× Tegnap véget ért a világbajnokság, ez lesz az utolsó bejegyzésem ebben a témában. Összegezve a történéseket, nem történt meglepetés, de mégis borult a papírforma a döntőben. A Ronnie-fanatikusok szinte biztosak voltak abban, hogy kedvencük átgázol majd Mark Selby-n, de a bíztató kezdet után csalódniuk kellett. Én egyáltalán nem vagyok csalódott  - és Ronnie-fanatikus sem -, mert szerintem nagyon jó helyre került az a világbajnoki cím.

× THE IMPORTANCE OF MENTAL STRENGTH - LAST ACT
Miután Trump kiesett a negyeddöntőben, gyorsan mérlegeltem a dolgokat, végigfutottam a versenyben lévő játékosokon és 'átpártoltam' Selby-hez. Ennek egészen egyszerű okai vannak: először is - ha tetszik, ha nem - én szerettem volna látni azt, hogy valaki legyőzi a legyőzhetetlennek vélt Ronnie O'Sullivant, és erre Mark Selby-t tartottam a legesélyesebbnek. Hawkinsban nem láttam túl sok fantáziát - simán ki is kapott az ötszörös bajnoktól, Robertsonra pedig még kicsit mérges voltam a negyeddöntő miatt, és már ő egyszer megtapasztalhatta, milyen világbajnoknak lenni... A felső ági elődöntőre nem érdemes sok szót fecsérelni, egyértelműek voltak az erőviszonyok. Barry Hawkins olyan mélységekben járt, hogy már kínjában nevetett magán, miközben Ronnie szárnyalhatott. A végén még egy teljes szakaszt is megspóroltak, mert a Rakéta 17-7-re nyert, ezzel pedig kiharcolt egy pihenőnapot is, ami a döntő elején rendkívül jól jött neki. Selby és Robertson sokkal szorosabb csatába bonyolódott, mindketten bravúros lökéseket mutattak be és végig magas színvonalon játszottak. Az exvilágelső a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogyha ő előre tudta volna, hogy ilyen jó formában lesz, biztos lett volna abban, hogy nyer. De ez a Selby most még neki is túl nagy falatnak bizonyult: az ausztrál hiába lökött egy százast a 31. frame-ben, mert angol riválisa egy 74-es breakkel megakadályozta azt, hogy kiegyenlítsen és 17-15-re diadalmaskodott. Kialakult tehát a finálé párosítása: Ronnie O'Sullivan és Mark Selby.

Ahogyan azt már a bevezetésben is írtam, a legtöbben a 38 éves zseni győzelmét várták, aki az utóbbi két évben kicsit szerencsésebb volt döntős ellenfeleit tekintve, mint idén. Ali Carter és Barry Hawkins egyáltalán nem hasonlítható Selby-hez, főleg, ha a mentális képességeiket nézzük, ami egy olyan játékban, mint a snooker, a legfontosabb elem véleményen szerint. Lehet valaki borzasztóan tehetséges, lehet valaki zseni vagy varázsló, ha fejben nincs ott és nem tud megfelelően koncentrálni, akkor nem fog fontos tornákat nyerni. Trumpnak is pontosan ez a problémája, nem véletlenül nincs 3-nál több pontszerző győzelme 24 évesen. O'Sullivan sokkal többre vihette volna karrierje során, ha mentálisan erősebb... A döntőre visszatérve, Selby alig volt az asztalnál az első szakasz elején, ha pedig véletlenül odakerült, egyből hibázott. Ez a gyenge kezdés a késő estig húzódó elődöntőnek volt köszönhető, látszott rajta a fáradtság. 3-0 után elcsitult a Ronnie-féle vihar, Selby is feliratkozott az eredményjelzőre. 5-3-mal fordultak az esti etapra, ami nem hozott parádés snookert, de a címvédő megőrizte előnyét és az első nap végén 10-7-re vezetett. Hétfőn a 'leicesteri bohóc' 4-0-val indított, villámgyorsan megfordította az állást. Újult erővel tért vissza a Crucible-be, nagy eltökéltséggel és önbizalommal vágott neki az utolsó napnak. O'Sullivan valósággal állva maradt, vagyis ülve, mert ellenfele folyamatosan jegelte őt. Mindössze 1 frame-et tudott bezsebelni ebben a szakaszban, míg Selby ötöt, de ami a legfontosabb, egy könnyű rózsát hibázott el a 23. frame-ben, emiatt pedig hátrányból várhatta a folytatást (11-12). Talán ez a momentum döntötte el a mérkőzést, vagy talán az, hogy nem akarta eléggé azt a bizonyos 6. világbajnoki címet. Este úgy tűnt, hogy Ronnie mélyrepülése véget érhet, hiszen bekezdett egy százassal, de ez csak vaklárma volt, mert ezután újra visszaesett a formája. Kapkodott, gyenge biztonságikat lökött, nem tudott élni az adódó lehetőségekkel. Mark Selby sem nyújtotta élete snookerét, mégis ő volt fölényben és a végén egy gyönyörű clearence-szel 18-14-re nyert, első világbajnoki címét szerezve ezzel. Megérdemelte.

× 'Ha már elkezdtem, be is fejezem' alapon megírom a snooker világbajnokságról szóló sorozat második, utolsó előtti részét. Az az igazság, hogy számomra tegnap véget ért a verseny, nincs kiért izgulnom, úgyhogy hátradőlhetek és élvezhetem a játékot - miután feldolgoztam a szerdán történteket. Négyen maradtak és közülük valaki hétfőn felemelheti a világbajnoki trófeát.

× WHO WILL BE THE CRUCIBLE KING? - SECOND ACT
Jelenleg a fenti kérdés tartja lázban a snooker szerelmeseit, kivéve talán engem. Illetve érdekel, hogy ki lesz a világbajnok, de számomra inkább az a fontos, hogy lesz-e valaki, aki megveri Ronnie O'Sullivant. Csak reménykedni tudok abban, hogy a döntőben vagy Robertson vagy pedig Selby megnehezítik a dolgát. Hawkins szerintem kevés lesz ahhoz mentálisan, hogy legyőzze: Dale-lel szemben 11-5-ös előnyt adott el, és csak döntő frame-ben jutott tovább. Nagyon nehéz végig jól játszani egy 17-nyertes meccsen, sőt szinte lehetetlen. Főleg Ronnie ellen... De még mielőtt itt belemerülnénk az esélylatolgatásba, pörgessük kicsit vissza az időt. A második fordulónál hagytam abba legutóbb, ahol igazán nagy meglepetések nem történtek, tulajdonképpen minden a papírforma szerint alakult. A legnagyobb sokkot okozó Wasley simán kapott ki Dominc Dale-től, az ötszörös bajnok O'Sullivannek küzdenie kellett a negyeddöntőbe jutásért Perry ellen, de 9-11-ről fordított és stílszerűen zárta le a mérkőzést 2 százassal. Murphy és Fu mérkőzése szorosan indult, később viszont az angol elhúzott és 13-8-ra nyert. Hawkins és Walden szenvedett a legtöbbet, hosszú csatát vívtak, amiből végül a tavalyi döntős került ki győztesen - 13-11 lett a végeredmény. Ali Carter nem tudott mit kezdeni az egyre jobb formába kerülő Selby-vel, míg a tartán mintás nadrágjával divatot teremtő Alan McManus 13-8-ra verte Ken Doherty-t. Judd javuló tendenciát mutatott Ryan Day ellen, aki a meccsen összesen négyszer hagyott ki frame ballt, ebből 3 alkalommal az angol büntetett és 13-7-re diadalmaskodott. A Robertson-Allen párosítás is izgalmasnak ígérkezett, de az észak-ír a második szakasz végén elvesztette a kontrollt, és a világelső hibatlan játákkal könnyedén zárta le az összecsapást 13-7-tel - csak a 100. százas nem jött össze neki, pedig kétszer is volt rá esélye...

A negyeddöntőkben is kivétel nélkül az esélyesebbnek tartott játékosok jutottak tovább, egyedül talán Trump okozhatott volna felfordulást. Ronnie megalázóan simán, 13-3-ra győzte le a végtelenül szerencsétlen Shaun Murphy-t, Selby 13-5-tel búcsúztatta McManust, akinek személyében a legeredményesebb skótot tisztelhetjük az idei világbajnokságon. Dominic Dale 5-11 után zsinórban 7 frame-et nyert meg Barry Hawkins ellen, de ezután nem kapott több lehetőséget honfitársától és 12-13-ra kikapott. Robertson pocsékul kezdett, Judd az első szakasz után 6-2-re vezetett és másnap délután se tudott fordítani az ausztrál, 9-6-os angol vezetésnél intették le a második etapot. A befejezés drámaira sikeredett: 11-8 után nem sokan gondolták, hogy Neil még labdába rúghat ezen a mérkőzésen, de miután meglökte a 100. százasát és kiegyenlített 11-11-nél, hozzá került a mentális fölény. Trump összeomlott, egy órán keresztül golyót sem lökött be. A 24. frame-ben kapott egy utolsó utáni esélyt, de elrontott egy kissé negatív feketét és ezen elúszott a világbajnoki elődöntője... Erről az összecsapásról bővebben is írok majd a sportblogban (valószínűleg holnap vagy holnapután kerül fel az új bejegyzés), plusz tervezek egy szezon-összefogalót is. Mostantól pedig hajrá Selby!

× Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ide a főoldalra is írok a snooker világbajnokságról. Április 19-én kezdődött az ünnep a Crucible Színházban, most pedig az első hét történéseiről szeretnék beszmolni, még mielőtt Trump asztalhoz állna a második fordulóban. Akadtak meglepetések - és majdnem-meglepetések - szép számmal Sheffieldben, vegyük is sorra őket!

× THE THEATRE OF DREAMS - FIRST ACT
A 8. napjára virradtunk a snooker világbajnokságnak, már javában zajlanak a második körös mérkőzések, 16-an maradtak a mezőnyben. Múlthét szombaton délelőtt - a hagyománynak megfelelően - a címvédő kezdte meg szereplését. Ronnie O'Sullivanről van szó, aki éppen Joe Perry ellen küzd a negyeddöntőbe jutásért. A modern snooker legendája, vagy zsenije, kinek hogy tetszik, a finn Robin Hullt győzte le a 32 között, méghozzá simán, 10-4-re. Szurkolóinak egy percig se kellett izgulnia, nem úgy, mint most. Mindenesetre a torna legnagyobb meglepetése lenne az, ha a 'Gentleman' hazaküldené a Rakétát. Ha már meglepetések, akkor kezdeném is az eddigi legmeglepőbb eredménnyel: Ding Junhui, az idei szezonban nem kevesebb, mint 5 pontszerzőt nyert meg, kikapott a debütáló Michael Wasley-től. Az első szakasz után még 6-3 volt az állás a kínai javára, de a fiatal angol visszazárkózott, majd kiharcolta a döntő frame-et, amit egy fordulatos küzdelemben végül a maga javára tudott fordítani. Dramatikus végjátékot láthattunk, mindkettejüknek megvoltak az esélyei a győzelemre, Ding pedig tényleg mindent megpróbált, de kiváló snookerekkel sem sikerült kizökkentenie Wasleyt. Az első forduló tartogatott még izgalmakat, hiszen a skótok csatájában Alan McManus diadalmaskodott a négyszeres bajnok John Higgins felett.

Mark Selby is megszenvedett az első körben Michael White ellen, hiszen Dinghez hasonlóan döntő frame-re kényszerült. Az egyetlen momentum, ami nekem megmaradt ebből a nem túl magas színvonalú meccsből az, amikor Selby azt hitte, hogy free ballt kapott, és be is lökte a rózsát, mire a bíró bemondta a hibát és közölte az egykori világbajnoki döntőssel, hogy itt nem volt szó semmiféle free ballról. Mindezt az egyik frame végjátékában művelte a mérkőzés favoritjának számító angol, és jól meg is zavarta riválisát, aki ezután annyit rontott, hogy elbukta a partit. A végeredmény 10-9 lett Selby-nek, aki azóta bejutott a negyeddöntőbe Ali Cartert legyőzve 12-9-re. Az idén szintén esélyesnek számító Neil Robertson könnyedén gázolt át az újonc Robbie Williamsen, aki csak árnyéka volt önmagának. A jónevű angol játékost talán a Crucible hangulata bénította meg, mert csak 2 frame-et tudott megnyerni. Robertson bravúros teljesítményt produkált, 96%-os golyóbelökési statisztikával fejezte be a mérkőzést és már 97 százas breaknél jár, szóval ha minden jól megy, Mark Allen ellen akár elérheti a 100-at is, ami történelmi tett lenne. Említést érdemelnek még a Shaun Murphy-Jamie Cope és a Ryan Day-Stephen Maguire mérkőzések, hiszen mindkettő döntő frame-esre sikeredett. Murphy lehet az, aki a felső ágon megnehezítheti még Ronnie dolgát, Ryan Day pedig Trump ellenfele lesz a második körben. Juddról csak annyit, hogy Tom Forddal látványosan szenvedtek, alacsony színvonalon játszottak végig, és 10-8 lett a végeredmény a 2011-es döntősnek. Még nézni is borzasztó volt ezt a küzdelmet, és őszintén remélem, hogy a 24 éves angol fel tud javulni a ma délután kezdődő nyolcaddöntőjére...

C'MON JUDD!

× Szóval, közel két hét elteltével folytatnám pártfogoltjaim listáját. Nem fontossági sorrendben haladok, hanem sportáganként, és azokat veszem előre, amikkel a sportblogban is foglalkozom. A második részben maradok még az 5 kiemelt sportágnál. Momentán nem tudom, mennyi ilyen típusú bejegyzés lesz, mindig írok majd egyet, ha nincs jobb témám, mert a lista nagyon hosszú. Még akkor is, ha csak azokat a sportolókat mutatom be, akikről össze tudok hozni egy épkézláb bekezdést, és nem csak egyszerűen szimpatikusak.

× ROSS HUTCHINS [tenisz]
Hutchins története egészen 2012 decemberéig nyúlik vissza. Azelőtt csak azt tudtam róla, hogy egy kiváló brit párosteniszező, aki Colin Fleminggel az oldalán a világ élvonalába tartozik és szép eredményeket ér el. Szóval, nehéz ezt felidézni, de pontosan emlékszem, amikor olvastam, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Kisebb sokkot kaptam, és gyorsan utánnaolvastam, hogy az úgynevezett Hodgkins limfóma gyógyítható-e, és hogy Rossnak mennyi esélye van teljesen felépülni. Némileg megnyugodtam, amikor láttam, hogy ez a betegség korai fázisban kikezelhető, és Hutchins akár folytathatja is a karrierjét. Dehát a rák az mégiscsak rák, úgyhogy agóódtam, mi lesz vele, mert rendkívül szimpatikus embernek tartottam már akkor is... Természetesen Murrayhez az elsők között jutott el a hír, lévén ők ketten nagyon jó baráti viszonyban vannak. Andy a 2013-as szezon legelén aratott brisbane-i tornagyőzelmét könnyek között ajánlotta Hutchinsnak, és akkor éreztem csak át igazán, hogy mennyire komoly ez az ügy... Ross, ha jól emlékszem egy tucat kemoterápiás kezelésen vett részt, de mindvégig pozitívan állt a betegségéhez, egy pillanatra sem ingott meg. A júniusi queensi tornán, a férfi egyes döntő után rendeztek egy jótékonysági mérkőzést, ahol már ő is pályára lépett és ami a legfontosabb, mosolygott. Ezután következett Wimbledon és Murray fantasztikus menetelése, Hutchins pedig barátja minden meccsét a nézőtérről szurkolta végig. A győzelem mellett akadt más ok is az ünneplésre, hiszen sikeres volt a kemo és az orvosok gyógyultnak nyilvánították... Ross a 2014-es Australian Openen már versenyzőként vett részt, minden visszaállt a régi kerékvágásba, Colin Fleming visszakapta párospartnerét és újra együtt járják a világot, én pedig minden mérkőzésüket figyelemmel követem. Minden tiszteletem az övé.

× MARK CAVENDISH [országúti kerékpár]
Váltsunk kicsit vidámabb és kevésbé drámai témára, Mark Cavendish következik. Róla tudni kell, hogy az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb sprintere, és ebben a műfajban ő az abszolút kedvencem. Összesen 111 szakaszgyőzelme van, 2011-ben megnyerte az országúti világbajnokságot. A sportág egyik legmegosztóbb figurája. Ám azt senki sem vitathatja, hogy óriási sportember. Örökké mosolyog, dicséri csapattársai munkáját, elismeri a saját hibáit és nyilatkozatok közben nem lehet lelőni, annyit beszél. Cav a perfekcionizmus megtestesítője, ha létezik ilyen. Ha tudom, hogy ott van a mezőnyben, akkor mindig szurkolok neki, nem számít, melyik csapatban van éppen. Emlékszem, hogy amikor megismertem, akkor még Columbiás volt, de ez az együttes megszűnt, ezért a Sky-hoz igazolt. Egy ideig jól is érezte magát ott, jöttek is az eredmények, de elkezdte zavarni az, hogy sokkal több figyelmet fordítanak a többnapos versenyek összetettjében érdekelt kerekesekre - gondolok itt például Wigginsre vagy Froome-ra. Emiatt tavaly úgy döntött, hogy az Omega Pharma-Quickstephez szerződik, és mint később kiderült, ez nagyszerű lépés volt a részéről. A belga bejegyzésű alakulatnál megkapja azt a figyelmet, amit a Sky-nál nem kapott meg és emellett világklasszis segítői vannak - például Renshaw (korábbi csapattársa) és Petacchi. Idén egyértelműen a Tour de France-ra készül, hiszen a legendás francia háromhetes az Egyesült Királyságban rajtol és a harmadik szakasz befutója azon az utcán lesz, ahol az édesanyja lakik. Egy biztos, mindent meg fog tenni a győzelemért hazai közönség előtt, és ha ez sikerül, akár a sárga trikót is viselheti majd.

× JACK LISOWSKI [snooker]
Utolsóként ebben a cikkben Judd egyik legjobb barátját, Jack Lisowskit szeretném megismertetni Veletek. Ő '91-es születésű, tehát 2 évvel fiatalabb Trumpnál, és ha fejben beérik, fantasztikus sikereket érhet el a snookerben, a nagy áttörés viszont még nem jött el a karrierjében. Néha-néha megvillan, és ha elkapja a fonalat, vagy jó napot fog ki, csodákra képes. Tornát sajnos még nem nyert, de döntőban járt már, méghozzá kétszer is PTC versenyeken. 2012-ben nagyon közel volt a győzelemhez, csak döntő frame-ben kapott ki Stephen Maguire-től. Pontszerzőkről a legjobb eredménye egy nagyeddöntő tavalyról, a China Openről, ahol Shaun Murphy győzte le 5-4-re. 2012 novemberében lökött egy maximum breaket, amire méltán büszke lehet. Lisowskinak Trump ellen kiváló mérlege van, hiszen eddig négyszer találkoztak, és ebből három alkalommal ő bizonyult jobbnak, bár ezek nem voltak olyan borzasztóan fontos meccsek. A legemlékezetesebb pillanatuk a 2012-es Antwerp Openről származik, amikor a mérkőzés eleji kézfogást 'ellazázták', és nemes egyszerűséggel lepacsiztak. Imádtam azt a jelenetet, és emiatt még azt is megbocsátottam neki, hogy 4-2-vel búcsúztatta Juddot... Kíváncsi vagyok, hogy Jack mire megy majd a profik között, és hogy követi-e barátját a sikerek terén. Látok benne fantáziát, a megfelelő tudás ott van a kezében, csak kicsit kiegyensúlyozottaban kellene teljesítenie a touron, amihez elengedhetetlen a mentális felkészültség és a rengeteg gyakorlás.

A harmadik részt is érdemes lesz elolvasni, hiszen biztosan írok majd Jenson Buttonról, Dario Colognáról és a Tinkoff-Saxo kerékpáros csapatról.

× Tényleg nem tudom, hogy mennyi rendszeres olvasója vagy látogatója van ennek a blognak, de tőlük mindenképp szeretnék elnézést kérni. Ha nincsenek, akkor csak egyszerűen szégyellem magam, mert több, mint 2 hét telt el a legutóbbi bejegyzés megjelenése óta. Igen, most jönnek az értelmetlen kifogások: suli, fáradtság... stb. Mindegy, ettől függetlenül írtam egy új sportblogbejegyzést és mindennap itt voltam, csak éppen a főoldalra nem firkáltam semmit. Ez van, de jöjjön a lényeg, avagy, hogy mi is történt a sportok világában az utóbbi hetekben.

× A KARÁCSONYI SZÜNET ELŐTT - FÓKUSZBAN A TÉLI SPORTOK
Most már lassan egy hónapja, hogy megkezdődött a téli szezon. A snookeresek a múlthéten mehettek szünetelni (két selejtezőt rendeztek számukra Barnsley-ban), nekik tehát már nincs több verseny ebben a naptári évben. Az elmúlt hetek krónikájához hozzátartozik, hogy Neil Robertson 1-5-ről fordítva megnyerte a UK-döntőt - 10-7 arányban győzte le Mark Selbyt -, így tovább növelte előnyét a világranglista élén. Azért a vesztesként távozó angol sem lehetett elégedetlen, hiszen meglökte a snooker történelmének 100. hivatalos maximumát, amivel 59.000 fontot keresett... Kisorsolták a január 12-19 között megrendezésre kerülő Masters főtábláját is, amiről bővebben a sportblogban lehet majd olvasni. A teniszezők már gőzerővel készülhetnek az új szezonra, hiszen 10 nap múlva esedékes az első fontosabb torna, a Qatar Open (250), és ezzel egyidőben Brisbane-ben (250) is elkezdődnek a küzdelmek. Sokan a bemutatóversenyeket, gálákat is az Australian Openre való felkészülésként építik be a programjukba: 26-án kezdődik a Mubadala World Tennis Championship, ahol láthatjuk a műtét után visszatérő Murray-t, a világelső Nadalt, a világbajnok Djokovic-ot, továbbá Tsongát, Ferrert és Wawrinkát... Kihagytam a kerékpárosokat, de az ő szezonkezdésük még odébb van, a klasszis versenyzők csak január végén-február elején állnak először rajthoz. Visszatérve a téli sportokhoz, kevesebb mint, 50 nap múlva jön az olimpia, és természetesen mindenki győzelmekkel és dobogós helyezésekkel szeretne megérkezni Szocsiba. Kell az önbizalom. Ennek megfelelően Fourcade nagyszerűen kezdte az idei szezont - bár hazai pályán nem villogott, Ammann pedig a gyengébb start után most kezd csúcsformába kerülni, aminek különösen örülök így, a Négysáncverseny előtt. Szokásomnak megfelelően eredményeket nem írok, hogy legyen értelme a sportblog vezetésének is (27-én lesz új bejegyzés, 'ha minden jól megy').