× Igaz, a Tour de France rajtja még egy kicsit odébb van, de az utolsó felkészülési versenyek mind lezajlottak, az esélyesek mind bizonyíthattak, a szurkolók pedig mind levonhatták a következtetéseket. Bármennyire is szeretnék, én sem látok a jövőbe, így nekem is csak a találgatás marad és az eredményekből, illetve az időkülönbségekből való kissé homályos kép lefestése. A bennem lévő elvakult szurkolónak ugyanúgy van egyfajta véleménye, mint a kivülálló, halkan jajveszékelő kerékpárrajongó énemnek. Ez a két nézőpont olykor tökéletesen lefedi egymást, máskor egyre távolabb kerül egymástól, de szeretném magam távoltartani az olyan hangoktól, melyek szerint ez a Tour is tükörsima lesz. Amíg élünk, remélünk és míg egy lelkes rajongónak az a dolga, hogy vakon bízzon a kedvencében, egy kívülállónak az a legfontosabb, hogy egy végtelenül szoros versenyt lásson.

Nehéz azt elképzelni, hogy az idei Tour győztese nem a Froome-Contador-Quintana hármasból kerül ki, így én is őket helyezem majd a középpontba, de előbb egy jelenleg vakvágánynak tűnő fejezet. Az ember mostanában számtalan elemzést olvashat a 'nagy négyessel' kapcsolatban, ami nem csoda, hiszen végülis mind a négyen rajthoz állnak, ami nem túl gyakran fordul elő. Más kérdés, hogy a céljaik kicsit különbözőek, azaz egyikük luxus segítőként érkezik a Tourra, vagy, ha úgy tetszik "csak" második számú kapitányként. Ez a valaki lenne ugye a Giro-győztes Vincenzo Nibali, úgyhogy vele kezdeném a felsorolást. Az Astana elsőszámú embere elméletileg a fiatalabbik olasz, Fabio Aru lesz, de ha bármi történik vele és mondjuk Nibali elég erősnek érzi magát, lehet, hogy felcserélődnek ezek a szerepek - bár rajta kívül is akad a kazah csapatban olyan, akire nyugodtan átnyergelhetnek menet közben. Csak halkan mondom, a tavalyi Contador-féle sikertelen Giro-Tour dupla után, aligha egy halál torkából visszatáncoló és az rózsaszín trikóért utolsó pillanatig harcoló versenyző fogja ezt a majdnemhogy lehetetlennek tűnő történelmi tettet véghez vinni. Az már tényleg túlzás lenne (legalábbis nekem). De pontosan Nibali példáján/példáin megtanulhattuk, hogy egy háromhetesen bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Úgyhogy talán őt sem szabad végérvényesen kihúzni az esélyesek listájáról. Személyszerint én nem gondolom, hogy a Cápa labdába rúghat majd ideális esetben (értsd: a nagy négyes másik három tagja nem bukik, nem betegszik meg, nem cserél olyasvalakivel kereket, akivel nem kéne... stb.). Ameddig pedig a 2015-ben Vueltát nyerő Aru (később még lesz róla szó) tudja tartani a tempót a legnagyobb favoritokkal és nem kerül jelentős hátrányba, nincs is miről beszélni. Ebben az esetben a 'Nibali győzelmi esélyei' című fejezet csak fikció marad.

Folytatva a nagy négyes azon tagjaival, akiknek valós esélye is van a sárga trikóra, elsőként (a sorrendnek természetesen semmi jelentősége nincs) a kétszeres második helyezett törzsfőnököt, Nairo Quintanát említeném. Ő az egyetlen közöttük, akinek még nem sikerült megnyernie a francia kört, de sokan úgy vélik, hogy az idei az ő éve lehet. Ez a vélemény már csak azért is tűnik megalapozottnak, mert Nairo rengeteget fejlődött az időfutamban, ami eddig egyértelműen a gyengeségének számított (elég visszagondolni a Route du Sudre, ahol a 13 km-es dimbes-dombos kronó ő nyerte, de a baszk körről és a San Luisról is van egy-egy 2. helye). Lehet, hogy nem megy majd annyira jól síkon az óra ellen (13. szakasz, táv: 38 km), mint mondjuk Froome vagy Contador, de mindenképp ott lesz a nyomukban, a hegyi időfutamon pedig még meg is előzheti őket. Az oldalszélben viszont még bízhatnak az ellenfelek, hiszen tavaly, a legendás 2. etapon bizony nem helyezkedett megfelelően a kis kolumbiai. Ha csak Quintana idei eredményeit nézzük, akkor is vitathatatlanul megérdemli a legfőbb esélyes címet, hiszen 3 összetettet is nyert a felkészülési szezonban, ebből 2 World Tour versenyekről származik (katalán kör, Romandia), a legfrissebb pedig a Route du Sudről, ami a Tour de France-ra való hangolódás utolsó állomása volt számára. Mondhatni, kerülte a legnagyobb riválisait (Froome-ról és Contadorról van szó), hiszen mindössze egy alkalommal, a március végi katalán körversenyen csapott össze velük, viszont akkor mindkettejüket legyőzte. Szokásához híven kicsit elvonultan készült hazájában, Kolumbiában, míg a többiek a Teidére vagy éppen az olasz hegyekbe jártak edzőtáborozni. Mindenesetre neki biztos nem lesz gondja a 2000 méteres tengerszint feletti magasággal, nem úgy, mint elsőszámú segítőjének, Alejandro Valverdének, aki ugyancsak a Giróról érkezik, kissé megviselt állapotban - ettől függetlenül aranyat érhet.

Akadnak olyanok is, akik mindezek ellenére Quintanát még mindig nem várják a dobogó tetejére és egy újabb Froome-Contador összecsapást vizionálnak. Az utóbbi néhány évben, amikor mindketten rajthoz álltak, mindig velük fémjelezték a Tourt, aztán tudjuk, hogy általában mi lett belőle. Mindenféle áthallás és bántás nélkül, Froome hozzáállása kezd a jóöreg Lance-ére hasonlítani: a brit is mindent alárendel a francia háromhetesnek. A Giróval nem igazán próbálkozik, a Vueltán el-elindul, de eddig csak Franciaországból van Grand Tour-győzelme és úgy tűnik, a továbbiakban is a sárga trikóinak számát szeretné szaporítani. Addig nem is fogja "lejjebb adni" az igényeit, amíg a csapata ennyire erős és domináns. Én sokszor már kínomban nevetek, amikor nézek egy random többnapos versenyt - és most mindegy, hogy ez egy Dauphiné, egy svájci kör, egy Romandia vagy akármi más -, a hegyen felfelé a Sky előreküld minimum 4-5 embert és gyakorlatilag felemésztik a főmezőnyt, a legkülönbözőbb összeállításokban. A Tour de France-ra pedig minden bizonnyal egy olyan keretet vezényelnek ki, akik közül kis túlzással bárki lehetne kapitány egy másik együttesben. Ilyen tekintetben talán az Astana és a Movistar veheti fel velük a harcot, bár Quintanáék szerintem egy szinttel alattuk járnak. Froome egyébként nem produkált olyan kiegyensúlyozott és visszhangos tavaszi-kora nyári szezont, mint mondjuk a kolumbiai vagy Contador, de úgy veszem észre, hogy őt sosem félti senki, amikor márciusban kap egy percet xy-tól a hegyen. A Romandián például nem kevesebb, mint 21 perc hátrányt szedett össze összetettben Quintanához és Pinot-hoz viszonyítva, de Katalóniában is alulmaradt legfőbb riválisaival szemben. Ezek az eredmények viszont senkiben sem vetettek fel kétségeket, mindenki arra kapta csak fel a fejét, amikor fordított előjellel alakultak a különbségek. A Dauphinén valóban ő bizonyult a legerősebbnek, a Vaujany-n sikerült leszakítania Contadort, végül az összetett is az övé lett, én mégis úgy gondolom, hogy emiatt még nem kell őt kikiáltani a Tour győztesének. Majd meglátjuk lesz-e megint akkora fölénye, mint tavaly vagy 3 éve - mutatkozik rá némi esély, ezt nem vitatom -, de előre hiba lenne ráadni a sárgát.

Nem tudtam nem utoljára hagyni azt az embert, akit a legjobban szeretnék végső győztesként látni, ennyi elfogultságot azért engedjetek meg. Tavaly Contador úgy érkezett a Tour de France-ra, hogy a lábaiban volt minden idők egyik legdurvább Girója (nem feltétlenül az útvonal, inkább a tempó és a váratlan események miatt), sőt, intenzív edzés gyanánt a Route du Sudön összemérte az erejét Quintanával is - amit később hibának nevezett, mondván ráfért volna még egy kis pihenés. Meglehetősen fáradtan állt rajthoz, de nem adta fel a célját, vagyis a duplázást, ám viszonylag hamar, a 10. szakaszon be kellett látnia, hogy ez ilyen állapotban, ilyen ellenfelek mellett nem fog menni. Legalább megpróbálta... Ennek a szezonnak úgy vágott neki, hogy ez lesz az utolsó, hiszen a csúcson szeretné abbahagyni, aztán a baszk kör menyerése után meggondolta magát, úgyhogy most éppen azt találgatja mindenki, hogy hol folytatja majd. Ami pedig a formáját illeti, abszolút nem lehetett rá panasz a felkészülési szezon során: ha csak az összetetteket nézzük, 5.-nél hátrébb egyszer sem végzett és minden egyes versenyén az utolsó pillanatig harcolt az elsőségért. Emellett ő maga is azt hangoztatta, hogy jól érzi magát, és ez most nem olyan félrebeszélés, mint 2013-ban. Annyira még nem "idős" 33 évesen, hogy azt mondjuk, 'most vagy soha', de annyi biztos, hogy karrierje utolsó harmadába lépett és ilyenkor már nehezebb feldolgozni egy-egy elszalasztott lehetőséget. Mondhatni, nem áll valami fényesen a Froome elleni párharcban, de ez a rivalizálás valószínűleg csak még jobban motiválja, mert egyáltalán nincs reménytelen helyzetben. Lehet emiatt támadni, de én úgy gondolom, hogy a brit nyerhet akármennyi Tourt, nem lesz nagyobb formátumú kerékpáros, mint Contador. Nem véletlen, hogy a fiatalok - Aru, Bardet és az Astanás csodagyerek, López - mind-mind őt tartját követendő példának versenyfelfogás és stílus terén. Ami viszont problémát jelenthet számára, az a csapata, vagyis a segítők hiánya a hegyeken. Akármennyire is szeretem a megszűnés szélén álló Tinkoffot, Contadornak aligha lesz 3-nál több olyan embere, akire tényleg mindig számÍthat, ráadásul Sagan is igényel némi törődést. De, ha a tavalyi Girót meg tudta oldani, akkor ez a fajta handicap az ellenfelekkel szemben az idei Touron is - nagyjából - ledolgozható.

Végül néhány szó az underdogokról és a francia reményekről. Fabio Aru győzelmét például elég kevesen merik betippelni, ami nem csoda, hiszen nem ment valami bizalomgerjesztően eddig, ebben a szezonban. Egy hatodik hely a legjobbja összetettben, azt is egy 2.1-es versenyen (valenciai kör) szerezte. A baszk kört egy bukás miatt kénytelen volt feladni, Katalóniában mindössze 14. lett másfél perc feletti hátránnyal, a Dauphinén pedig 40 percet kapirgált össze, igaz, nyert egy szakaszt szökésből. Nehéz megmondani, mire lehet képes a Touron, de egy top 5 mindenkép  kinéz neki, a dobogóhoz szerintem szüksége lesz egy kis szerencsére. A hazaiak közül egyértelműen Bardet és Pinot emelkedik ki, utóbbi 2014-ben nem kis meglepetésre - tudjuk az okát/okait - a harmadik helyet szerezte meg összetettben, de én az AG2R elsőszámú emberét várom egy kicsit előrébb. Pinot-nak mindig van valami problémája a körülményekkel: egyszer megsül, máskor megfagy, vagy csak túl párás, illetve száraz neki a levegő. Komolyra fordítva a szót, ő elég könnyen elveszti a motivációját és a kedvét, pedig egyre erősebbnek tűnik, úgyhogy itt lenne az ideje, hogy felmutasson végre valamit. Ahogyan a lejtmenetekben, úgy az időfutamban is sikerült fejlődnie erre az évre, bár még mindig hajlamos a hullámzásra (két kronót is nyert idén, a Dauphiné prológján viszont betlizett). Bardet nekem évről-évre szimpatikusabb, tetszik a versenyekhez való hozzáállása és lassan ő is megérik arra, hogy a legjobbakkal harcoljon a háromheteseken. Nem biztos, hogy ez most júliusban fog bekövetkezni, szóval a dobogó vele kapcsolatban még merész vállalás lenne, de a legjobb 10-ben ott a helye, honfitársával, Pinot-val egyetemben. A BMC két csapatkapitánnyal operál majd, egyikük a tavalyi Tourt betegség miatt feladó Van Garderen, másikuk a luxussegítő szerepéből kilépni vágyó Porte. Közöttük nehéz különbséget tenni az idei teljesítményük alapján, de valószínúleg az első komolyabb hegyi szakaszon eldőlhet, ki lesz a kedvezményezett. Én Richie Porte-tól várom az áttörést, mivel a Dauphinén kifejezetten bíztatóan tekert, míg a svájci körön versenyző amerikainak volt egy komolyabb megingása, de bármikor fordulhat a kocka a három hét alatt.