× Már az előző bejegyzésben is pedzegettem egy kicsit az esélyeket, de a feltételes módú mondatok voltak többségben, vagyis leginkább a sötétben tapogatóztam. Nos, azóta lezajlottak a legfontosabb felkészülési versenyek, amelyeken nagy négyes összes tagját láthattuk tekerni. Persze - ahogyan az lenni szokott -, nem mindegyikük fedte fel, milyen formában van igazából, ők csak egyfajta edzésnek használták ezeket a versenyeket. Közben előtérbe kerültek olyan kerekesek is, akik közvetlenül a győzelemre nem, de egy top 5-ös helyezésre mindenképp esélyesek lehetnek.

A 102. francia körverseny július 4-én, azaz 11 nap múlva kezdődik Utrechtben, egy igencsak rövid, mondhatni prológ hosszúságú egyéni időfutammal. A tavalyi szezonból kiindulva lehettek kétségeink afelől, hogy a nagy négyes összes tagja ott lesz-e a rajtnál, de úgy néz ki - hacsak edzés közben nem történik velük valami -, hogy tényleg minden idők egyik legizgalmasabb Tourja előtt állunk. Valósággal megtippelhetetlen az összetett, mert mind a négyen kiváló formában vannak és lesznek a három hét során. Én őszintén remélem, hogy nem bukások és defektet fogják eldönteni a versenyt, hanem az, hogy melyikük akarja a leginkább a sikert, mert szerintem az erőnléttel nem lesznek problémák. Gondolom most többen is fölhördültek, hogy Contador lábaiban mégiscsak ott van egy Giro, és a többiekhez képest ő hátrányban van a fizikális tartalékokat tekintve, ami persze így is van. De kétlem, hogy a legnagyobb riválisai közül bárki is jobban akarná a sikert. Az ő idei szezonja a dupláról szól, és egy most vagy soha szituációban van. Igaz, 2011-ben is belevágott a duplába, és akkor még nagyobb fölénnyel nyerte a Girót, aztán a Tour első hetén belekeveredett egy bukásba, miután jelentősen megcsappantak az esélyei és végül 'csak' az ötödik hely lett az övé. Szerintem 4 éve nem hitte el magáról, hogy meg tudja csinálni, de azóta történt egy, s más, ami lendíthetett az önbizalmán. Például az, hogy sérült térddel szerezte meg tavaly a piros trikót, vagy hogy 2 bukás ellenére is elhódította idén a rózsaszínt.

Contador a pireneusoki Route du Sudöt választotta felkészülésként, akárcsak Nairo Quintana (bővebben a következő sportblogbejegyzésben). A négynapos viadal 3. szakasza róluk szólt, ám amíg a spanyol többször is meghúzta a sort és tesztelgette a lábait, a kis kolumbiai egy centit se ment, csak tette a kereket. Contador a lejtmenetben tudott meglépni tőle, hiszen sokkal többet kockáztatott, és bátorságát siker koronázta: ő ünnepelhetett a célban. Ha mást nem is, de azt mindenképp leszűrhetjük, hogy Quintanának a Touron is származhat problémája abból, hogy nem elég bevállalós lefelé. Bár, ha ezeket a 15-20 másodperceket felfelé duplán adja vissza riválisainak, akkor persze nem kell aggódnia. És azért tavasszal a Tirrenón szépen kiosztotta a perceket - igaz, azóta eltelt néhány hónap, de a közelmúltban nem voltak olyan eredményei vagy megnyilvánulásai, amikből messzemenő következtetéseket tudnánk levonni. A kockakövektől tarthat még esetleg, alkata miatt elképzelhető, hogy a 4. szakaszon összeszed némi hátrányt, de ha 2 percen belül tud maradni, akkor semmiképp sem írhatjuk le - tavaly pont Contador volt hasonló helyzetben.

Ha már pavé, annak a napnak nagy nyertese lehet az a Vincenzo Nibali, aki a Critérium du Dauphinén melegített a francia háromhetesre. Szó szerint csak melegített és edzegetett, mert hol leszakadt a hegytető előtt 2 kilométerrel, hol pedig szökésben volt és a szakaszgyőzelemért is harcolt. A sárga-kék trikót is viselhette, de csak egy napig, mert még a mez sem motiválta arra, hogy a maximumot nyújtsa. Neki szépen, alaposan ki volt kalkulálva, mikor mennyit mehet, és ahhoz tartotta magát, egy wattal sem ment többet, még véletlenül sem. Dehát ez a taktita bejött neki 2014-ben, miért ne működne 2015-ben is? Viszont idén nagyobb ellenállással kell számolnia az olasznak, nem lehet megint akkora mázlija, mint a tavalyi Touron, ilyen csak szökőévente egyszer történhet meg vele, és ezt szerintem ő is pontosan érzi. Ha így is sikerül neki a címvédés, akkor persze le a kalappal. Itt a nagyszerű lehetőség arra, hogy visszavágjon és bizonyítson azoknak, akik szerint csak a szerencsének köszönhette a sárga trikót - köztük nekem is.

Nem tudatosan, de valamiért - szögezzük le, nem azért, mert őt tartom a legesélyesebbnek, inkább csak azért, mert őt tartom Contador legnagyobb kihívójának - utoljára hagytam Chris Froome-ot, aki ugyancsak a Dauphinét választotta. Azt már az előző esélylatolgatós cikkben is megjegyeztem, hogy ő többet fog tenni Nibalinál az összetett megnyeréséért, és ez így is lett, mondjuk nem volt nehéz túltenni az olaszon ebben a tekintetben. Szóval, Froome azért támadgatott, próbálgatta a lábait az Alpokban és mindenkit le tudott szakítani egy ember kivéve, őt pedig Tejay Van Garderennek hívják. Az amerikai sokáig képes volt tartani vele a lépést, és a Pra-Loup-n, amikor a brit kissé megfáradt az utolsó kilométerre, utolérte őt és meg is előzte. Ám az utolsó két, rendkívül kemény hegyi etapon egyértelműen Froome dominált és hiába küzdött nagyot Van Garderen, nem tudta megtartani a vezetést. A 2013-as Tour de France győztese is a lehető legjobban hangolt, és amit még fontos kiemelni vele kapcsolatban az, hogy nem bukott, mert a tavalyi szezon során zavarbaejtően sokszor esett. Sokan ezt a sajátságos stílusának tudták be, de egyre valószínűbb, hogy csak szimplán peches volt. Mindenesetre jobb lelkiállapotban vághat neki az idei Tournak.

És ha már említettem egy top 5-ös esélyest Van Garderen személyében, érdemes szót eljteni a svájci körön remeklő Pinot-ról, vagy a Dauphinén szakaszt nyerő Bardet-ról is. A két fiatal francia is tényező lehet a hegyekben, és ahogyan tavaly, most is megeshet velük, hogy valamelyikük odafér a dobogóra. Azt hiszem, a végső sikerre még várniuk kell néhány évet a hazaiaknak, de a hegyi trikóért mindketten csatázhatnak. A legjobb fiatalnak járó fehér viszont eléggé kinéz Quintanának: ha nem esik ki a versenyből, nem vehetik el tőle. A veteránok közül kiemelkedik Purito Rodriguez, aki talán a legjobb Grand Tour-győzelem nélkül álló kerekes. Lassan kifut az időből és az erőből is, aligha lesz képes megverni a nála 5-10 évvel fiatalabb csúcsformában lévő riválisokat. Szerintem neki a Vuelta jelenti az egyetlen esélyt, és az is csak akkor, ha a nagy négyesből senki sem bukik a francia körön. De nem győzöm elégszer mondani, reménykedjünk, hogy egy végsőkig kiélezett összecsapást látunk majd, mert mi, szurkolók is megérdemeljük a 2014-es dráma után.