× Régóta nem írtam semmit, leginkább azért, mert kivártam, hogy legyen miről. Úgy döntöttem, hogy bár biathlonról nem szoktam írni a főoldalra, csak a blogba, most kivételt teszek és a világbajnokság eseményeit összefűzöm az országúti kerékpáros szezonkezdettel. Számomra talán a február és a március a két legmozgalmasabb hónap, hiszen ilyenkor még javában zajlnak a téli sportok - egymást követik a különböző szakágak világbajnokságai -, de már visszajönnek a szünetről a kerékpárosok is, és ekkor kezd el igazán beindulni az élet országúton. Persze mindeközben a teniszezők is pályára lépnek, a snookeristák pedig a VB-re hangolódnak.. szóval halmozom az élvezeteket. Ebből olvashattok most egy szösszenetet.

Új csapatok, új csapattársak, új atmoszféra, új esélyek. Még néhány hétig biztosan szoknom kell, ki hol, merre, milyen színben tűnik fel a mezőnyben, hiszen rengeteg jónevű kerekes igazolt át a télen és az ember ilyenkor még hajlamos összekavarodni. Több új együttes alakult, akiknek a bemutatkozását kíváncsian várjuk, de sajnos néhány formációtól végleg búcsúztunk, mint például a Tinkoff, az IAM és a Lampre. Utóbbinak persze van jogutódja, de a vezetés teljesen kicserélődött (ezzel az olaszok teljesen kiszálltak a World Tourból) és végül nem is a kínaiak, hanem az arabok projektje valósulhatott meg, így rögtön 2 közel-keleti csapatot köszönthetünk (UAE Team Emirates, Bahrain Merida). A Bora egy szinttel feljebb lépett a Hansgrohe támogatásával, az új társszponzornak köszönhetően bővebb költségvetéssel dolgozhatnak idéntől és ennek megfelelően bátran válogathattak a piacon - gyakorlatilag a fél Tinkoffot felvásárolták, aminek egyébként én kifejezetten örülök, mert legalább a társaság egyrésze együtt maradhatott. Az Alpecin a Katusha mellé szegődött, amely alakulat ezentúl svájci licensz alatt működik és kerete jóval nemzetközibbé vált. A kerékpármárkák esetenként a nagynevű versenyzőkkel együtt vándoroltak, így fordulhat elő, hogy például a Bora-Hansgrohe Specializeddal, az Astana pedig újonnan Argon18-cal megy. Az új mezeket is szokni kell és nemcsak az újonnan alakult csapatok miatt. A legnagyobb sztárok közül jónéhányan más színekben pompáznak majd: az évek óta neonsárgában tekerő Contadort piros-feketében kell keresni, Tony Martin a királykék külsőt korallpirosra cserélte, míg Nibali a világoskék-sárgáról váltott sötétkék-pirosra. Mondanám, hogy Sagant mostantól sötétszürke-menta kombóban kell figyelni, dehát nem hajlandó megválni attól a szivárványszínű trikótól... Szó, mi szó, kell egy kis idő, mire az ember agya és szeme átáll.

Ami még a vándorlásoknál és a mezszíneknél is érdekesebb, hogy a nagy nevek mivel rukkoltak elő első versenyeiken. Gyakorlatilag mindenki bemutatkozott már valahol, aki számít, legyen szó akár sprinterekről, akár összetett esélyesekről. A tavaszi egynapos szezon pedig hétvégén veszi kezdetét, úgyhogy - a sportág rajongóinak legnagyobb örömére - innentől kezdve nemigen fog eltelni hét jelentős kerékpáros esemény(ek) nélkül. Egészen júniusig, a Giro végéig. Aztán egy kis szünet (értsd: kerek 1 hét) után jön a második blokk, ősz végéig bezárólag, benne a Tourral, Vueltával és a világbajnoksággal. Visszatérve az év elejére, ilyenkor még a háromhetesek királyai külön utakon járnak, majd márciusban csapnak össze először (általában a Párizs-Nizzán és/vagy a katalán körön). Egyelőre mindenki a saját, személyreszabott felkészülési programját futja és gyűjtik a versenykilométereket, nem a riválisok formája miatt aggódnak. Az utóbbi hetekben, lassan hónapokban például láthattuk - leginkább az összefoglalókból -, ahogyan Richie Porte faképnél hagyta Chaveséket a Tour Down Underön, vagy amikor Nairo Quintana leiskolázta a mezőnyt a valenciai körön. Mindeközben Nibali kissé leszerepelt a Vuelta San Juanon (percen kívül végzett összetettben), amit végül Mollema nyert meg és Chris Froome sem remekelt a Herald Sun Touron, amit az utóbbi években eluralt a Sky, olyanannyira, hogy csapaton belül egymással harcoltak a trikóért (mondjuk úgy nem nehéz, hogy rajtuk kívül alig jelenik meg WT-alakulat ezen a kis ausztráliai versenyen).

Az első valódi párharc a múlthéten rendezett andalúz körön, más néven a Ruta del Solon alakult ki Valverde és Contador között (később a Sportblogban erről bővebben is lehet olvasni). Miután a hegyeken nem tudták igazán megrogyasztani egymást, a kronóra maradt a döntés. Végül mindössze 1 másodperc választotta el Contadort az összetett győzelemtől, egyben Valverdétől, és nem szabad elfeledkeznünk arról a Thibaut Pinot-ról sem, aki mindekettejüket meglepte a királyszakaszon. Mindig el kell mondani, de mindig mutatkoznak új önjelölt (vész)jósok: messzemenő következtetéseket nemhogy nem érdemes, nem szabad levonni egyikük szezon eleji teljesítményéből sem, bőven van idejük csiszolni a formájukon még mielőtt megütköznek a presztízsdúsabb felvezető versenyeken. Azon meg pláne nem ajánlatos még agyalni, hogy a Tour de France-on mire mennek egymással. Ki tudja, mi történik júliusig... Ami a sprintereket illeti, egyelőre úgy tűnik, Kittel jó pozícióból verhetetlen, legalábbis Dubaiban dominálta a mezőnyhajrákat (a Quickstep testületileg 12 győzelemnél tart ebben az évben), de Kristoff sincs éppen rossz erőállapotban, hiszen ő Ománban aratta le a babérokat. Caleb Ewan ausztráliai sikersorozatát sem illik elhallgatni, aki a Down Underön háromszor is meglepte Sagant (tudom, ő nem klasszikus sprinter), így a szlovák 'szokásához híven', egy rakat 2. hellyel kezdte a szezont. Lesz még jobb is, főleg, hogy most érkezünk el az ő igazi vadászterületére, a belga egynaposokra.

× A sílövők számára február 9-19 között rendezték a világbajnokságot az ausztriai Hochfilzenben, ami nem zajlott éppen zavartalanul. Egyrészt, még február 8-án az osztrák hatóságok megrohamozták a kazakhok bázisát: minden versenyzőt teszteknek vetették alá és átkutatták a szálláshelyet. Az anti-dopping szabályok megszegésére nem találtak bizonyítékot és a bevizsgált minták is negatív eredményt hoztak. Másrészt, rögtön az első versenynap során tetőpontjára hágott a Martin Fourcade és az orosz válogatott közötti feszültség. Tudniillik, az orosz váltó egyik tagja, Loginov nemrég térhetett vissza 2 éves eltiltásából, miiután EPO-val bukott meg és a döntést, miszerint őt ennek ellenére beválogatták a világbajnoki keretbe, Fourcade élesen kritizálta különböző közösségi fórumokon. Válaszul az orosz szövetség az IBU-hoz fordult és büntetés kiszabását követelte a franciára, de ez nem történt meg. Sajnos a vegyesváltó során tovább élesedett az ellentét, hiszen a 3. váltásnál Fourcade véletlenül (ezt nem én mondom, egyértelműen kiderült a visszajátszásokból) rásíelt Loginov lécére, aki ezután bukott. Azt érdemes leszögezni, hogy ez az incidens egyáltalán nem akadályozta az oroszokat, mivel Loginov éppen kiállt a versenyből, de ők személyeskedésnek vették ezt a megmozdulást. A hajrában aztán a befejezőemberüket, Shipulint kissé kiszorította a francia, akinek így a másik oldalról kellett kerülnie és végül lemaradt az ezüstről. Ezen okokból a virágceremónián az orosz váltó férfi tagjai nem voltak hajlandóak kezet fogni Fourcade-dal, aki először ironikus tapsba kezdett, majd nemes egyszerűséggel leugrott a dobogóról és elhagyta a helyszínt. A sajtótájékoztatón senki sem foglalkozott a győztes németekkel, helyette egy éles Fourcade-Shipulin vita alakult ki, különösebb megoldás nélkül. Szerencsére néhány nappal később, a sprintverseny után tisztázták a nézeteltérésüket és ez az ellentét nem árnyékolta be a világbajnokság egészét. Fontosnak tartottam ezt leírni, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindenkihez eljutott minden részlet az üggyel kapcsolatban. Téma lezárva.

Ideje az eredményekről és a világbajnokság hőseiről is beszélni. A legeredményesebb versenyző Laura Dahlmeier lett, aki egyedüliként minden versenyszámban szerzett érmet: csak a sprintben talált legyőzőre Gabriela Koukalova személyében. Az új német szenzáció Magdalena Neuner örökébe léphet és a jövő évi olimpia egyik legeredményesebb sportolója lehet. Ugyanilyen, vagy legalábbis hasonló teljesítményt várt a közvélemény Martin Fourcade-tól is, aki összességében 5 medált gyűjtött, de csak 1 aranyat. Szurkolójaként semmiképp sem értékelném csalódásként a szereplését, egyedül talán azt sajnálhatja, hogy a csapattal nem sikerült felállni a dobogó legtetejére - bár ő mindent megtett érte -, hiszen előzetesen ezt nevezte meg az egyik fő céljaként. Az egyéni futamokból a tömegrajtos kivétetével kihozta a maximumot, úgyhogy én nem értek egyet azokkal a véleményekkel, amelyek lehúzzák a teljesítményét. Meglepetésemberekből sem volt hiány az idei VB-n: a férfi sprintet másodpercen belüli különbséggel tudta megnyerni Benedikt Doll Johannes Boe előtt, az egyéni 20 kilométeres számban pedig a veterán amerikai, Lowell Bailey történelmi sikerének lehettünk szemtanúi, aki Ondrej Moravecet szorította maga mögé egy fantasztikus hajrának köszönhetően. A hazaiak nem teszik ki az ablakba a hochfilzeni produkciójukat, bár két bronzzal kozmetikázták a csalódást keltő első hetet: az érmeiket a férfi váltó és Simon Eder szállította. Az oroszoknak lehet, hogy kicsit ráment a világbajnokságuk erre a Loginov kiváltotta konfliktusra, de ezt nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, mert Shipulint leszámítva - aki stablian hozza a top 10-es eredményeket - eddig sem brillíroztak a világkupában. A norvégok sem lehetnek maradéktalanul elégedettek csapatszinten, hiszen az előző években domináns váltóik elsüllyedtek a mezőnyben, bár Johannes Boe és a nagyöreg Björndalen elcsípett egy-egy medáliát egyéniben. Velük ellentétben a németek mind egyéniben, mind válogatott szinten kiválóan futottak, így az élen zárták az éremtáblázaton a franciák előtt. Érdekesség, hogy egy aranynál többet rajtuk kívül egyik nemzet sem gyűjtött.