× Nem fordult meg a tendencia, a trónfosztott király nem tudta visszaszerezni a koronáját és hónapokat kell várni arra, hogy újból megpróbálhassa. Azt hiszem, mindenki tudja, kire vonatkozik a hasonlat és hogy ki a másik fél, aki átvette a hatalmat a teniszvilágban. Hogy mennyi ideig marad a trónon, az már egy más kérdés. Az egyenlet pedig sokismeretlenes: ugyan közvetlenül csak az utóbbi évek uralkodója jelenthet rá veszélyt, a jövőre visszatérő bajnokok is beleszólhatnak a királyság sorsába, illetve a feltörekvő fiatalokról sem szabad megfeledkezni. Az idei szezonzáró világbajnokságon egészen az utolsó napig nyitott volt a kérdés: kié lesz a hatalom és ki zárhatja koronával a fején ezt az évet? Ki gondolta volna mondjuk májusban, hogy ezek a kérdések egyáltalán felmerülnek? Mindenesetre, aki arra fogadott, hogy a szerb király elbukik, nagyot kaszálhatott.

Aki nem néz rendszeresen teniszt vagy leragadt még valahol 10 évvel ezelőtt a Federer-érában, az most valószínűleg azon töri a fejét, hogy pontosan kikről is volt szó ebben a meseszerű bevezetőben. Mindenki más minden bizonnyal felismerte az igenis valóságos figurákat és egy pillanatig sem vélekedik úgy, hogy ez a hatalomátvétel a szerencsének és egyéb külső körülményeknek köszönhető. Még a párizsi Masters után találkoztam olyan kommentelőkkel - nem is olyan kevéssel -, akik nem ismerték el az új királyt, de a világbajnoki döntőt követően ezeknek az embereknek a száma drasztikusan lecsökkent, aminek én kifejezetten örülök, mert azt hittem, hogy semmi sem tudja majd befolyásolni a véleményüket. Na, de mostmár elég a ködösítésből és a kreatívnál-kreatívabb hasonlatokból. Az előző bejegyzésben már arról számolhattam be, hogy Andy Murray átvette a vezetést a világranglistán Novak Djokovic-tól. Az idei londoni VB arra volt hivatott, hogy eldöntse, ki legyen kettejük közül az évvégi világelső. A sorsolás arra engedett következtetni, hogy az ex-ranglistavezető szerb könnyedén menetelhet el az elődöntőig és Murray-nek a legjobb teniszére is szüksége lehet ahhoz, hogy elkerülje őt. Nos, azt azért nem mondanám, hogy Djokovic végtelenül simán kaparintotta meg az előre odaítélt csoportelsőséget, de olyan rettenetesen nem is kellett megizzadnia érte (1 szettet bukott el a 8. helyen kiemelt Thiem ellen). Ehhez képest a skót alaposan megdolgozott azért, hogy 3 megnyert mérkőzéssel zárja a csoportkört és életben tartsa a reményt az álomdöntőre. A második fordulót élőben, a helyszínről izgulhattam végig, így pont elcsíptem azt a bizonyos Murray-Nishikori csatát, ami csaknem 3 és fél órán keresztül zajlott. Amikor a világelső kiharcolta a győzelmet a döntő szettben, a nézők egy emberként ugrottak fel, ünnepelve a hazai hőst. Persze a taps és az elimerés mindkettejüknek kijárt.

Utólag már tudjuk, hogy ez az őrülten szoros mérkőzés mennyit vett ki Kei Nishikoriból, aki ugyan második helyen továbbjutott a csoportjából, de az elődöntőben semmiféle ellenállást sem volt képes kifejteni Djokovic ellenében. Pontosan ezért úgy tűnhetett, hogy a szerb erődemonstrációt rendezett, amit egyfajta üzenetnek és figyelmeztetésnek szánt a döntőre nézve. Én úgy vélem, hogy amellett, hogy Novak valóban jól teniszezett ezen a találkozón és fél évvel ezelőtti önmagát idézte, elsősorban Nishikori gyengesége miatt lett ennyire megszégyenítő a végeredmény és drámai a második kiemelt fölénye. A 6/1 6/1 cseppett sem méltó egy világbajnoki elődöntőhöz, de mozdulni alig bírt a japán a pályán, teljesen elmentek az ütései és mindössze egy adogatógame-et tudott megnyerni. Ezzel szemben a másik párosítás minden képzeletünket felülmúlta. Nem fogom pontról-pontra kielemezni ezt a meccset itt, a főoldalon, a Sportblogban olvashattok majd róla bővebben. Mindenesetre ez a Murray-Raonic derbi elképesztő izgalmakat, fordulatokat, indulatokat és érzelmeket tartogatott. Valószínűleg sokáig emlékezni fogunk rá és sokszor felemlegetjük majd, ha másért nem, a hossza miatt bizonyosan, ugyanis a győzelem sorsa 3 óra 38 perc alatt dőlt csak el. A harmadik játszmában többször is gondolhattuk azt, hogy ennyi, Raonic végleg megtört, de a kanadai mindannyiszor visszajött és ádászi küzdelemre késztette Murray-t, aki ha a teniszével nem tudott is nyerni, de a szíve átsegítette a célvonalon. Innentől kezdve viszont kétség sem férhetett ahhoz, hogy Novak Djokovic óriási fizikai fölényben lesz a másnapi fináléban. A világelső csak szombaton két és fél órával többet töltött a pályán a szerbnél, összességében pedig közel 4 óra fáradtságbeli különbség volt köztük. Ráadásul az elődöntőben mutatott játék alapján is Djokovic sikerét várták az elemzők. Egy valami szólt csupán a skót mellett: az elmúlt 6 hónap tendenciája.

És ez a tendencia tovább folytatódott, Djokovic nem tudta megállítani, végképp nem megfordítani. Azt az ellenálhatatlan, könnyű hibáktól mentes, magabiztos, pontos és agresszív teniszt nyomokban sem produkálta a döntőben, amikor számított, sőt. Leszegett fejjel, törődötten üldögélt a térfélcseréknél, mintha eleve vesztesként lépett volna pályára. Ez nem először fordult elő vele a Garros óta, de ennyire hitehagyottnak még talán sose láttam, pláne nem egy ilyen fontos szituációban, egy ehhez hasonló téttel bíró mérkőzésen. Mostanában divatos kérdés, hogy vajon ennek a 'szeretet és béke' felfogásnak milyen hatása van a játékára, és hogy ezt az egész visszaesést a teniszberkekben lassan negatív sztárrá váló Imaz nyakába lehet-e varrni? Nos, amíg maga, Djokovic nem nyilatkozik nyíltan a témában, erre aligha találhatunk hiteles választ - addig biztos nem, amíg a hasonló tartalmú kérdéseket támadásnak veszi. Azt viszont a vak is látja, hogy valami nincs rendben a fejében és ez kihat a pályafutására is. Akármekkora zseninek is tartják néhányan a spanyol gurut, ezt a mentális problémát még nem tudta orvosolni. Valószínűleg 1 ember képes csak erre: Novak Djokovic. Addig pedig szabad a pálya Andy Murray előtt. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyire gyorsan tudott regenerálódni és kívülről nem is lehetett rajta tapasztalni a fáradtság jeleit. A játéka is jelentős mértékben feljavult a döntőre, még ha nem feltétlenül kellett a legjobbját nyújtania. A pekingi torna óta egyszer sem kapott ki, azaz megvalósult az, amit csaknem lehetetlennek hittünk: minden meccsét megnyerte, miután egy 5 órás, kegyetlen küzdelemben alulmaradt egy bizonyos Del Potróval szemben a Davis Kupa elődöntőjében. Ez pedig egészen pontosan szeptember 16-án történt... Párizsban megszerezte, Londonban megtartotta a világelsőséget és mivel Djokovic-nak egy rakat pontot kell védenie 2017 első felében, egészen a füves szezonig őrizheti ezt a pozíciót.

ATP világbajnokság 2016
elődöntők
(1) Andy Murray	5/7 7/6 7/6	(4) Milos Raonic
(2) Novak Djokovic	6/1 6/1	(5) Kei Nishikori
döntő
(1) Andy Murray	6/3 6/4	(2) Novak Djokovic