× Elismerem, az alcím kissé aljas és szubjektív, de én csak a többség véleményét szerettem volna vele szemléltetni, nem feltétlenül a sajátomat. Azt mindenkinek be kell látnia, hogy bizony nem az idei volt minden idők legizgalmasabb Tour de France-a az összetett szempontjából, ám ez nem azt jelenti, hogy eseménytelen és drámától mentes lett volna. Sokan reménykedtek abban, hogy majd valaki - legyen az akár Quintana, akár Contador - meglepi a Sky-t, de erre azt hiszem akkor is meglehetősen kevés esély mutatkozott volna, ha mindketten csúcsformában vannak és elkerülik a bukásokat. Még ha Froome-ot zavarba is hozzák egy-egy emelkedőn, a csapatát aligha tudták volna szétrobbantani. Brutálisan erősek voltak, ez nyilvánvaló. Persze, úgy nem nehéz leiskolázni a mezőnyt, hogy ott van a sorban összesen 5 olyan versenyző, aki kapitánynak is beillene.

Kár tagadnom, bármilyen forgatókönyvnek jobban örültem volna, mint ami végül megvalósult, úgyhogy bocsássatok meg azért, ha csak nehezen tudok ettől elvonatkoztatni. Nekem, személyszerint ez a Tour de France valahol a 9. szakasz közepén befejeződött, de eszembe sem jutott ezután hátat fordítani a versenynek. Szeretem annyira ezt a sportágat és tisztelem annyira a mezőny többi tagját, hogy ne tegyem. Minden egyes nap közel ugyanolyan izgatottan és reményteljesen ültem le a tv elé, mint Contador kiesése előtt. És igen, szemtanúja voltam olyan eseményeknek is, amilyeneket talán életében csak egyszer lát az ember. Ezért nem tudom egyértelműen kijelenteni azt, hogy az idei Tour úgy, ahogy volt, unalmas lett volna. De, ha csőlátással szemléljük a versenyt és csak a hegyi szakaszokra koncentrálunk, amikor a Sky előreállt és senki sem tudott egyetlen értelmezhető támadást sem bemutatni, akkor igen, ez a vélemény abszolút megállja a helyét. Ilyen szempontból valóban csalódnunk kellett, de ez van. Megvallom őszintén, 2014-ben azt gondoltam, hogy Contador simán nyerhetett volna, ha nincs az a lejtmenetes-sípcsonttöréses bukás. Nos, idén ebben annyira nem voltam biztos. Abban viszont igen, hogy ő lett volna az egyetlen a mezőnyben, aki legalább megpróbálja. Neki aztán édesmindegy, hogy második. vagy hetedik, nem védte volna a pozícióját. Az ő hiányában egyértelműen Nairo Quintanától várta mindenki, beleértve engem is, hogy beleköp a Sky és Froome levesébe, de számomra elég hamar kiderült, hogy a kolumbiai nincs csúcsformában. Amikor valaki már a 2. szakasztól kezdve azt hangoztatja, hogy majd a 3. héten, az Alpokban támadunk, az nálam hamar elveszti a hitelességét, hiszen ismerem már ezt az ígérgetést: általában nem sül ki belőle semmi jó. Lehetett volna itt negyedik, ötödik hét is, tele alpesi emelkedőkkel, Quintana bizony akkor sem tudott egy másodpercet sem közeledni Froome-hoz. Mert elrontották a formaidőzítést. 

Viszaolvasva a felvezető-tippelgetős cikkemet a Tour előttről, mindenféle önfényezés nélkül azt kell mondjam, hogy a nagyrésze bejött annak, amit prognosztizáltam. Egyrészt Nibali még csak nem is gondolkodhatott a duplában, valóban alárendelte magát Fabio Arunak, aki aztán a 20. szakaszon úgy elszállt, ahogyan azt kell. Erről persze nem Nibali tehet, és még nem is az Astana: a kazah csapat a harmadik héten tényleg mindent megpróbált, hogy az elsőbálozó Arut behozzák minimum a top 5-be, de végül ők maguk főzték meg a kapitányukat. Szóba került, hogy a Vuelta-győztes olasz megint eléhezhetett, mint tavaly a Girón, ám ő ezt cáfolta. Mindenesetre az tény, hogy egy emelkedő alatt 18 perc hátrányt szedett össze és kizúgott a legjobb 10-ből. Quintanára már kitértem a bevezetőben, benne és a Movistarban csalódtam egy kicsit. Hiába a fantasztikus felkészülési szezon, hiába a többnapos győzelmek, hiába a luxussegítő Valverde, a sárga álom megvalósításától messze volt a kolumbiai. Ahelyett, hogy ő lepte volna meg Froome-ot, pont az ellenkezője történt, ráadásul az időfutamokban borzasztóan sokat kapott a brittől - az oldalszél kishíján felborította a sík kronón -, pedig idei eredményei ebben a számban bizakodásra adhattak okot. A hegyeken képtelen volt egy erőteljes támadást produkálni, örülhetett, ha egyáltalán ott tudott maradni Chris hátsó kerekén. Amikor pedig a sárga trikós indult meg, egyből megadta magát. Sokszor olyan érzése lehetett az embernek, hogy a Movistar két szék között a pad alá esett, hiszen egyszer-egyszer felhasználták Valverdét arra, hogy húzza meg a sort, bízva abban, hogy majd Nairo befejezi az akciót, ami aztán nem történt meg. A harmadik héten elismerték, hogy ez nem fog menni: Quintana hol egy titokzatos allergiával védekezett, hol azzal, hogy még bőven van ideje nyerni... Talán jövőre. Végtére is, azt hiszem, a csapat boldog lehet, hogy az elsőszámú emberük felállhatott a dobogóra és büszkék lehetnek Valverdére is, aki egy Giro 3. hely után csak 6. lett a Touron. 

Aztán ott van az outsiderekről szóló fejezet: én sokat vártam mind Richie Porte-tól, mind Romain Bardet-től és mindketten megfeleltek az elvárásommnak, sőt a francia még túl is teljesítette azt. A BMC-nél hamar kiderült, ki az elsőszámú ember, Van Garderen meglehetősen elhalványult menet közben. Ezzel szemben Porte rendkívül erősnek tűnt a hegyeken, és ha nincs az a bizonyos defekt a 2. szakasz hajrájában, ami 1:45 hátrányt eredményezett, a dobogó kényelmesen összejöhetett volna neki. Úgy látszik, az ausztrál el van átkozva... Amióta viszont eljött a Sky-tól, talán jobban kezeli a kapitányságot, igaz, a legutóbbi háromhetesek eredményei egyelőre ezt nem igazolják, de ahogyan ment Froome előtt/után a hegyeken, annál inkább alátámasztja. Pontosan emiatt kívülről úgy tűnhetett, segít a britnek, de azt remélem senki sem gondolja, hogy valóban ez volt a célja. Romain Bardet-nak sokáig csak a top 5 nézett ki, majd gondolt egyet a 19. szakaszon és egyedüliként ki mert lépni a passzív, védekező szerepből. Egy bátor lejtmenetes támadással megteremtette magának a lehetőséget a dobogóra és erőfeszítését végül siker koronázta. Megszerezte a napi győzelmet, és egészen a 2. helyig jött előre, köszönhetően egyrészt az ösztönös és vakmerő versenyzési stílusának, másrészt Mollema és Yates visszaesésének. Végre nem csak úgy, "véletlenül" kerül egy francia kerekes a Touron a legjobb három közé.

Bauke Mollema teljesítménye is megér egy misét, ha már megemlítettem. Gyakorlatilag 'elkruijswijkezte' a 2. helyét: megpróbált elmenni a Bardet-féle akcióval, ami később a végtét okozta, pedig egészen addig fantasztikusan ment. Kissé felesleges kockázatvállalás volt a részéről, de utólag okos az ember. Nyilván ha nem esik el kétszer is, akkor még jól is elsülhetett volna a dolog, így viszont Aruhoz hasonlóan elbukta a top 10-et is. Jövőre pedig már valószínűleg nem kap a Touron kapitányi szerepet a Treknél... Dicséretet érdemel még Valverde, Bardet és Porte mellett Adam Yates, aki mindössze egy szakaszgyőzelemért jött, helyette az összetett 4. helyét kaparintotta meg és elhódította a fehér trikót. Ebben a kategóriában Louis Mentjes volt a legnagyobb kihívója, aki szépen, csendben, különösebb feltűnés nélkül bejött nyolcadikként. Mindkettejükre igaz, hogy önromboló támadásra nem vetemedtek, de szépen tartották a tempót a legjobbakkal és nem volt drasztikus visszaesésük. Dan Martin valamivel aktívabbnak bizonyult náluk: az Etixx ír kapitánya többször is szerencsét próbált a hegyeken, de valahányszor levadászták őt a Sky-os segítők, végül a 9. lett.  A 20. szakasznak 2 igazi nyertese volt az összetett szempontjából: Roman Kreuziger a reggeli szökésbe keveredett bele és Sagan közreműködésével megszerezte a 10. helyet, míg az év végén búcsúzó Joaquim Rodriguez egy késői támadással és Zakarin segítségével zárkózott fel egészen az előkelő 7. pozícióig. 

A két nagynevű kiesőről még nem szóltam. Egyikük korai búcsúja talán nem akkora meglepetés, Thibaut Pinot felé pontosan amiatt nem támasztottam komoly reményeket, mert vele aztán tényleg mindig történik valami. Nos, ezennel egy vírusfertőzés döntötte le a lábáról, de addigra már az összetettet tekintve elszállt, a pöttyösért volt nagy harcban Rafał Majkával, amikor kissé váratlanul kiszállt a versenyből. Másikuk meglehetősen közel áll a szívemhez és egy világ tört össze bennem, amikor beszállt a csapatkocsiba. Kizárásos alapon Alberto Contadorról van szó, aki lehet, hogy nincs olyan formában, mint mondjuk 2 éve, amikor hasonló körülmények között kellett feladnia a Tourt - bár szerintem nem sokkal marad el az akkori szintjétől -, de mindenképp ő lehetett volna az az ember a mezőnyből, aki a legjobban megizzasztja Chris Froome-ot. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem bukik zsinórban kétszer, ha nem sérül meg, ha nem lesz lázas... stb. Oké, elismerem, kicsit sok a 'ha', valóban felesleges mostmár ezen rágódni. Abban viszont megegyezhetünk, hogy igenis hiányzott Contador mentalitása az idei Tour de France-ról. Nem csak nekem. Mert így nem volt senki, aki legalább egy pillanatra is elfeledtette volna velünk a Sky dominanciáját. Kisése után a Tinkoff mondhatni 'kimaxolta' ezt a Tourt, hiszen amellett, hogy 3 szakaszt nyertek Sagan jóvoltából, két megkülönböztetett trikót is bezsebeltek.

Nem is kell ezt sokáig ragozni: a versenyben maradtak közül Froome kimagaslott, a csapata pedig minden egyes emelkedőn olyan tempót diktált, amiből SZINTE lehetetlen megindulni. Wout Poels munkáját külön kiemelném, hiszen a legtöbb esetben ő verte vissza az ellenfelek offenzíváit, már amennyiben volt ilyen. Idén ő töltötte be Geraint Thomas szerepét. Froome számára pedig, mivel a hegyeken a csapattársak megoldották helyette a feladatot, az időfutamok bizonyultak kulcsfontosságúnak, ebben a műfajban szerezte előnye túlnyomó részét. Emellett egy új oldaláról ismerhettük meg, amikor a Peyresourde lejtmenetében meglepte a mezőnyt, illetve amikor az oldalszeles 11. szakaszon követte a meginduló Sagant. Igazán komoly veszélybe egyszer sem került a sárga trikója, annak ellenére, hogy a Mont Ventoux-n felfelé menet Porte-tal és Mollemával egyetemben beleszálltak egy kísérőmotorosba és miután a kerékpárja tönkrement, tehetetlenségében futásba kezdett (ez az a jelenet, amit életében egyszer lát az ember). A zsűri döntése alapján - amit minden fórumon véget nem érő kommentháború követett - megtarthatta az összetett 1. helyét. A 19. etap során ugyancsak közelebbi viszonyba került az aszfalttal, de az ellenfelek kissé érthetetlen okból nem támadták be, így magabiztosan őrizte a trikót és a 4 perces előnyét egészen Párizsig... További díjazottak: Peter Sagan (zöld trikó + legaktívabb versenyző), Rafał Majka (pöttyös trikó), Adam Yates (fehér trikó), Movistar (csapatverseny).