Sports Fanatic Sportblog
navigation

SPORTS FANATIC SPORTBLOG
Üdv, kedves idegen, sok szeretettel köszöntelek a Sports Fanatic Sportblogon! Ha te is rajongásig szereted a snookert, a teniszt, a kerékpározást, a síugrást, netán a biatlont, akkor a legjobb helyen jársz, hisz itt ezekkel a sportágakkal kapcsolatos cikkeket olvashatsz a főoldalon és a Sportblog hasábjain egyaránt. Emellett pedig közelebbről is megismerkedhetsz kedvenc sportolóimmal, eme szerény blog ihletőivel. Remélem, jössz máskor is! Kellemes időtöltést!

INFORMÁCIÓK
ajánlott felbontás | 1920 x 1080
ajánlott böngésző | chrome, 80%

 
Chatbox

 
articles

SPORTBLOG AJÁNLÓ

  2020. 09. 06. Hard reset
  2020. 04. 06. Shocked but not surprised
  2020. 01. 04. A long time coming
  2019. 09. 04. Brothers in arms
  2019. 05. 11. Make snooker great again

 
schedule

Kedvet kaptál, de nem tudod, mikor és hol tudod nézni a tévében? Kíváncsi vagy, mikor láthatod újra kedvenceidet és a jelenkor legnagyobb sztárjait? Itt egy kis segítség a sportszerető közönség számára! Összeállítottam egy hetente frissített, egyszerű versenynaptárat a blogon tárgyalt öt kiemelt sportággal, hogy ezentúl senki ne maradjon le a történelmi pillanatokról. Jó szurkolást mindenkinek!

SNOOKER
dátum esemény közvetítés
nov. 16-22. Northern Ireland Open Eurosport
11.23.-12.06. UK Championship Eurosport

TENISZ
dátum esemény közvetítés
nov. 15-22. ATP Finals Eurosport

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR

nincs aktuális esemény

SÍUGRÁS

nincs aktuális esemény

BIATHLON

nincs aktuális esemény

*élő tv-közvetítés Magyarországról nem elérhető

 
tweets

 
Trophies

ELITE SITES
 
infobox
Szerkesztő bettina.
Elérhetőség email
Nyitás 2013. július 17.
Tárhely G-Portál
Kategória   sport
Facebook Sports Fanatic
Köszönet LindaDesign
 
crowd
Indulás: 2013-07-17
 

 

 

 

 
Homepage

Francia csodavárásból kolumbiai örömmámor

2019.07.31. 14:41, bettina.
egy felejthetetlen Tour de France margójára

Ha valaki trehányul rápillant a végeredményre, feltéve, hogy egyetlen percet sem látott az idei Tour de France-ból (amit felettébb sajnálhat, hiszen fényévente egyszer ilyen eseménygazdag és nyitott az alapvetően agyonkontrollált francia körverseny), akár azt is gondolhatná, hogy nem történt semmi rendkívüli ezalatt a három hét alatt. Végtére is, a Sky-ból Ineosszá lett brit szupercsapat két versenyzőt delegált a párizsi dobogóra, amit egy holland időfutam-specialista tett teljessé. A rangsort tovább fürkészve talán az ütheti meg először a szemét, hogy egy bizonyos Julian Alaphilippe a top 5-ben zárt. Nos, igen, az az Alaphilippe, akiről nem túlzás állítani, hogy degeszre nyerte magát a tavasz folyamán, versenyezzen a földkerekség bármely pontján. De mégis, mit keres egy világklasszis puncheur a Tour élmezőnyében? Itt kezd gyanússá válni a dolog, persze abszolút pozitív értelemben. Mert hiszen az idei kiírás dúskált a rendkívüliségben és bepótolta mindazt, amit az elmúlt hét évben hiányolt belőle a nagyérdemű: a kiszámíthatatlanságot, a káoszt, a feszültséget, a tűzijátékot, a felfokozott érzelmeket, a reményteljes hangulatot, a hazai győzelem esélyét, a hamisítatlan drámát... Ilyen a Tour de France vintage kiadásban, egy kurta-furcsa fináléval.

Mikor fordult elő utoljára, hogy a Tour de France felülmúlta volna háromhetes szomszédjait, a Giro d'Italiát és/vagy a Vuelta a Españát az izgalmak tekintetében? A kérdés természetesen költői, bár abban széleskörű az egyetértés a rajongók között, hogy az őj évezredben csupán elvétve volt erre példa: a Tour rendszeresen az utolsó helyre sorolható a szórakoztatás szempontjából. Elsősorban amiatt, mert a francia körverseny közelmúltja a domináns csapatokról szólt, legyen a neve akár Sky/Ineos, akár US Postal, akár Banesto. A győztes személye változhat (feltétlenül ki kell emelni, hogy a brit csapat 2011 óta tartó hegemóniája során négy különböző versenyzőjéből is bajnokot faragott), ám a siker receptje nagyjából harminc éve ugyanaz, vagy legalábbis kísértetiesen hasonló. A pénzügyi-technikai fölény, a győzelemcentrikus felfogás, a javarészt védekezésen alapuló, ámde hallatlanul hatékony, méterre kikalkulált taktika és a szigorúan júliusra időzített csúcsforma megteszi a (negatív) hatását: a három Grand Tour közül, lévén nagyobb presztízsű kerékpárverseny nincs a naptárban, a Tour de France lesz az áldozat, melyből idejekorán elillan az izgalom, ha egy domináns csapat eluralja. A verseny menete kiszámítható, a forgatókönyv általában lapos és idővel minden ellenfél, még a legelhivatottabbak is lejjebb adnak az ambícióikból. A (vert) mezőny ezáltal passzivitásba süllyed, a kockázatvállalási kedv mérhetően alábbhagy, a Tour utolsó hetében a pozícióvédés/féltés lesz a jellemző magatartás. A jóhiszemű, elfogulatlan néző, akiből a monotónia lassan kiöli a kezdeti lelkesedést, legfeljebb valamiféle csodában bízhat, ami végül elmarad és érvényesül a papírforma...

Idén azonban megszakadt ez a lelombozó trend, hiszen nem volt se domináns csapat, se domináns versenyző, ami pártatlan szemlélőként kifejezetten üdítő fejlemény, de talán az Ineos szurkolói tábora se bánta. A megszokottnál mozgalmasabb útvonal inspirálta a vállalkozó természetű kerekeseket: a Prudhomme-vezette szervezőség alaposan megnyírbálta az óra elleni kilométereket (más kérdés, hogy ez a tendencia sokakat megoszt), a nyitóhét is változatos karakterisztikájú szakaszokból tevődött össze és ebben az évben bevezetésre került egy újfajta bónuszrendszer is, ösztönözve a minél több, minél gyakoribb akciót és visszacsempészve a szeszélyt a sky-i dominanciától fulladozó francia körverseny menetébe. A fantáziadús vonalvezetés rejtette lehetőségekre a jelenlegi mezőny jolly jokere, a minden skatulyát levetkőző Julian Alaphilippe harapott rá, aki tűzrőlpattant támadásai nyomán fellobbantotta a szikrát, így lángra kaphatott az évekig hamvába holt Tour de France. Alaphilippe ikaroszi szárnyalása mellett a szintén francia Thibaut Pinot hullámvasutazásáról sem szabad megfeledkezni, ami tovább fokozta a hangulatot, felélesztve a szunnyadó szenvedélyt: a kerékpárőrült nemzet két szeretreméltó hősével együtt remélt, ünnepelt és napról-napra egyre jobban hitt a csodában, hogy 35 fájdalmas év elteltével újra hazai bajnokot köszönthet. Reális esély mutatkozott erre... Noha az álom az Alpokban tragikus hirtelenséggel foszlott szét, idén júliusban mindenki szeretett volna legalább egy kicsit francia lenni. A népünnepély végül egy óceánnal és egy kontisenssel arrébb költözött, miként Kolumbia könnyes szemmel borult le első Tour-győztese, a 22 esztendős Egan Bernal előtt, aki egy, a véletlen által kikövezett, kalandos úton ért fel éppen most, a vártnál is hamarabb a sportág csúcsára.

A 2019. évi Tour de France megemlékezett az ikonikus maillot jaune, azaz a sárga trikó centenáriumáról, illetve a Kannibál névre keresztelt legenda, Eddy Merkcx első győzelméről, amit idestova fél évszázada aratott. Az újraéledő Merkcx-mánia jegyében a Grand Départ Brüsszel szívébe, a vásártérre (Grand-Place, avagy Grote Markt) költözött, melyet kitöltött a lüktető, kerékpárfanatikus tömeg. A verseny két (és egy negyed) napig vendégeskedett a sportág őshazájában, Belgiumban, mialatt a Jumbo-Visma csapata tarolt: nagy megdöbbenésre Mike Teunissen vállaira került az első sárga trikó, majd az egyébként is sárga mezes holland együttes hengerelt a másnapi csapatidőfutam alkalmával is. Utólag kijelenthető, hogy Jumbo keretes szerkezetbe foglalta a maga Tourját és valódi egységként tündökölt a Giro alatt tapasztalt dezorganizáltsággal ellentétben - erről bővebben később. Amint a mezőny francia földre lépett, Julian Alaphilippe - a várakozásokat beigazolva - támadásba lendült és a 3. etap ardenneki klasszikusra hajazó fináléjában egy szenvedélyes egyéni akcióval megkaparintotta a napi győzelmet, illetve ezzel együtt a maillot jaune-t is, amitől esze ágában sem volt megválni, igaz, két szakasz erejéig Giulio Ciccone lerángatta róla.

Történt ugyanis, hogy az utóbbi években slágeremelkedővé avanzsáló Planche des Belles Filles-en, amely ezúttal egy murvás útszakasszal bővült ki, hazaért a napi eleji szökés két tagja: ugyan Ciccone másodikként gurult célba Teuns mögött, elegendő előnyt őrzött meg a mozgolódó főmezőnnyel szemben ahhoz, hogy átmenetileg elhódítsa a mezt. Persze, ezt Julian Alaphilippe nem tűrhette szó és tett nélkül, a hajrában hősiesen próbálta menteni a menthetőt egy rá jellemző, robbanékony rohammal, ám 6 másodperc híján hoppon maradt. Karnyújtásnyira a célvonaltól Thomas és Pinot kikerülte a puskaporát túlságosan hamar ellövő Alaphilippe-et, aki tűkön ülve várta az első adandó alkalmat, hogy visszaszerezze azt az áhított ruhadarabot, ami a későbbikben szinte hozzánőtt... 48 órával később a harcias francia honfitársával, Thibaut Pinot-val szövetkezve szántotta fel a dimbes-dombos saint-étienne-i befutót. A hazai közönség körében rendkívül népszerű, ad-hoc összefogás valódi win-win szituációt teremtett: Alaphilippe újból felölthette a sárga trikót, míg Pinot nyert némi időt összetettbeli riválisaival szemben. Mondani sem kell, másnap az összes valamirevaló francia újság címlapján a két hazai hős feszített: beindult az álomgyár, az ország kerékpárlázban égett...

Mígnem az albi környéki oldalszél látszólag elfújta az álom egy részét: az első pihenőnap előtti utolsó etap során többször is felaprózódott a mezőny, miután Thibaut Pinot, egy hagyományosan balszerencsés társaság gyűrűjében - Jakob Fuglsang, Richie Porte és Rigoberto Urán is az echelon áldozatául esett - a hátsó sorban ragadt és 1:40-es hátrányt volt kénytelen elkönyvelni, ami pusztítólag hatott a győzelmi reményeket dédelgető Groupama-FDJ moráljára. Hozzá kell tenni, hogy az akciót természetesen a Deceuninck-Quick-Step vezényelte (Ki más?), habár másodszorra az EF-Education First volt a kezdeményező csapat. A fentebb említett négyesnél csupán Mikel Landa járt szerencsétlenebbül, aki egy kivédhetetlen bukás következtében (Warren Barguil tekegolyóként taszította le őt az aszfaltról) még hátrébb sodródott... Dühítő végkimenetel - főleg, hogy az eszeveszett üldözésre kényszerített Pinot-féle csoport egy ponton rendkívül közel került az élbolyhoz -, de ez is kellett ahhoz, hogy a Pireneusokban olyan sziporkázó verseny kerekedjen, amilyen végül kerekedett. De még mielőtt a francia-spanyol határvonalat képező hegylánc lábához ért volna a verseny, sor került az idei Tour de France egyetlen egyéni időfutamára: a középső hét átmeneti szakaszai után egy kevesebb, mint 30 kilométer hosszúságú, változatos terepviszonyú kronó várt a mezőnyre, ami rövidsége ellenére potenciálisan átszabhatta volna az összetett állását.

Julian Alaphilippe, noha ebben a műfajban is diadalmaskodott már karrierje során, sőt, az aktuális szezonban is (lásd: Vuelta a San Juan), nem egy tipikus időfutam-virtuóz, így arra az eshetőségre is fel kellett készülni, hogy elveszíti a megkülönböztető mezt, vagy legalábbis minimálisra olvad az addig vérrel-verejtékkel felépített előnye. Nos, „Loulou” nemhogy nem veszítette el a mezt, hanem egyenesen kenterbe verte a vérbeli specialistákat Pau-ban és a legjobb idővel csapott a célba (bár a legnagyobb favorit, Rohan Dennis elszalasztotta a maga ziccerét azzal, hogy az előző etap folyamán önkéntesen és önkényesen feladta a küzdelmet, állítólag a Bahrein-Meridában tomboló szakmai csete-paté miatt). Az animátor szerepében tetszelgő Alaphilippe nem először tett csodát az idei Tour alatt, de kétségkívül ez volt az eddigi legelképesztőbb mutatványa: ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sárga trikó felbecsülhetetlen erővel bír és a halhatatlanság érzetével vértezi fel mindenkori viselőjét. Mindekőzben Thibaut Pinot tudása legjavát nyújtotta, Steven Kruijswijk teljesítette a kötelezőt, a cÍmvédő Geraint Thomas magához mérten tompa időfutamot tekert, míg a kolumbiai kontingens - leszámítva Uránt - jelentős, de korántsem ledolgozhatatlan veszteségeket szenvedett el. A szakasz mélypontját Wout van Aert horrorisztikus bukása jelentette: a belga all-rounder egy vakmerő kanyarvétel közben akadt bele az útszéli kordon lábába, ami mély, csontig hatoló sebet hasított a jobb combjába (jó hír, hogy töres nélkül megúszta az esetet és azóta már hazamehetett a kórházból).

A tavaly pöttyösben, idén sárgában feszítő Julian Alaphilippe számára július 20-án elérkezett az (első) ítélet napja, ahogy vészjóslóan a Tour de France mezőnye fölé tornyosult a legrettegettebb pireneusi hegycsúcs, a csaknem egyórás erőkifejtést igénylő Col du Tourmalet, megannyi legendás csatározás helyszíne. Mint később kiderült, nem csupán az ő ítélete mondatott ki a frenetikus versenynap során, hiszen rengeteg más felvetülő kérdésre is frappáns választ adott a misztériummal övezett emelkedő: egyrészt fény derült arra, hogy a Sky/Ineos korszakos vezéregyénisége, Chris Froome hiányában (vagy valami egyéb, kifürkészhetetlen okból) igenis sebezhető. A májustól Nagy-Britannia leggazdagabb embere által tulajdonolt birodalmi csapat halványabban muzsikált, mint fennállása óta bármikor, ami abban a szokatlan jelenségben merült ki, hogy a fekete vonat hegyről-hegyre idejekorán felszívódott a favoritokat tartalmazó boly éléről, már ha egyáltalán össze tudott állni tartósan. A kollektív fölény eltüntével kézről-kézre járt a képzeletbeli stafétabot: hol a Thibaut Pinot-val támadó Groupama-FDJ, hol a Steven Kruijswijkkel előretörő Jumbo-Visma, hol a fejetlen, avagy többfejű (mindenki döntse el maga) sárkányként ámokfutó Movistar diktálta az iramot a hegymenetben.

Apropó Movistar - az itthoni cinikus közönség a sokatmondó „Mozisztár” névre keresztelte őket, hiszen a spanyol csapat időnként több ármányt és belviszályt produkál, mint egy zs-kategóriás brazil szappanopera -, az egyénieskedés újfent kikezdte a csapategységet. Hiába tűnt úgy a Giro d'Italia alatt, hogy a megújult szakmai vezetés lemetszi az individualizmus vadhajtásait a közös siker elérése érdekében (májusban Mikel Landa végül beadta a derekát és hősiesen áldozta fel magát Richard Carapaz győzelméért), most megint két - avagy három - szék között a pad alá esett Eusebio Unzué sztárokkal teletűzdelt együttese, a totális káosz és egyet nem értés érzetét keltve: a Movistar a Tourmalet lábától kezdte a fárasztást, ám a legnagyobb megdöbbenésre elsőként saját kiemelt emberét, Nairo Quintanát szakította le, aki sosem rendelkezett még jobb eséllyel a „sárga álom” (sueño amarillo) megvalósítására, mint idén júliusban, mégis csalódást keltően szerepelt. Nem világos, hogy ki hogyan és mit kommunikált (vagy mit nem), illetve, hogy a csapat kezdettől fogva tisztában volt-e Quintana aktuális helyzetével/állapotával, mindenesetre az éppen ügyeletes segítő lassítás nélkül száguldott tovább, mögötte a két további társkapitánnyal, Landával és Valverdével. A dráma következő felvonása rögtön holnap színpadra került...

A széthulló Movistart Thibaut Pinot egyszemélyes hadserege, az aranyat érő fegyverhordozó, David Gaudu váltotta fel, aki a flamme rouge alatt taposott a pedálba, előkészítve vezére támadását: ahogy Pinot megindította a maga rohamát, a sápadtarcú címvédő, Geraint Thomas megrogyni látszott, míg a sárgában vicsorító Alaphilippe belekapaszkodott Bernal hátsó kerekébe és a finisben a győzelem felé menetelő honfitársa nyomába eredt, megkaparintva a 2. helyet a hegytetei célban, no meg némi jóváírást is. Kibírta, de még hogy! Minden emberi számítás szerint el kellett volna veszítenie a mezt, ehhez képest fél perccel megtoldotta összetettbeli előnyét, amely így két perc fölé duzzadt. Az Alaphilippe-féle hype-vonat tovább zakatolt egy álomszerű cél felé... Julian Alaphilippe-et innentől kezdve hiba lett volna nem komolyan venni - alaposan beleköpött a (szintén) kapitánydilemmával küzdő Ineos levesébe. Íme, egy újabb kérdés, amit részben megválaszolt a Tourmalet: Egan Bernal nem B-opció, vagy valamifajta vészmegoldás a brit csapatban, hanem akár egyenlő jogú kapitány is lehet, aki formája alapján és tapasztalatlansága ellenére is szabad kezet érdemelt a szakvezetéstől (és ezt Nicolas Portal sportigazgató idejében belátta). Thomas leszakadása kapcsán ugyanis azt a rádióüzenetet kapta a fülére a kolumbiai szupertehetség, hogy ne várjon... Ami viszont minden válasznál fontosabb és felvillanyozóbb volt a sportág kedvelői számára, hogy végre valahára nyílt a verseny és annyi agyondominált év után sokesélyes egy Tour de France.

Nem volt megállás, a harc tovább folytatódott a Pireneusokban, ahol egy eddig ismeretlen kaptató, a kőkemény befutót ígérő Prat d'Albis került terítékre. Azt hiszem, nem túlzás állítani, hogy ez volt az elmúlt évtized leglebilincselőbb hegyi etapja, már ami a francia körversenyt illeti: talán röhelyes bevallani, de a végét meg is könnyeztem, mert visszavonulása óta először éreztem úgy, hogy a klasszikussá vált szlogen ellenére Contador nélkül is lehet parti. És micsoda parti volt már az elejétől! A nagyságrendileg harminc fős szökevénycsoport összetétele eleve káoszt sejtetett, hiszen elöl tekert a klubtársai által kitaszított Nairo Quintana. Mint később kiderült, nem is annyira önszántából menekült a szökésbe, ő is az aznapi csapattaktika része volt, illetve lett volna, ha kooperál, amikor erre szükség van... Az ugródeszkaként funkcionáló Mur de Peguère-t a Movistar legígéretesebb formát mutató kapitánya, az örökké lázadó Mikel Landa használta ki, aki a foix-i céltól negyven kilométerre dobbantott a főmezőnyből, amit akkor éppen Elia Viviani vezetett. Mármint a sprinter Viviani. Tempót megy. Fölfelé. Miközben a csapat (eredetileg) összetett favoritja, Enric Más éppen elveszíti a kontaktot. Nem semmi, ahogy a sárga trikó huzamos birtoklása miatt felbolydult a Deceuninck-Quick-Step!

Visszatérve Landa a legendás Marco Pantani szellemét megidéző akciójára – amit Alberto Contador extázisban kommentált végig a spanyol Eurosport stúdiójában –, a baszkhoz csakhamar csatlakoztak visszamaradó csapattársai, Soler és Amador: az ő a hathatós segítségükkel az utolsó emelkedő derekáig felzárkózhatott a szökevénycsoport martalékához. Ám amint Mikel Landa elsuhant a leszakadó félben lévő Nairo Quintana mellett, a két movistaros nemhogy nem váltott egy árva szót sem, egymás szemébe sem nézett - akár két kölcsönösen közönyös idegen. Igazán ironikus, hogy egy ilyen zülött társaság (álszent békülős videó ide vagy oda) nyeri évről-évre a csapatversenyt - és ezalól az idei kiírás sem volt kivétel... Eközben az élmezőnyben a Jumbo-Visma vette kézbe gyeplőt: Steven Kruijswijk két szárnysegédje, George Bennett és Laurens De Plus diktálta hosszasan az iramot. A sorsdöntő csapást azonban a Groupama-FDJ kölyökképű hóhérja, David Gaudu mérte az esélyesekre: tempónöveléséből Thibaut Pinot profitált, aki Gaudu farvizén megindította látványos remontadáját, miáltal sikerült lenulláznia azt a tetemes hátrányt, amit még az oldalszélben gyűjtött be.

Parádés támadása során mindenkit lerázott magáról – az alárendelt szerepből végérvényesen felszabaduló Egan Bernal, és az idei kiírás meglepetésembere, Emanuel Buchmann is csupán ideig-óráig tudott vele lépest tartani –, majd a Prat d'Albis csúcsa közelében csatlakozott a magányos farkas Landához. Pinot világszerte megdobogtatta a szurkolói szíveket, arca földöntúli elszántságot tükrözött, bármerre járt, sarkában ott zengett az „Allez Thibaut!” - ösztönszerű fellépésével hőskori romantikát csempészett a sportág kikalkulált, watt-fetisiszta jelenébe. A sorozatos sikerélmény nyomán visszatért a hite, amit Albiban veszített el: kikecmergett a morális hullámvölgyből és immáron meg volt győződve arról, hogy megnyerheti a Tourt... Julian Alaphilippe-et kissé elsodorta a hév, szíve szerint a honfitárssal együtt száguldott volna a halhatatlanság felé, ámulatba ejtve a világot, azonban teste megálljt parancsolt, visszataszítva őt a realitás talajára: azt a fél percet, amit előző nap kiharcolt, most elbukta a címvédővel szemben, de a két pireneusi szakasz után sem szállt ki a versenyből, sőt. A francia győzelem reménye tehát tovább élt, ráadásul minden eddiginél fényesebben ragyogott, az országra sárga köd ereszkedett: újabb címlapsztori.

Rövid összefoglaló a 15. szakaszról [Prat d'Albis]

Az idei Tour de France utolsó, perdöntő hete a szélsőséges időjárás jegyében telt, a természet extremitása pedig rányomta a bélyegét a versenyre - sajnos bizonyos mértékig a végkimenetelre is. A perzselő hőség, amely Nyugat-Európa szerte krízishelyzetet okozott, tovább fokozta a mezőnyben uralkodó feszültséget is, így az alpesi transzfer sem volt éppen zökkenőmentes: a karján zúzódásokat szenvedő Jakob Fuglsang teketóriázás nélküli feladása, illetve a dupla kizárással végződő Luke Rowe kontra Tony Martin ökölcsata (a két versenyző rögtön a célbaérkezést követően elsimította a konfliktust) borzolta a kedélyeket a magashegyi trilógia előtt, ahol megnyílt a Pokol kapuja... A 2600 méter magasan fekvő Galibier-hágó, amely a 18. szakasz programjában szerepelt, a kiaknázatlan lehetőség hegye maradt az Ineos, de főként Egan Bernal számára, illetve a vég kezdetét jelképezte mind Julian Alaphilippe, mind pedig Thibaut Pinot számára - utóbbi aznap szenvedte el az esélyeire nézve katasztrofális (izom)sérülést. Hogy a Movistar mi az ördögöt tervelt ki az Alpokban, az mostanáig talányos, a fejetlenség mégis (rész)sikerbe torkollott: Nairo Quintana mezét egy szimbolikus, vérfolthoz hasonló vörös zselépaca csúfította el, amint szólógyőzelmét ünnepelve magasba emelte a kezét - ezzel Landa elé kúszott vissza az összetettben. A főmezőnyben honoló síri nyugalom megzavarása végett Geraint Thomas buzdította támadásra csapattársát, Egan Bernalt, aki halálos iramban ostromolta a Galibier csúcsát, ám a valloire-i lejtmenet Alaphilippe malmára hajtotta a vizet és a francia egy fékevesztett ereszkedés keretében (egyelőre) kordában tudta tartani a megvaduló kolumbiait. Ha Bernal hamarabb indít... Nos, utólag már lényegtelen.

Végülis csupán idő kérdése volt, hogy Egan Bernal mikor fordítja a maga javára az állást, hiszen egyetlen lehetséges kihívója, Thibaut Pinot feje felett Damoklész kardjaként lebegett tragikus végzete, amit nem kerülhetett el, akárhogy küzdött ellene. Habár legbelül bizonyára tudta, hogy nincs tovább és a végső győzelem karnyújtásnyi közelségből fényévnyi távolságra került tőle, nem volt hajlandó lenyelni egy újabb keserű pirulát, pláne nem egy karrierfordító siker kapujában, két nappal a párizsi befutó előtt: Nem, nem érhet így véget, most nem! Pinot hajthatatlan volt, szétfeszítette a tettvágy, fűtötte a dac, így újfent szembeszállt a sorssal... A 2019-es Tour de France legszívfacsaróbb képsora, ahogy a könnyeivel küszködő Thibaut Pinot a 19. etap rajtjától kezdve az orvosi- és csapatkocsi között ingázott, majd magára maradt belső vívódásával, miután a grupetto utolsó tagja is eltekert mellette. Pinot a bal lábával képtelen volt megforgatni a pedált. A külvilág mit sem tudott arról, hogy a francia egy nappal ezelőtt egy szerencsétlen manőver közben - mellyel éppen egy bukást igyezekett elkerülni - beütötte a térdét a kormányba, az ártalmatlan baleset pedig belső combizomszakadást eredményezett. Nemhogy hajtani, lépni sem tudott. De megpróbálta, mert nem akart csalódást okozni.


Thibaut Pinot zokogva tette meg utolsó kilométereit: csapattársa és hű cimborája, William Bonnet vigasztalásképp visszagurult mellé, átkarolta őt és a fülébe súgta, hogy „Ne aggódj, barátom, bármi történjék is, mi büszkék vagyunk Rád, és bármerre mész, ott leszünk Veled. Semmit sem kell bizonyítanod!” A következő pillanatban Pinot lefékezett, leszállt a kerékpárjáról és arcát a kezébe temetve beült az autóba. Feladta a versenyt... „Elegem van, én befejeztem! Mit tettem, hogy ezt érdemlem?” - fakadt ki néhány órával később csapatfőnöke, Marc Madiot előtt egy négyszemközti beszélgetésben, amelyet egy rendhagyó dokumentumfilm (Avec Thibaut) keretében mutatott be a francia televízió. A csalódottság szólt belőle... „Hogy elfelejthessem a megannyi kudarcot, meg kell nyernem a Tour de France-t. A dobogó többé már nem elég” - nyilatkozta Pinot másnap a hazai sajtóban. Afelől nincs kétség, hogy a kerékpársport leghalandóbb sztárja vissza fog térni a győzelemért, hiszen ahogyan a karján olvasható mottóértékű tetoválás is hirdeti, „solo la vittoria é bella” [csak a győzelem szép].


Pinot passiója sokkolta a nézőket, a kommentátorokat és a versenytársakat egyaránt, ám az alpesi dráma következő felvonása a legelvetemültebb elképzeléseket is felülmúlta: beköszöntött ugyanis az Armageddon. Az egyre halványabb, már csak pislákoló francia remény végleg elhalt, amint Egan Bernal az idei verseny csúcspontját jelképező Col de l'Iseran legmeredekebb szakaszán begyújtotta a rakétákat, megadva a kegyelemdöfést a teljesítőképessége határára sodródó Julian Alaphilippe számára, aki kitekerte szívét-lelkét, de ettől a pillanattól kezdve már nem a saját kezében volt a sorsa. Bernal elképesztő pusztítást végzett: a Tour de France az ő vadászterületére érkezett, a kolumbiai titán pedig úgy hajtott, akár egy felbőszült bika, aki előtt vörös posztót lenget a torreádor. Ember nem állíthatta meg aznap, az anyatermészet viszont igen, végzetes csapdát állítva a lejtmenetben. Égszakadás, földindulás: jégözön takarta be a hegyoldalt és sárlavina torlaszolta el az utakat...

Egan Bernal virtuális éllovasként kapaszkodott fel az Iseran csúcsára, nyomában a mesterhármasra bazírozó Simon Yates-szel, azonban a két szökevény mit sem sejthetetett arról, milyen veszély leselkedett rá a katasztrófa sújtotta tignes-i völgyben. Nem volt ugyanis folytatás, elfogyott a járható aszfalt. A verseny első embere, Christian Prudhomme idejében értesült erről és azonnal elrendelte a neutralizációt. A szakasz tehát félbeszakadt. „Ne, csak most ne!” – hiába az adrenalintól fűtött (él)mezőny felháborodása, a lehető leghamarabb meg kellett hozni ezt a döntést. Nem volt más alternatíva... Az új összetett kihirdetése kapcsán a Col de l'Iseran volt a mérvadó: a rögzönzött hegytetei időmérő pont rajzolta ki a különbségeket a szürreális versenynapot követően. Bernal arcára kiült a döbenettel ötvöződő boldogság, amikor sportigazgatójától megtudta, övé a maillot jaune. Apránként dolgozta fel a történteket, kezében a sárgába öltöztetett plüss oroszlánnal és az elmaradhatatlan virágcsokorral. Álom vagy valóság? Mosolya másodpercről-másodperce húzódott egyre szélesebbre, ahogy könnyekig hatódott családtagjaira pillantott a dobogó legtetejéről: félve bár, de kezdte elhinni, hogy megcsinálta, az álomból hamarosan valóság válhat...

Negyvenöt másodperc nem egy örökkévalóság, Julian Alaphilippe szempontjából mégis áthidalhatatlan különbség volt: Ikarosz túl közel repült a naphoz és megégette magát. Már nem fordíthatta vissza az állást, fizikai korlátait feszegetve, egy ujjal csimpaszkodott a pódium sarkába, végül azonban onnan is lezuhant. No regrets, Julian, you're the real MVP... A természeti sorscsapás következében megkurtított, utolsó hegyi etap a dobogó legalsó fokáért harcoló Jumbo-Visma csapatszintű fölényét hozta, no meg Vincenzo Nibali kalaplengetést érdemlő szólósikerét, aki kizárólag a bahreini sejk parancsára, muszájból állt rajthoz Brüsszelben. Steven Kruijswijk társai fáradságos munkája révén megkaparintotta a bronzérmet, míg az Ineos története során másodszor könyvelhetett el kettős győzelmet, ráadásul a combcsonttöréséből lábadozó Chris Froome távollétében, kollektív dominanciája megszüntével. Egan Bernal, aki tinédzserként a politikai újságírói karrier kedvéért kishíján szögre akasztotta a biciklit, öt évvel később a sárga trikó elhódításával csalt könnyeket hazája, Kolumbia szemébe. Val Thorens-ban egy helyszíni rádiókommentátor elcsukló hangján kürtölte az éterbe, hogy a kerékpárversenyzőit szentként tisztelő ország most végre megfeledkezhet a drogkartellekről, a bandaháborúkról és a sorozatos merényletekről, hogy egy emberként ünnepelje ifjú bajnokát. Mert Egan Bernal nem egy újabb beváltatlan kolumbiai ígéret, ő a jövő legendája. A jövő pedig most van!

Viva Colombia! Vive Le Tour!

ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY
 1.    Egan Bernal [22 éves] Team INEOS 82:57:00
 2.    Geraint Thomas [33 éves] Team INEOS +1:11
 3.    Steven Kruijswijk [32 éves] Jumbo-Visma +1:31
 4.    Emanuel Buchmann   [26 éves] BORA-hansgrohe +1:56
 5.    Julian Alaphilippe [27 éves] Deceuninck-Quick Step

+4:05

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre