a tavaly szereplő Zoncolanra, Stelvióra, Gaviára, vagy az idén látott Mortirolóra, Finestrére vagy Sestrierre. Nekem ez egy kicsit hiányzik, bevallom, de kétség kívül ezek nélkül a legendás hegyek nélkül is izgalmasnak ígérkezik a verseny. A Vueltával ellentétben valóban körbeutazzák egész Olaszországot, anélkül, hogy a rajt- és célállomások között óriási távolságok lennének. A résztvevők kényelmét szolgálja továbbá a három pihenőnap is. A vélodrome-járól ismert Apeldoorn lesz a május 6-ai rajt helyszíne: ráhangolódásként egy közel prológ-hosszúságú időfutamot teljesítenek a versenyzők, majd két gyakorlatilag teljesen sík szakasz következik Hollandiában, hogy ezután 'hazatérjenek' Dél-Olaszországba és elkezdődjön az igazi csata a rózsaszín trikóért - persze csak a pihenőnap után.

Az első komoly nehézséget a 6. etap jelentheti, amikor is két nagyobb heggyel (még nem hirdették ki a kategóriákat) is szembe kell néznie a mezőnynek, ráadásul a második tetején lesz a befutó. Ha itt még nem is alakulnak jelentős különbségek az esélyesek között, akkor a 40 km-es sík kronón biztos, amit a 9. szakasz keretein belül rendeznek a Chianti borvidéken - a tájra tehát nem lehet majd panaszunk. Egy újabb szabadnapot követően eljön a cudar világ (főleg a sprintereknek): a meredek emelkedők és a szenvedés veszi át a főszerepet, hiszen három olyan hegyi szakaszra kerül sor, ami 200 kilométernél is hosszabb (ebből kettő pedig a csúcson ér véget). A hét zárásaként bonyolítják le a sok szempontból sorsdöntő hegyi időfutamot az Alpe di Siusi-n, aminek az első 2000 métere nagyjából sík, utána viszont 9 kilométernyi mászás következik kerekítve 8%-on. A harmadik pihenőnapot további hat erőt próbáló szakasz követi, ezek közül kiemelném a 18.-at, ami átnyúlik Franciaországba és a Tour de France-ról ismerősen csengő Risoul-on végződik. A határon is szó szerint át kell küzdeniük magukat az ekkora már bizonyosan fáradt kerekeseknek, mivel a kőkemény Colle dell'Agnellón keresztül vezet az út francia honba. Másnap visszafordulnak és egy ugyancsak magasan lévő átkelőhelyet céloznak meg - a Colle della Lombardát, miután már lendületből begurulnak a kisebb dombtetőn lévő célállomásra. Az utolsó napon, május 29-én a meggyötört harcosok Cuneóból Torinóba veszik az irányt, hogy levezessék az elmúlt három hét megpróbáltatásait és hogy a győztes magasba emelhesse azt a bizonyos soha véget nem érő trófeát. Végül néhány érdekes adat és statisztika a 2016-os Giroról: az össztáv 3383 km, amiből 61 km időfutam, és a szakaszok átlagos hosszúsága 161 km - amihez nagyban hozzájárul a hat 200 kilométert meghaladó etap (a leghosszabb a 18., ami 234 km-t foglal magába és ezzel a klasszikusokkal vetekszik). 

A milánói eseményen a színpadon elemezte az útvonalat Valverde, Nibali, Sagan és Contador, miután Ivan Bassoé volt a főszerep, aki bejelentette visszavonulását az aktív sporttól, de elárulta azt is, hogy mindenképpen marad az országúti kerékpár vérkeringésében és jövőre egy új szerepben találkozhatunk vele. A Tinkoffnál várhatóan valamilyen vezetői szerepet kap majd (elvileg egy teljesen új szerepkört alakítanak ki a számára), amivel kapcsolatban az elkövetkezendő hetekben jelenik meg részletesebb tájékozatás.

× A szünet előtti utolsó héten a szabadidő és én messze elkerültük egymást, így majdnem egy hetet kellett várnom, hogy írhassak a bécsi élményeimről. Közben viszont történt egy másik fontos esemény is, konkrétan az, hogy 22-én Párizsban kihirdették a jövő évi Tour de France útvonalát, ami érdekes kérdéseket vet fel, úgyhogy ezzel egészíteném ki aktuális bejegyzésemet.

× TOUR DE FRANCE 2015 - SHORT TIMETRIAL, LEGENDARY MOUNTAINS
Október 22-én, szerdán lehullt a lepel a 2015-ös TDF útvonaláról, úgyhogy megindultak a találgatások, ki melyik háromhetest célozza meg jövőre. Sokat jegyzetelgettem, olvasgattam és én is elgondolkodtam a témán. A legszembetűnőbb különbség a Giro és a Tour között az időfutamok hossza. Ez okozza a legtöbb fejtörést a legjobbaknak, mert míg a hosszú kronó Froome-nak kedvez (mondjuk az idei Vueltán pont leszerepelt ebben a szakágban), addig az olyanok mint Quintana vagy Contador jobban szeretik a hegyi kihívásokat, és a francia kör vonalvezetése ily módon tökéletesen fekszik nekik. Én azt gondolom, hogy még bőven lehetnek kavarások, mert rettenetesen nehéz lesz a duplát végigcsinálni. A Giro prezentációja után gondolhatták azt néhányan, hogy akár sikerülhet megnyerni mindkettőt jövőre, viszont így, hogy mostmár ismerjük a Tour útvonalát is, elhalkultak az eféle vélemények. Nem lehetetlen, de tökéletes formát kell felépíteni hozzá és egy pillanat erejéig sem szabad kihagyni... Végigfutnék gyorsan a konkrétumokon. A Tour de France július 4-én a hollandiai Utrechtből indul majd, méghozzá azzal a bizonyos 14 km-es egyéni kronóval. Nem nevezhetjük prológnak, mert valamivel hosszabb 8 km-nél, de jelentős különbségek bizonyára nem fognak kialakulni a favoritok között - gyakorlatilag 0 időfutamképességgel is meg lehet nyerni a versenyt.

A 3. szakaszon a mezőny elhagyja Hollandiát és átteker Belgiumba. A Fleche Wallonne legendás emelkedőjén, a Mur de Huy-ön izgalmas sprint várható a dobogós helyekért. Másnap a kockakövek (13 km) nehezíthetik meg az összetettre esélyesek dolgát, és az idei történésekből kiindulva nem lenne meglepő, ha valaki elszállna még mielőtt áttérnénk Franciaországba. A következő kihívást a 8. etap jelentheti július 11-én, hiszen a Mur-de-Bretagne-on lesz a befutó. 2011-ben itt óriási csatát vívott Evans és Contador - végül célfotó döntött a későbbi bajnok ausztrál javára. Meglehetősen későn, de írhatnám úgyis, hogy szabályokba ütközően későn kerül sor a 28 km hosszú csapatidőfutamra, ami az utolsó emelkedő miatt lehet érdekes (1,7 km, 6,2 %). Sokat számíthat 1-1 korábban kieső segítő, tehát nagyon fontos, hogy a győzelemben gondolkodó együttesek ne veszítsenek el egyetlen embert sem a 9. szakaszig. Az első pihenőnap csak ezután következik el az évről-évre visszatérő dél-franciaországi városkában, Pau-ban. Kell is az erő a Pireneusok kegyetlen hegyeinek megmászásához: 14-én Casartellire emlékezünk a Col de Soudet-n, 15-én jön a Col d'Aspin és a Tourmalet, 16-án pedig a Plateau de Beille. Ellátogat a mezőny a Massif Central hegységbe is, a 14. etap programjában szerepel a Montée Laurent Jalabert, vagyis a Cote de la Croix Neuve a maga 3 kilométerével és 10%-os átlagmeredekségével.

Az Alpok klasszikus csúcsainak megtámadása előtt a versenyzők kapnak egy újabb pihenőnapot Gap-ban (július 21.). A 17. szakasz útvonalából a Pra-Loup nevű emelkedőt érdemes kiemelni, még a másnapi szintrajzot a lélegzetelállító Montvernier teheti felejthetetlenné, amit mini Alpe-d'Huez-nek szokás becézni. Július 24-én ugyancsak cudar világ vár a kerekesekre, mivel három kategorizált hegyet is le kell küzdeniük, köztük a La Toussuire-t. Így érkezünk el a pokoli 20. etaphoz, amit talán nevezhetünk királyetapnak is, hiszen a Télégraphe-ot és a Galibier-t követően az Alpe-d'Huezen zárul a 2015-ös Tour de France érdemi része. A július 26-ai diadalmenet Sevres-ből indul majd, kérdés, hogy ki kezdheti meg a párizsi körözést sárga trikóban.

× VIENNA OPEN 2014 - THE BEST MOMENTS FROM WIENER STADTHALLE
Tisztázzuk, ez az egész sztori csak azért jöhetett létre, mert Ferrer a shanghai mesterverseny 3. fordulójában legyőzte Murray-t, szóval még hálás is lehetek a spanyolnak. A viszonylag korai vereség okán kért ugyanis a skót szabadkártyát a bécsi 250 tornára. Természetesen egy pillanatig sem volt vitás, hogy ott leszek-e hétvégén. Azért kellett imádkoznom, hogy Andy áthámozza magát Pospisilen és Struffon. Ezeket a mérkőzéseket az egész család körömrágva nézte, mindenkinek azt volt az érdeke, hogy a kedvenc teniszezőm valahogy eljusson az elődöntőig. Mivel ez összejött, szombat reggel felkerekedtünk és az osztrák főváros felé vettük az irányt. Kb. két és fél óra múlva meg is érkeztünk Bécsbe, negyedórát ácsorogtunk a dugóban, de hamar megtaláltuk a Wiener Stadthallét és pontosan 5 perccel a kezdés előtt helyet foglaltunk a B jelű tribünön. A kilátás nem volt az igazi, de szerencsére akadt jónéhány üres szék, úgyhogy hamar átültünk a VIP szektor mellé. Fontos megjegyezni, hogy Murray csapata barátnőstül és ütőpartnerestül együtt alig 2 sorral lejjebb figyelte az eseményeket. Rátérve a mérkőzésekre, délután kettőkor kezdődött a brit szabadkártyás és Victor Troicki csatája. Először láthattam a kedvenc teniszezőmet élőben, téttel bíró meccsen játszani, ami mondanon sem kell, óriási élmény volt.

Egy bemutató versenyen nincs meg ez az állandó feszültség, mindenki csak vigyorog és viccelődik. Bécsben mind Ferrernek, mind Murray-nek volt miért küzdeni, hiszen a világbajnoki kijutásért zajló versenyben minden pont rendkívül értékes. Az akkor még 10. helyen álló skót ennek szellemében állt ki a Troicki elleni összecsapásra és nem mondom, hogy hiba nélkül, tökéletesen játszott végig minden labdamenetet, de a nyerni akarás abszolút érződött a teljesítményén. Gondolkoztam, hogy a mérkőzés után leszaladjak-e autogrammot kérni, de amikor megláttam azt a sok óvodás korú gyereket, akik már 1 game-mel a találkozó vége előtt ott gyülekeztek a lelátók tövében, elvetettem az ötletet, inkább kiélveztem a győzelem pillanatait. Ilyen a mentalitásom... A nagy örömködés után szusszantunk kicsit, majd megpróbáltunk visszajutni a nézőtérre, de persze pont előttünk zárták le a lépcsőket, úgyhogy meg kellett várnunk a következő szünetet. Álldogáltunk kb. 10 percet, mert Ferrer és Kohlschreiber elég nehezen jutottak dűlőre. Egy jó hosszú, végletekig kiélezett meccset fogtunk ki, ami 2 és fél órán áll tartott és több fordulatot is tartogatott. Ferrer könnyedén nyerte az 1. szettet, majd a 2. játszmában a német dominált és leütötte a pályáról ellenfelét. Akadt néhány igazán látványos pont is, volt tehát mit tapsolni. A döntő szettben Kohlschreiber jutott break-előnyhöz, de a gépies spanyol nem hazudtolta meg magát, kiharcolta a rövidítést és megkaparintotta a győzelmet. Visszaérkeztünk a kiindulási ponthoz, létrejött egy újabb Ferrer-Murray. A fináléról bővebben a Sportblogban lehet majd olvasni.

× Az országúti kerékpáros szezon a végéhez közeledik, viszont a jövő évi Grand Tourok útvonalait ilyenkor, ősszel mutatják be, ezekről pedig illik írni néhány sort. A 2015-ös Giro d'Italia prezentációja október 6-án volt Milánóban, ahol tiszteletetüket tették a nagynevű résztvevők is Nibali kivételével. A másik fontos témát a tenisz szolgáltatja, ezen belül is a világbajnoki pontverseny, amiben óriási a harc a kijutást érő helyekért.

× GIRO D'ITALIA 2015 - THE OFFICIAL ROUTE
Ahogyan azt már a bevezetőben említettem, október 6-án, hétfőn rendezték a jövő évi Giro prezentációját - kiderült tehát, hogy milyen út vár majd az esélyesekre a rózsaszín trikó megszerzéséért. A ceremónián részt vett Contador, Basso, Aru, Bouhanni, Arredondo és a friss világbajnok Kwiatkowski is. Vincenzo Nibali azért nem tudott velük tartani Milánóban, mert az Almaty Körversenyen tekert, a címvédő Quintana pedig egy videóüzenetben üdvözölte a nézőket - róla még nem tudni, elindul-e az olasz háromhetesen. Rátérve az ÚTVONALra, első látásra nem tűnik olyannyira durvának és pont emiatt kedvezhet azoknak, akik jövőre Giro-Tour duplát terveznek. A legendás hegyek közül megmásszák majd a Madonna di Campigliót, a Mortirolót, a Sestriere-t és a Finestrét. A Grande Partenza, vagyis a nagy rajt Ligúriában lesz, az első négy (és fél) szakaszt ebben a régióban teljesíti a mezőny. Egy 17.6 km hosszú csapatidőfutammal kezdenek San Lorenzóban, a befutóra az ígéretnek megfelelően Sanremóban kerül sor. Az első nehézséget a 3. etap jelentheti, ahol 2 kategorizált hegyet kell legyőznie a kerekeseknek, viszont az utolsó 30 kilométer lejtmenet, így nem kizárt egy újabb mezőnyhajrá. A La Speziából Abetonéba tartó 5. szakasz hegyibefutóval kecsegtet, előbújhatnak tehát az összetett aspriánsok. Ezen a napon hagyja el a karaván Ligúria tartományt és lép át a csodálatos Toszkánába. Szépen lassan elérkezünk a magas emelkedőkhöz: május 16-án, szombaton először csaphatnak össze a favoritok, a cél a Campitello Matese nevű síközpontban lesz.

Az első pihenőnap a 9. etapot követően jön el, két nappal később pedig egy különleges megoldással talákozhatunk, mivel az imolai autóversenypályán tesz majd meg 3 kört a peloton - sprintervonatok előnyben. A május 23-i egyéni időfutam alaposan megkeverheti a szálakat, főleg, hogy csaknem 60 km hosszúságú és kisebb emelkedőkkel tarkított - egy biztos, sokkal okosabbak leszünk a nap végén az összetettel kapcsolatban. A 15. szakasz is tartogat izgalmakat bőven: ekkor kapaszkodik fel a mezőny a Madonna di Campiglióra. Ezután megint szusszanhatnak a versenyzők, hogy aztán május 26-án legyen erejük leküzdeni a Passo del Tonalét (max. 10%), a Mortirolót (max. 18%) és végül az Apricát (max. 15%) - összesen egyébként 5 kategorizált hegy található a napi menüben, ez lehet az egyik királyszakasz. Másnap a svájci Lugano városába érkeznek, ami csak azért érdekes, mert sokan laknak ezen a környéken a sztárok közül, többek között Contador és Nibali. A 18. etapon az átlagban 9%-os Monte Ologno rostálhatja meg a sort, majd a május 29-ei ötcsillagos szakasz keretein belül újabb küzdelemre kerülthet sor a Cervinián. Az utolsó pillanatig ki kell tartani a rózsaszín trikó elhódításáért, hiszen 'levezetésként' a Sestriere és a Finestre vár a megfáradt harcosokra. Május utolsó napján ér célba a mezőny, a nagy finálét Torino és Milánó között rendezik, ami azt jelenti, hogy újra a milánói dóm előterében lesz az ünnepélyes eredményhirdetés. Május 9-től tehát érdemes a képernyőre tapadni, az Eurosport természetesen végig élőben adja a 2015-ös Giro d'Italiát.

× ATP WORLD TOUR FINALS 2014 - FIGHT FOR THE QUALIFICATION
Kevesebb, mint egy hónap múlva, november 9-én kezdődik a világbajnokságnak kinevezett ATP World Tour Finals, de még kérdéses, ki lesz a 8 résztvevője. Eddig Djokovic-nak, Federernek és Nadalnak sikerült elérnie a kvalifikációhoz szükséges pontszámot, mellettük még Wawrinka és Cilic helye biztos - erről később bővebben. Egy nagy név mindenképp hiányzik az előbbi felsorolásból, és ez pont Andy Murray-é. Elég nagy bajban van a skót, hiszen jelenleg a 10. pozíciót foglalja el, előtte van Nishikori, Raonic, Berdych és Ferrer is. Ha Shanghaiban megverte volna a spanyolt, sokkal jobbak lennének az esélyei a londoni kijutásra, dehát ezt nem sikerült abszolválnia, így ijedtségében benevezett a jövőheti bécsi tornára, és a két múlva esedékes valenciai 500-as versenyre is. Muszáj volt neki, mivel a legközelebbi riválisai is mind-mind pontgyűjtő túrára indulnak, még ha nem is ugyanott játszanak, ahol ő. Marin Cilic helyzete kifejezetten érdekes, mert a US Open győztesként automatikusan ott van a legjobb 8 között. Magyarán, hiába végez előtte Murray vagy akárki más a korábban említett játékosok közül, akkor is a horvát fog utazni a VB-re. Létezik ugyanis egy olyan szabály, miszerint az aktuális év GS-bajnokai résztvehetnek a szezonzáró viadalon, amennyiben az első 20 hely egyikén zárnak a pontversenyben. A korábbi években ez egyátalán nem került elő, hiszen a Grand Slameket kivétel nélkül a nagy négyes tagjai nyerték. Nos, idén Wawrinka és Cilic diadalai megkeverték a lapokat. Persze Murray joggal szidja ezt a szabályt, ugyanis a World Tour Finalst az ATP rendezi, még a négy monumentumot nem... Rafael Nadal orvosai még javíthatnak a brit kilátásain, ha azt tanácsolják a spanyol klasszisnak, hogy ne induljon el a világbajnokságon. A vakbélgyulladás nem tréfa, és nem tudom, mennyire éri meg heteken keresztül antibiotikumot szedni csak azért, hogy játsszon mondjuk 3 mérkőzést a csoportkörben. Ráadásul, ha Rafa úgy dönt, megvárja a szezon végét a műtéttel, akkor kérdésessé válhat az Ausralian Openen való indulása - legalábbis elég szűkös lenne az idő a gyógyulásra, dehát ő tudja... Mindenesetre az biztos, hogy én november 11 és 13 között Londonban leszek. Nem titkolom, kizárólag egyvalaki miatt utazok el a VB-re, őt pedig Andy Murray-nek hívják. Nem tehetek mást, szurkolok a kijutásáért.