× A második hét is kezdetét vedte már Wimbledonban, ahol egetrengető meglepetések eddig nem történtek a férfiak mezőnyében, viszont az előrejelzett negyeddöntős párosítások közül egyik sem valósult meg. A nagy négyes tagjai közül azok, akikre számítani lehetett füvön, ott is vannak a legjobb 8 között, az egyetlen kivételen pedig szerintem senki sem lepődött meg túlságosan. Valahogy benne volt a levegőben, bár a sorsolását tekintve nem biztos, hogy be kellett volna következnie...

A lila alcímben olvasható - szerintem - a legnagyobb kérdés a wimbledoni tenisztorna második hetének hajnalán. Illetve ez a három opció számít reálisnak, mert ha ezek közül egyik sem jön be, akkor felkészülhetünk valami olyasmire, mint ami az idei Garroson történt. Magyarán arra, hogy lesz valaki, aki meglepi az egyik nagyot az elődöntőben, vagy akár a fináléban. Valaki, aki megakadályozza Djokovic-ot a címvédésben, Murray-t a 2. győzelem megszerzésében, vagy Federert a történelemírásban. A bevezetőben kicsit homályosan fogalmaztam - egyébként szándékosan -, de még aki nem is figyelte az eddigi meccseket a londoni Grand Slamről, az is könnyedén kitalálhatja, hogy ki az a nagy négyesből, aki nem élte túl az első hetet. Elég az elmúlt évek eredményeiből kiindulni. Megmondom őszintén, én amióta aktívan követem a férfi teniszt - azaz amióta minden versenyt az elejétől a végéig megnézek -, még nem láttam Rafael Nadalt a wimbledoni füvön jól játszani. Ez most durván fog hangzani, de ha nem lennék tisztában a tényekkel, és valaki azt mondaná nekem, hogy ő kétszer is nyerte ezt a tornát, valószínűleg nem hinném el. Méghozzá azért nem, mert nem tudnám elképzelni, hogy egy olyan ember - és ezzel most nem bántani akarom, mert nagyon tisztelem őt -, aki négy éven keresztül zsinórban top 100-on kívüli teniszezőktől kap ki, valaha képes volt elnyerni itt a bajnoki címet, ráadásul nem is egyszer. Merthogy ez a helyzet, és én csak ezt a Nadalt láttam eddig Wimbledonban.

Azt a Nadalt, aki 2012-ben Steve Darcistól, 2013-ban Lukas Rosoltól, 2014-ben Nick Kyrgiostól, idén pedig egy bizonyos Dustin Browntól szenvedett vereséget, jelen esetben a 2. fordulóban. Tavaly legalább eljutott a nyolcaddöntőig és mentségére szolgál, hogy akkori legyőzője, Kyrgios azóta beteljesítette a hozzá fűzött remények egy részét és nem tűnt el totálisan süllyesztőben, mint a többiek. Majdnem biztos vagyok abban, hogy Brown nem fog bekerülni ezután a diadal után a legjobb harmincba a világranglistán. Elég ránézni, hogy miért. Ő egy raszta hajú, laza német srác, akinek jamaikai vér csörgedezik az ereiben, és aki rendkívül szórakoztató teniszt játszik, de nem tudja kellőképpen komolyan venni sportolói pályafutását, még annyira sem, mint mondjuk Monfils. Kész csoda, hogy túllépett azon, amikor Rafa hárított ellene 2 meccslabdát a negyedik jászma végjátékában és elkezdte hergelni magát...

Na, de essen szó a többiekről is, elvégre ez a Wimbledon nem Nadalról és nem is Brownról szól. Djokovic-ról, Federerről és Murray-ről annál inkább. A szerb a vártnál sokkal simábban jutott el egészen a 4. fordulóig, egyáltalán nem okozott neki gondot Kohlschreiber. Viszont a nyolcaddöntőben alaposan megszenvedett az igencsak jó szervanapot kifogó Kevin Andersonnal, aki 2-0-ra is vezetett vele szemben szetteket tekintve. Az a félelmetes, hogy még ebben a szorult szituációban is ő számított esélyesebbnek a győzelemre. És nem is okozott csalódást rajongóinak, még hétfő este kiegyenlített, majd kedd délután visszatért, és 2 breaklabdát hárítva megnyerte a döntő szettet 7/5-re. Készülhet a Cilic elleni rangadóra, amit ha sikerrel vesz, visszavághat Wawrinkának a Roland Garrosért. Ha már szóba került Stan, érdemes megjegyezni vele kapcsolatban azt, hogy eddig még nem veszített játszmát Wimbledonban, úgyhogy mondhatni, alábecsültük őt. Nemcsak megérte a második hetet, de még veszélyt jelenthet a főfavoritokra is a későbbiekben, ha legyőzi Richard Gasquet-t.

Az alsó ág felső részén pedig szépen menetel a hazai reménység, Andy Murray, akinek az útja jócskán megtisztult Ferrer visszalépésével és Nadal kiesésével. Innentől már nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak a trófea megszerzése, igaz, a két legnagobb rivális még versenyben van. A skót egyébként a kiemelés nélkül játszó Vasek Pospisillel fog mérkőzni a negyeddöntőben, aki az elmúlt napok során több ötszettes csatát is vívott egyesben és párosban egyaránt. A tábla alján található az egyik legnagyobb kihívást jelentő Roger Federer, akinek eddig még megizzadnia sem kellett igazán. Oké, volt egy meccse, ami négy játszmásra sikeredett, de azt hiszem, egy Groth jellegű nagy adogató ellen tiebreakben belefér a szettvesztés. Azt kell mondani, hogy még nem futott bele olyan játékosba, aki akár néhány game erejéig meg tudta volna szorongatni. Én Feliciano Lopeztől vártam volna, hogy egy kicsit megingatja, de ő el se jutott odáig, hogy játszhassanak, Tomas Berdych úgyszintén, akit Gilles Simon ejtett ki a negyedik körben. És ennyi, nincs más, aki potenciálisan veszélyt jelentett volna rá. Ezután óriási színvonalbeli előrelpés lesz neki Murray, és pont emiatt akadhat gondja ellene az elődöntőben. Djokovic-nak pedig azért lehet félnivalója, mert ha egy Anderson ennyire nagy csatára tudta kényszeríteni, mire megy majd mondjuk Wawrinka? Mert szerintem tegnap simán leütötte volna a világelsőt a pályáról. Aztán ki tudja, Novak Djokovic bármilyen mély gödörből képes kilábalni, úgyhogy nem dőlt még el semmi.