× A nyaralás után most probálom utolérni magam, és ugyan szerdán értem haza, azóta nem sokat haladtam előre, pedig időm, mint a tenger. Így történhetett meg az is, hogy a második szakasz közben írom meg a Vuelta-előzetest. Sablonos duma, de rettentő nehéz jósolni, mivel egy kivétellel mindenki rajthoz állt a spanyol körön, aki számít, és közülük mindenki tekert idén minimum egy háromhetest. Lényeg, ami lényeg, hogy jelenleg csak azt mondhatjuk ki biztosra, hogy egy rendkívül izgalmas versenyt fogunk látni. Ehhez a kiváló mezőny mellett hozzájárulnak a mindenki számára ismeretlen hegyi befutók és a taktikai csatározások is.

VUELTA A ESPANA 2015 - ANOTHER CHANCE FOR HISTORY-MAKING
Szóval, körülbelül egy héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy a nagy nevek közül ki lesz ott a Vuelta rajtjánál, hiszen ekkor cáfolta meg a címvédő Contador indulásáról szóló pletykákat a Tinkoff csapat. Így ő lesz az a bizonyos kivétel, de azt hiszem, nem várhattuk el tőle, hogy idei harmadik, zsinórban pedig az ötödik háromhetesen is starthoz álljon (a tavalyi Tour óta minden nagy körversenyen elindult, ebből egyet feladott, kettőt megnyert és egy ötödik helyet is szerzett). Sajnálhatjuk, hogy nincs ott, mivel minden idők legerősebb mezőnyét láthattuk volna a 2015-ös Vueltán, de annyi bizonyos, hogy a hiányában sem fogunk unatkozni. Nibali, Valverde és Quintana szereplése viszonylag hamar eldőlt, egyedül Froome rágódott a dolgon, de végül ő is igent mondott. És most csak a Tour de France legjobbjairól esett szó, ha végigpörgetjük a startlistát, felfedezhetjük benne például Aru-t, Landát, Van Garderent, Sánchezt, Rodriguezt, Thomast, Pozzovivót, Amadort, Talansky-t, Rolland-t és Majkát. Nem rossz névsor, sőt! Ők harcolhatnak az összetett elsőségért és a piros trikóért, közülük kerülhet ki a győztes, miközben azon a néhány sprintszakaszon összemérheti erejét Sagan, Degenkolb és Bouhanni. 

A nevekről ennyit, remélem, senkit sem hagytam ki a felsorolásból. A vájtfülűek felfedezhettek egy érdekességet, miszerint az Astana a háromfejű sárkány taktikájával próbálja meg szétszaggatni a mezőnyt. Persze, könnyen lehet, hogy a csapaton belül már rég eldöntötték, ki lesz az elsőszámű emberük, de a kijelentéssel az első komolyabb hegyi befutóig mindenképp várnunk kell. Aru és Landa a Girón oda-vissza adogatták a csapatkapitányi címet, de ha nagyon kellett, képesek voltak együttműködni. Most bejön a képbe az a Vincenzo Nibali is, aki egyértelműen az Astana legféltettebb kincse és a legnagyobb sztárjuk, akinek nem sikerült túl jól a formaidőzítése. A Touron egy horrorisztikus első hét után viszont összeszedte magát: egy 60 km-es szökés után szakaszt nyert a harmadik héten és a negyedik helyig jött előre az összetettben. Kérdés, hogy a Vueltán, egy kisebb pihenő után melyik oldalát mutatja, és hogy milyen szerepet szánnak/szántak neki. Jövőre lejár a szerződése és valószínűleg távozik a csapattól, ő is tisztában van azzal, hogy az Astana Aru-ra épít a jövőben. De most még Nibali számít a legnagyobb névnek hármójuk közül, és ennek fényében érdekes lesz, hogy ha úgy alakul a versenye, beáll-e segíteni a fiataloknak. Egy valami biztos: a csapatkapitány személyét övező homály az ellenfeleket is foglalkoztatja és egyelőre nem igazán tudják, kire kell a legjobban figyelni az Astanából.

A többiekről is érdemes néhány szót szólni, hiszen a dobogóért óriási lesz a harc, emellett pedig nagyon sokan pályáznak a top 5-ös helyezésre is. Én úgy gondolom, hogy az Astana, a Movistar és a Sky az a három csapat, amelyik nevek alapján irányítani tudja a hegyi szakaszokat és könnyedén szétkaphatja a mezőnyt. A kazahokat már kibeszéltük, jöhet a Movistar, ahol ugyancsak két kiemelkedő embert találunk Quintana és Valverde személyében. Utóbbi mellett szól a hazai pálya, és az, hogy az idei lehet az egyik utolsó Vueltája, egyben talán az utolsó esélye arra, hogy elsőszámú versenyző legyen. Mivel 35 elmúlt, szerintem neki már sok lesz egymás után a két háromhetes, bár a szakaszgyőzelemre rámehet, ha még érez magában némi erőt. Nairo Quintanában mély nyomokat hagyhatott tavalyi időfutamon elszenvedett bukása piros trikóban, hiszen így minden esélyét elvesztette az összetettre és hamarosan feladni kényszerült a versenyt. A Tour de France-on alulmaradt Froome-mal szemben, pedig tényleg mindent megpróbált, de az életkor adta előnye megvan a brittel szemben arra, hogy visszavágjon. Szeretne végre tiszta erőből, minden kétséget kizáróan megnyerni egy Grand Tourt, mert a 2014-es Giro után sokan támadták amiatt a piros zászlós Stelviós lejtmenet miatt. Számomra Chris Froome a legnagyobb talány, és Contador-szurkolóként kissé 'aljas' dolognak tartanám, hogy csak úgy belevág a Tour-Vuelta duplába - tudatos felkészülés nélkül - és meg is csinálja. Pontosan Alberto példája mutatta, hogy a jelenkorban, ebben a borzasztóan erős mezőnyben nagyon kevés a háromhetesek közötti pihenő, akármilyen jó formában kezd neki valaki a duplázásnak. Azt pedig Froome is elmondta, akárcsak Contador a Giro megnyerése után, hogy rendkívül fáradt - mind fizikálisan, mind mentálisan, ami például a Tour de France-ot fotelből néző Aru-val vagy Landával szemben jelenthet hátrányt. Persze, akkor sem kell túlságosan meglepődnünk, hogyha ez a Vuelta a Tour hőseiről szól majd.

UPDATE [augusztus 24.]: Vincenzo Nibalit a 2. szakasz után kizárták, amiért a csapatkocsival látványosan húzatta magát azért, hogy egy tömegbukás után visszazárkózzon a főmezőnyhöz. Továbbá kizárták az illetékes Astanás sportigazgatót, kaptak egy 200 frankos pénzbüntetést és 2 napon keresztül csak 1 csapatkocsival kísérhetik a versenyt.

× A második hét is kezdetét vedte már Wimbledonban, ahol egetrengető meglepetések eddig nem történtek a férfiak mezőnyében, viszont az előrejelzett negyeddöntős párosítások közül egyik sem valósult meg. A nagy négyes tagjai közül azok, akikre számítani lehetett füvön, ott is vannak a legjobb 8 között, az egyetlen kivételen pedig szerintem senki sem lepődött meg túlságosan. Valahogy benne volt a levegőben, bár a sorsolását tekintve nem biztos, hogy be kellett volna következnie...

A lila alcímben olvasható - szerintem - a legnagyobb kérdés a wimbledoni tenisztorna második hetének hajnalán. Illetve ez a három opció számít reálisnak, mert ha ezek közül egyik sem jön be, akkor felkészülhetünk valami olyasmire, mint ami az idei Garroson történt. Magyarán arra, hogy lesz valaki, aki meglepi az egyik nagyot az elődöntőben, vagy akár a fináléban. Valaki, aki megakadályozza Djokovic-ot a címvédésben, Murray-t a 2. győzelem megszerzésében, vagy Federert a történelemírásban. A bevezetőben kicsit homályosan fogalmaztam - egyébként szándékosan -, de még aki nem is figyelte az eddigi meccseket a londoni Grand Slamről, az is könnyedén kitalálhatja, hogy ki az a nagy négyesből, aki nem élte túl az első hetet. Elég az elmúlt évek eredményeiből kiindulni. Megmondom őszintén, én amióta aktívan követem a férfi teniszt - azaz amióta minden versenyt az elejétől a végéig megnézek -, még nem láttam Rafael Nadalt a wimbledoni füvön jól játszani. Ez most durván fog hangzani, de ha nem lennék tisztában a tényekkel, és valaki azt mondaná nekem, hogy ő kétszer is nyerte ezt a tornát, valószínűleg nem hinném el. Méghozzá azért nem, mert nem tudnám elképzelni, hogy egy olyan ember - és ezzel most nem bántani akarom, mert nagyon tisztelem őt -, aki négy éven keresztül zsinórban top 100-on kívüli teniszezőktől kap ki, valaha képes volt elnyerni itt a bajnoki címet, ráadásul nem is egyszer. Merthogy ez a helyzet, és én csak ezt a Nadalt láttam eddig Wimbledonban.

Azt a Nadalt, aki 2012-ben Steve Darcistól, 2013-ban Lukas Rosoltól, 2014-ben Nick Kyrgiostól, idén pedig egy bizonyos Dustin Browntól szenvedett vereséget, jelen esetben a 2. fordulóban. Tavaly legalább eljutott a nyolcaddöntőig és mentségére szolgál, hogy akkori legyőzője, Kyrgios azóta beteljesítette a hozzá fűzött remények egy részét és nem tűnt el totálisan süllyesztőben, mint a többiek. Majdnem biztos vagyok abban, hogy Brown nem fog bekerülni ezután a diadal után a legjobb harmincba a világranglistán. Elég ránézni, hogy miért. Ő egy raszta hajú, laza német srác, akinek jamaikai vér csörgedezik az ereiben, és aki rendkívül szórakoztató teniszt játszik, de nem tudja kellőképpen komolyan venni sportolói pályafutását, még annyira sem, mint mondjuk Monfils. Kész csoda, hogy túllépett azon, amikor Rafa hárított ellene 2 meccslabdát a negyedik jászma végjátékában és elkezdte hergelni magát...

Na, de essen szó a többiekről is, elvégre ez a Wimbledon nem Nadalról és nem is Brownról szól. Djokovic-ról, Federerről és Murray-ről annál inkább. A szerb a vártnál sokkal simábban jutott el egészen a 4. fordulóig, egyáltalán nem okozott neki gondot Kohlschreiber. Viszont a nyolcaddöntőben alaposan megszenvedett az igencsak jó szervanapot kifogó Kevin Andersonnal, aki 2-0-ra is vezetett vele szemben szetteket tekintve. Az a félelmetes, hogy még ebben a szorult szituációban is ő számított esélyesebbnek a győzelemre. És nem is okozott csalódást rajongóinak, még hétfő este kiegyenlített, majd kedd délután visszatért, és 2 breaklabdát hárítva megnyerte a döntő szettet 7/5-re. Készülhet a Cilic elleni rangadóra, amit ha sikerrel vesz, visszavághat Wawrinkának a Roland Garrosért. Ha már szóba került Stan, érdemes megjegyezni vele kapcsolatban azt, hogy eddig még nem veszített játszmát Wimbledonban, úgyhogy mondhatni, alábecsültük őt. Nemcsak megérte a második hetet, de még veszélyt jelenthet a főfavoritokra is a későbbiekben, ha legyőzi Richard Gasquet-t.

Az alsó ág felső részén pedig szépen menetel a hazai reménység, Andy Murray, akinek az útja jócskán megtisztult Ferrer visszalépésével és Nadal kiesésével. Innentől már nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak a trófea megszerzése, igaz, a két legnagobb rivális még versenyben van. A skót egyébként a kiemelés nélkül játszó Vasek Pospisillel fog mérkőzni a negyeddöntőben, aki az elmúlt napok során több ötszettes csatát is vívott egyesben és párosban egyaránt. A tábla alján található az egyik legnagyobb kihívást jelentő Roger Federer, akinek eddig még megizzadnia sem kellett igazán. Oké, volt egy meccse, ami négy játszmásra sikeredett, de azt hiszem, egy Groth jellegű nagy adogató ellen tiebreakben belefér a szettvesztés. Azt kell mondani, hogy még nem futott bele olyan játékosba, aki akár néhány game erejéig meg tudta volna szorongatni. Én Feliciano Lopeztől vártam volna, hogy egy kicsit megingatja, de ő el se jutott odáig, hogy játszhassanak, Tomas Berdych úgyszintén, akit Gilles Simon ejtett ki a negyedik körben. És ennyi, nincs más, aki potenciálisan veszélyt jelentett volna rá. Ezután óriási színvonalbeli előrelpés lesz neki Murray, és pont emiatt akadhat gondja ellene az elődöntőben. Djokovic-nak pedig azért lehet félnivalója, mert ha egy Anderson ennyire nagy csatára tudta kényszeríteni, mire megy majd mondjuk Wawrinka? Mert szerintem tegnap simán leütötte volna a világelsőt a pályáról. Aztán ki tudja, Novak Djokovic bármilyen mély gödörből képes kilábalni, úgyhogy nem dőlt még el semmi.

× A Sportblogban megígértem, hogy a sorsolásról a főoldalon számolok be és ez alapján elemzem az esélyeket is. Érthető módon abban reménykedtem, hogy Murray majd kedvező - vagy legalább nem kedvezőtlen - ellenfeleket kap az első héten és a negyeddöntőben, dehát Fortuna nem vette kegyeibe, akárcsak Rafát és Djokovic-ot. Ezzel szemben például Federert szokás szerint bőséggel megajándékozta. Nade változik emiatt bármi is? Más lesz a sorrend az esélyesek listáján? Erre keresem a választ.

Amióta Rafael Nadal kiesett a legjobb 8-ból a világranglistán, adott a kérdés: a következő Grand Slamen kinek az útjába kerül a nagy négyes másik három tagja közül. A Roland Garroson Djokovic volt a 'szerencsés', és ugyan legyőzte a spanyolt, a végső sikert elorozták előle. Wimbledonban pedig Murray húzta a rövidebbet, bár nehéz eldönteni, melyikük fél jobban a másiktól, lévén, hogy füves borításról beszélünk. Ha salakon történt volna meg ugyanez, mindenképp a skót lehetett volna jobban elkesederedve a sorsolásra pillantva, de ebben a szituációan, a jelenlegi formákat figyelembe véve talán Nadal vakarhatja a fejét kínjában. Mindeközben a tábla legalján helyet foglaló Roger Federer röhög a markában, hiszen Berdych-et kapta potenciális negyeddöntős riválisként, ami az utóbbi hetek eseményei láttán egyáltalán nem megoldhatatlan feladat a hallei bajnok számára. Megkockáztatom, a kiváló füves játékos hírében álló Feliciano Lopez nagyobb kihívást jelent majd neki a 16 között, mint a negyeddöntőben Tomas Berdych. Mindenesetre ez egy óriási esély a svájcinak minimum az elődöntőbe jutásra, ami ha összejön neki, játszhat egy jóval fáradtabb Murray-vel vagy Nadallal.

Novak Djokovic sem lehet túl boldog, mivel hétfőn délután kettőkor azzal a Philipp Kohlschreiberrel lesz randevúja a wimbledoni centerpályán, aki talán a nem kiemelt játékosok közül a legnehezebb ellenfél, egyben a legnehezebb, akit az első körben kaphatott. Nem mellesleg a német Halléban kishíján megverte Federert, ami kiválóan bizonyítja, hogy nagyon jól működik a tenisze füvön, tehát a címvédő szerbnek fel kell kötnie a zt a bizonyos felkötnivalót. Az ő negyedében egyébként ott van a Queen's Clubban döntőt jegyző Anderson, a foghatatlan adogatások koronázatlan királya, Isner, és Kei Nishikori is. Ha rajtuk sikerül túlverekednie magát a világelsőnek, a papírforma szerint létrejöhet egy visszavágó Wawrinka ellen az elődöntőben. De az is elképzelhető, hogy a tavaly Rafát búcsúztató tinisztár, Nick Kyrgios állja majd útját, esetleg Dimitrov, bár a nagyszerű 2014-es szezonja után a bolgár nem igazán találja a formáját.

És akkor térjünk vissza egy kicsit Nadalra és Murray-re. A korábbi kétszeres győztes spanyolnak öröm az ürömben, hogy honfitársa, a 8. kiemelt David Ferrer a mai napon visszalépett a tornától könyöksérülésre hivatkozva. Az ő dolgát jelentősen Viktor Troicki nehezítheti meg a 3. fordulóban, akit a stuttgarti fináléban térdre kényszerített, és aki Queensben is egészen a legjobb 4-ig menetelt. Murray pedig a 32-es táblán Andreas Seppivel csaphat össze, aki Halléban egészen szépen teljesített, utána vagy Tsonga, vagy az ászrekordot felállító Karlovic következhet. Azért van ő is, és Nadal is rendkívül nehéz helyzetben, mert ha nem történik bombameglepetés, a nagy négyes másik három tagját meg kell verniük a wimbledoni trófeáért. Két dolog viszont nem vitás: ha ez a spanyolnak sikerül, kijelenthetjük, hogy visszatért, ha a skótnak, akkor soha senki nem vonhatja kétségbe a helyét a legjobbak között. A feladat tehát adott mindkettejüknek, de nem szabad kizárnunk azt a lehetőséget sem, hogy történik bombameglepetés - gondoljunk a 2013-as kiírásra, ami jócskán javíthatja az esélyeiket.

Nálam nincs egyértelmű favorit, de abban majdnem biztos vagyok, hogy a Djokovic-Murray-Federer hármasből kerül ki a nyertes, mert nem tudom elképzelni, hogy legalább egyikük ne rágja át magát a kedvező, vagy éppen kedvezőtlen sorsolásán. Végezetül, ahogyan szoktam, válogatok az izgalmakat ígérő első fordulós mérkőzések közül. A korábban felemlegetett Djokovic-Kohlschreiber toronymagasan kiemelkedik, emellett a Tsonga-Müller, Berdych-Chardy, Stakhovsky-Coric párosításokra hívnám fel a figyelmet. A Nieminen-Hewitt féle meccs azért lehet érdekes, mert mindketten bejelentették visszavonulásukat, ez lesz az utolsó Wimbledonjuk. Illetve, ha legjobbjukat nyújtják, élvezetes lehet egy Leonardo Mayer-Kokkinakis, Klizan-Verdasco, Gulbis-Rosol és egy Almagro-Simon is. Hétfőn koradélután mindenki a tévék elé!

WIMBLEDON - FŐTÁBLA

× Már az előző bejegyzésben is pedzegettem egy kicsit az esélyeket, de a feltételes módú mondatok voltak többségben, vagyis leginkább a sötétben tapogatóztam. Nos, azóta lezajlottak a legfontosabb felkészülési versenyek, amelyeken nagy négyes összes tagját láthattuk tekerni. Persze - ahogyan az lenni szokott -, nem mindegyikük fedte fel, milyen formában van igazából, ők csak egyfajta edzésnek használták ezeket a versenyeket. Közben előtérbe kerültek olyan kerekesek is, akik közvetlenül a győzelemre nem, de egy top 5-ös helyezésre mindenképp esélyesek lehetnek.

A 102. francia körverseny július 4-én, azaz 11 nap múlva kezdődik Utrechtben, egy igencsak rövid, mondhatni prológ hosszúságú egyéni időfutammal. A tavalyi szezonból kiindulva lehettek kétségeink afelől, hogy a nagy négyes összes tagja ott lesz-e a rajtnál, de úgy néz ki - hacsak edzés közben nem történik velük valami -, hogy tényleg minden idők egyik legizgalmasabb Tourja előtt állunk. Valósággal megtippelhetetlen az összetett, mert mind a négyen kiváló formában vannak és lesznek a három hét során. Én őszintén remélem, hogy nem bukások és defektet fogják eldönteni a versenyt, hanem az, hogy melyikük akarja a leginkább a sikert, mert szerintem az erőnléttel nem lesznek problémák. Gondolom most többen is fölhördültek, hogy Contador lábaiban mégiscsak ott van egy Giro, és a többiekhez képest ő hátrányban van a fizikális tartalékokat tekintve, ami persze így is van. De kétlem, hogy a legnagyobb riválisai közül bárki is jobban akarná a sikert. Az ő idei szezonja a dupláról szól, és egy most vagy soha szituációban van. Igaz, 2011-ben is belevágott a duplába, és akkor még nagyobb fölénnyel nyerte a Girót, aztán a Tour első hetén belekeveredett egy bukásba, miután jelentősen megcsappantak az esélyei és végül 'csak' az ötödik hely lett az övé. Szerintem 4 éve nem hitte el magáról, hogy meg tudja csinálni, de azóta történt egy, s más, ami lendíthetett az önbizalmán. Például az, hogy sérült térddel szerezte meg tavaly a piros trikót, vagy hogy 2 bukás ellenére is elhódította idén a rózsaszínt.

Contador a pireneusoki Route du Sudöt választotta felkészülésként, akárcsak Nairo Quintana (bővebben a következő sportblogbejegyzésben). A négynapos viadal 3. szakasza róluk szólt, ám amíg a spanyol többször is meghúzta a sort és tesztelgette a lábait, a kis kolumbiai egy centit se ment, csak tette a kereket. Contador a lejtmenetben tudott meglépni tőle, hiszen sokkal többet kockáztatott, és bátorságát siker koronázta: ő ünnepelhetett a célban. Ha mást nem is, de azt mindenképp leszűrhetjük, hogy Quintanának a Touron is származhat problémája abból, hogy nem elég bevállalós lefelé. Bár, ha ezeket a 15-20 másodperceket felfelé duplán adja vissza riválisainak, akkor persze nem kell aggódnia. És azért tavasszal a Tirrenón szépen kiosztotta a perceket - igaz, azóta eltelt néhány hónap, de a közelmúltban nem voltak olyan eredményei vagy megnyilvánulásai, amikből messzemenő következtetéseket tudnánk levonni. A kockakövektől tarthat még esetleg, alkata miatt elképzelhető, hogy a 4. szakaszon összeszed némi hátrányt, de ha 2 percen belül tud maradni, akkor semmiképp sem írhatjuk le - tavaly pont Contador volt hasonló helyzetben.

Ha már pavé, annak a napnak nagy nyertese lehet az a Vincenzo Nibali, aki a Critérium du Dauphinén melegített a francia háromhetesre. Szó szerint csak melegített és edzegetett, mert hol leszakadt a hegytető előtt 2 kilométerrel, hol pedig szökésben volt és a szakaszgyőzelemért is harcolt. A sárga-kék trikót is viselhette, de csak egy napig, mert még a mez sem motiválta arra, hogy a maximumot nyújtsa. Neki szépen, alaposan ki volt kalkulálva, mikor mennyit mehet, és ahhoz tartotta magát, egy wattal sem ment többet, még véletlenül sem. Dehát ez a taktita bejött neki 2014-ben, miért ne működne 2015-ben is? Viszont idén nagyobb ellenállással kell számolnia az olasznak, nem lehet megint akkora mázlija, mint a tavalyi Touron, ilyen csak szökőévente egyszer történhet meg vele, és ezt szerintem ő is pontosan érzi. Ha így is sikerül neki a címvédés, akkor persze le a kalappal. Itt a nagyszerű lehetőség arra, hogy visszavágjon és bizonyítson azoknak, akik szerint csak a szerencsének köszönhette a sárga trikót - köztük nekem is.

Nem tudatosan, de valamiért - szögezzük le, nem azért, mert őt tartom a legesélyesebbnek, inkább csak azért, mert őt tartom Contador legnagyobb kihívójának - utoljára hagytam Chris Froome-ot, aki ugyancsak a Dauphinét választotta. Azt már az előző esélylatolgatós cikkben is megjegyeztem, hogy ő többet fog tenni Nibalinál az összetett megnyeréséért, és ez így is lett, mondjuk nem volt nehéz túltenni az olaszon ebben a tekintetben. Szóval, Froome azért támadgatott, próbálgatta a lábait az Alpokban és mindenkit le tudott szakítani egy ember kivéve, őt pedig Tejay Van Garderennek hívják. Az amerikai sokáig képes volt tartani vele a lépést, és a Pra-Loup-n, amikor a brit kissé megfáradt az utolsó kilométerre, utolérte őt és meg is előzte. Ám az utolsó két, rendkívül kemény hegyi etapon egyértelműen Froome dominált és hiába küzdött nagyot Van Garderen, nem tudta megtartani a vezetést. A 2013-as Tour de France győztese is a lehető legjobban hangolt, és amit még fontos kiemelni vele kapcsolatban az, hogy nem bukott, mert a tavalyi szezon során zavarbaejtően sokszor esett. Sokan ezt a sajátságos stílusának tudták be, de egyre valószínűbb, hogy csak szimplán peches volt. Mindenesetre jobb lelkiállapotban vághat neki az idei Tournak.

És ha már említettem egy top 5-ös esélyest Van Garderen személyében, érdemes szót eljteni a svájci körön remeklő Pinot-ról, vagy a Dauphinén szakaszt nyerő Bardet-ról is. A két fiatal francia is tényező lehet a hegyekben, és ahogyan tavaly, most is megeshet velük, hogy valamelyikük odafér a dobogóra. Azt hiszem, a végső sikerre még várniuk kell néhány évet a hazaiaknak, de a hegyi trikóért mindketten csatázhatnak. A legjobb fiatalnak járó fehér viszont eléggé kinéz Quintanának: ha nem esik ki a versenyből, nem vehetik el tőle. A veteránok közül kiemelkedik Purito Rodriguez, aki talán a legjobb Grand Tour-győzelem nélkül álló kerekes. Lassan kifut az időből és az erőből is, aligha lesz képes megverni a nála 5-10 évvel fiatalabb csúcsformában lévő riválisokat. Szerintem neki a Vuelta jelenti az egyetlen esélyt, és az is csak akkor, ha a nagy négyesből senki sem bukik a francia körön. De nem győzöm elégszer mondani, reménykedjünk, hogy egy végsőkig kiélezett összecsapást látunk majd, mert mi, szurkolók is megérdemeljük a 2014-es dráma után.

× Megint jóidőre eltűntem a főoldalról, de közben a sportblogban munkálkodtam, kedden feltöltöttem az új bejegyzést, plusz néhány hete átmásoltam a másik honlapomról az összes régi bejegyzésemet ide, hogy minden egy helyen legyen. Ma egy kis elemzéssel készültem Nektek az Australian Open főtáblájával kapcsolatban. Magyar idő szerint tegnap éjjel volt a sorsolást, én pedig szokásomhoz hívem fennmaradtam és megnéztem a netes közvetítést. Délután mégegyszer átfutottam az egész táblán és kiemeltem a szerintem érdekesnek ígérkező mérkőzéseket.

× WHO LAUGHS LAST?
Szeretem a sorsolásokat. Nem csak azért, mert megtudjuk, hogy a nagymenők közül ki kerül egy ágra, hanem azért is, mert szeretek az első fordulós párosítások között mazsolázgatni - szerintem rajtam kívül még sokan vannak így ezzel. Most is nekiültem és a tetejétől az aljáig végignéztem a 2015-ös Australian Open főtáblát, hogy ki mikor kivel kerülhet össze, és hogy milyen meccsekre számíthatunk az első héten. Először viszont a nagymenőkről: a felső ágon találjuk Djokovic-ot, Raonic-ot, Wawrinkát, Ferrert és Nishikorit, míg az alsó szekcióban kapott helyet Berdych, Nadal, Murray, Dimitrov és Federer. Mondanom sem kell, az a Murray-Federer nagyeddöntő gigászi csatát hozhat, persze ha egyáltalán eljutnak odáig (muszáj volt elsütni ezt a közhelyet). Szerintem most nem lehet egyértelműen kihirdetni, hogy melyik ág a könnyebb, elég kiegyenlítettnek tűnik a helyzet. Oké, talán egy nagyon picivel a tábla első fele sűrűbb, de a másik oldalon ott van a Nadal-Murray-Federer trió, úgyhogy én nem neveznék mázlistának senkit sem a magasan kiemeltek közül. Ránagyítva a nyolcadokra, Djokovic-nak lehet dolga Verdasco-val (3. forduló) és Isnerrel (nyolcaddöntő), Raonic-nak Lopez, a visszatérő Del Potro és Monfils okozhat fejfájást, Wawrinka megúszta Fognini-vel (4. kör), viszont Nishikori megkapta a nyakába Ferrert (ugyancsak nyolcaddöntős mérkőzés lehet).

Lejjebb tekintve láthatjuk, hogy Berdych életét Kohlschreiber vagy Gulbis keserítheti meg a 4. fordulóban, Nadalnak jutott Anderson és Gasquet, Murray Dimitrovval mérkőzhet a negyeddöntőért, míg Federer találkozhat Chardy-val (3. kör) és később a jó formában lévő Karlovic-csal vagy akár Robredóval is. Tudom, ez így egyszerre egy kicsit sok és tömény, de ezzel is csak azt akarom bizonyítani, hogy senkinek sem lesz kikövezett útja a döntőig - elméletileg (mondjuk Wawrinka kivétel, ő ellazázhatja az első hetet). Egyébként nem kell megijedni, ki fog tisztulni a kép, belinkelem Nektek a torna hivatalos oldalát, amin részekre bontva megtekinthetitek a főtáblát. De előbb essen pár szó az érdekesnek vélt első körös összecsapásokról. Összesen 12 izgalmas párosítást gyűjtöttem ki szigorúan a nevek alapján (szóval az aktuális formát nem vettem figyelembe), ebből pedig kiemeltem kettőt, ami különösen magas színvonalat ígér: véleményem szerint a Del Potro-Janowicz és az Almagro-Nishikori lehetnek a slágermérkőzések. Ezeken kívül érdemes lesz odafigyelni a Youzhny-Nadal és a Dustin Brown-Dimitrov csatákra is az első napokban... És végül egy kis esélylatolgatás. Mindent összevetve, szerintem a Djokovic-Federer-Murray hármasból kerülhet ki a győztes (azt hiszem, ezzel nem vállaltam túl nagy kockázatot). A svájci és a brit között nemigen tudok dönteni, mert mindketten kiváló formában kezdték az évet, de egy negyedbe kerültek, úgyhogy legkésőbb a legjobb 8 között eldől, melyikük lehet ott a végelszámolásnál - szívem szerint persze Murrayt mondanám... Csak aztán nehogy megint új Grand Slam-bajnokot avassunk (félre ne értsétek, szeretem a meglepetéseket, kivéve, ha a kedvenceim a szenvedő alanyok)!

MAIN DRAW

preparing for the #australianopen #selfmade #maindraw #cantwait pic.twitter.com/8fAxfUb878

— Bettina Nagy (@bettina_JAASM) 2015. január 16.

BREAKING NEWS [jan. 18.]: Del Potro ma délelőtt visszalépett az Ausztrál Opentől (a bal csuklója még mindig nincs teljesen rendben), így a Janowicz elleni rangadó elmarad, helyette a japán Hiroki Moriya került fel a főtáblára szerencsés vesztesként.