× Azt előre leszögezném, hogy én nem azt akarom bizonygatni, Andy Murray megérdemli-e a világelsőséget, mert szerintem ennek a kérdésnek nincs létjogosultsága. Mindenkinek szíve joga, hogy kit favorizál, kit tisztel és kit ismer el a mezőnyből, ezzel nem is szeretnék foglalkozni. Léteznek véletlenek, a szerencse ugyancsak része a sportágnak, de az nem a véletlennek és a szerencsének köszönhető, hogy Murray nevével kezdődik az eheti ranglista. A verseny viszont továbbra is nyitott az évvégi világelsőségért, ezt pedig Novak Djokovic-csal fogják lemeccselni Londonban, a szezonzáró világbajnokságon. A sorsolást hétfőn bonyolították le és azt hiszem első ránézésre is egyértelmű, melyik a halálcsoport. Kérdés az, hogy kiben mennyi erő maradt így, év végére.

Láttam egyet, s mást különböző, tenisszel foglalkozó fórumokon. Az az igazság, hogy a legtöbb 'szakértői' kommenten csak nevetni tudtam, mert tagadhatatlanul a személyeskedés szüleménye. Úgy érzem, egyesek talán nehezen dolgozzák fel, hogy a kedvencük hullámvölgybe kerül, vagy hogy valaki olyan előzi meg a rangsorban, akivel nem szimpatizálnak. Mit lehet ezzel kezdeni, mindig voltak, vannak és lesznek olyan rajongók, akiknek semmi sem jó, mindenkibe bele tudnak kötni és ki nem hagynák az alkalmat, hogy kifejezzék nemtetszésüket. Elképzelhetitek, Murray-rajongóként rengeteg olyan momentumot kellett megélnem az utóbbi években, ami nekem sem tetszett. Egy kicsit sem. De ilyenkor nem kezdtem el szapulni az ellenfeleket nyilvánosan. A véleményemet megtartottam magamnak, végső esetben elsírtam bánatomat egy barátomnak és kész, túlléptem az ügyön. Minden sportágban vannak olyan versenyzők, akiknek a sikerét szeretik megmagyarázni. Erre a jelenségre a legjobb példa ez a "csak azért nyerhetett, mert az ikszipszilon nem volt ott" típusú mondat. Ez az, amire kifejezetten allergiás vagyok. Mert az még előfordulhat, hogy valaki úgy nyer meg egyetlen egy tornát, hogy valamilyen okból kifolyólag hiányoztak a legnagyobb ellenfelek, ezt aláírom, de olyan nincs, hogy valaki úgy válik világelsővé, hogy semmit sem tett érte, csak megvárta, még kiesnek előle a riválisok. Már elnézést, de ez baromság. Valamiért mégiscsak Andy Murray lett az, aki átvette a Garros óta motivációhiánnyal és egyéb gondokkal küszködő Djokovictól a stafétát és nem mondjuk Wawrinka, Raonic vagy Nishikori. Megmondom miért: nem elégedett meg azzal, hogy második, a legjobb akart lenni. Eltöltött 10 évet Federer, Nadal és Djokovic árnyékában, kapott néhány pofont, de ezek a pofonok nem törték meg, nem eredményeztek belenyugvást. Murray nem törődött bele a sorsába, a kudarcok ellenére sem vesztette el az étvágyát, nem adta fel a céljait. És igen, most éppen nincs ott Federer, nincs ott Nadal sem (bár az év első felében még ott voltak) és Djokovic is visszaesett az utóbbi hónapokban. De az a 8000 pont nem magától tűnt el, azt el kellett tüntetni... 

Szerintem sokat az sem változtat a helyzeten, ha mondjuk Novak Djokovic a jövőhéten visszafordítja az állást. Gondoljunk bele, mennyi pontot kell majd megvédenie jövő év júniusáig bezárólag. Olvastam olyan hozzászólásokat is az elmúlt napokban, amelyekben egyesek azt prognosztizálták, hogy a szerb még mélyebbre kerül és valaki azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán nyer-e még Grand Slamet. Nos, ezeket megintcsak elhamarkodott kinyilatkozatásoknak gondolom. Valóban visszaesett Djokovic motivációja, miután véghez vitte a non-calendar és a karrier GS-t, valóban úgy tűnik, mentális és/vagy fizikális problémákkal küzd, sőt, még azt sem zárom ki, hogy a magánéletében keletkezett valami zűr. De kérdem én, úgy ismertük meg őt, hogy nem képes kikecmeregni a hullámvölgyekből? Nyilván nem véletlenül szokták Houdininek nevezni. Meggyőződésem, hogy vissza fog térni, és akármilyen mély most ez a gödör, ki fog ebből is kecmeregni valahogy. Lehet, hogy nem tud majd újra olyan mértékű dominanciát kiépíteni, mint korábban - ennek pedig Murray lehet az egyik oka -, de 2017 elejére minden bizonnyal összeszedi magát. Talán addigra kigyógyul ebből a szívcsakrás, spirituális akármiből is, ami - kívülállóként szemlélve félelmetes módon - beszippantotta őt az utóbbi időben. Mert azért valljuk be, az nem normális, hogy minden elvesztett meccse után azt nyilatkozza egy világelső teniszező, hogy „a boldogság a legfontosabb az életben”. Ő sosem mondott ilyeneket, minden áron nyerni akart... A lényeg az, hogy Djokovicot nem kell félteni. Roger Federert és Rafael Nadalt annál inkább, nem véletlen, hogy az ő rajongóik elégedetlenkednek mostanában a legtöbbet. Nem vagyok benne biztos, hogy ők ketten teljességgel vissza fognak majd térni és olyan szinten fognak játszani, hogy valós eséllyel induljanak egy Grand Slamen a bajnoki címért. Vagy, ha igen, akkor nem fogják tudni tartani azt a szintet. De nem akarom őket leírni véglegsesen. Csak Federer elmúlt 35, Nadal térdei pedig tényleg a végét járják. De velük sajnos nem találkozhatunk majd a világbajnokságon, úgyhogy ez egy vakvágány ebből a szempontból.

Szóval, rátérve a tárgya, a londoni VB november 13-án veszi kezdetét, nekem pedig szerencsém lesz két napját végigizgulni a helyszínen. Nem ez lesz az első alkalom: kint voltam 2014-ben és tavaly is, láttam néhány zseniális meccset és átélhettem azt a hangulatot, amivel a hazai sztárt, egyben a kedvencemet, Murray-t köszöntötték. Két éve hálás voltam a sorsnak, hogy nem a Federer elleni meccsét láttam, tavaly pedig pontosan tudtam, hogy mire számíthatok tőle - egy héttel a világbajnokság után a britek megnyerték a Davis Kupát, érthető módon arra helyeződött a hangsúly. Idén a világelsőség megtartása - Djokovic szempontjából annak visszaszerzése - lesz a tét. Abból a 405 pontból, amivel jelenleg Murray vezet, levonódik még 275 pont november végén a DK döntő miatt, úgyhogy valójában 130 pont választja el őket egymástól. Ez pedig minimális különbség. Egy biztos: Novak Djokovic megúszta a sorsolást. Az ő csoportjába került a múlt héten az elődöntőtől visszalépő Raonic, a pályafutása legjobb szezonját futó Monfils és az év végére teljesen elfogyó Thiem. Lehet tippelni, hányszor kapott ki ettől a 3 játékostól összesen, karrierje során. A válasz az, hogy egyszer sem. Úgyhogy Nole hiába van magához képest gyenge formában, ebből a Lendlről elnevezett négyesből könnyedén továbbjuthat. Ha pedig 1. helyen jut tovább, Murray-nek is meg kell nyernie a maga csoportját, ha el szeretné kerülni az elődöntős találkozást. Ez viszont egy cseppet sem lesz egyszerű feladat számára, hiszen Wawrinkával, Nishikorival és Cilic-csel kell megküzdenie érte. Wawrinka ugye teljességel kiszámíthatatlan: Párizsban rögtön a 2. körben kikapott Jan-Lenard Strufftól és rettenetesen flegmán állt hozzá a játékhoz. De nem elhanyagolható tény, hogy ő nyerte szeptemberben US Opent, megszerezve ezzel 3. Grand Slam-trófeáját. Ki tudja, Londonban melyik oldalát mutatja. Nishikori a New York-i negyeddöntőben, döntő szett 7-5-re verte Murray-t, míg Cilic a cincinnati döntőben kerekedett felül az akkor igencsak fáradt skóton, ráadásul a Bercy-ben ő búcsúztatta Djokovic-ot... Mindenesetre nehéz megjósolni, hogy a McEnroe-val fémjelzett kvartettből kik juthatnak be az elődöntőbe és milyen sorrendben. 

CSOPORTBEOSZTÁS
John McEnroe csoport	Ivan Lendl csoport
(1) Andy Murray	(2) Novak Djokovic
(3) Stan Wawrinka	(4) Milos Raonic
(5) Kei Nishikori	(6) Gael Monfils
(7) Marin Cilic	(8) Dominic Thiem