× Mit is mondhatnék, teljességgel érvényesült a papírforma, az első opcióm jött be, azaz Novak Djokovic megvédte a címét Wimbledonban. Gyakorlatilag egyetlen igazán nehéz mérkőzése volt, amit 0-2-ről kellett megfordítania, de egy pillanatig sem volt kétséges, hogy sikerrel jár majd. Az elődöntőn átgaloppozott, a döntőben pedig csak annyi volt a dolga, hogy türelmesen kivárja, amíg az ellenfél eljut fizikai teljesítőképessége határához - még ha ez kissé durván is hangzik a Federer-fanoknak. Kérdés, hogy a US Openen vajon lesz-e bárki is, aki megszoríthatja őt?

Nem tudom, ki és mikor fog véget vetni Novak Djokovic sorozatának, mert az Wimbledonban kiderült, hogy Stan Wawrinka nem tudta megtörni a szerbet az elvesztett Garros-döntővel. A világelsőnek nyilván kellett néhány nap, hogy túllépjen a csalódottságán, de annyira rendben van mind mentálisan, mind fizikálisan, hogy mindez nem akadályozta meg abban, hogy a londoni Grand Slamen megvédje meg a címét. Vérprofi sportoló, aki nem hagyja, hogy egy nem várt vereség tönkretegye az egész szezonját. Sínen van a magánélete is, ami egy ilyen dráma után óriási pluszt jelenthetett, hiszen minden támogatást megkap otthonról és az edzői stábjából. Neki még az is belefért, hogy egy felvezetőversenyre se utazzon el, a wimbledoni első héten szépen bemelegszik, hozzászokik a borításhoz, és ez elég is. Az önbizalma tétmeccs és sikerélmény nélkül is magasabb a füves tornagyőzelemmel érkező Murray-énél, vagy éppen Federerénél. És ezért nincs szüksége arra, hogy elinduljon Queensben, esetleg Halléban.

Amikor kijött a sorsolás, mindenki hüledezett, hogy összesorsolták Philipp Kohlschreiberrel, és hogy ez lesz majd a legjobb első körös mérkőzés, ehhez képest Djokovic három 6/4-es szettben elintézte a veszélyesnek ígérkező németet. Pont annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükség volt a győzelemhez, nem fedte fel a kártyáit. És ez igaz volt a komplett első hetére. Aztán a negyedik fordulóban következett a legnagyobb kihívás számára: Kevin Anderson jó adogatónapot kifogva 2-0-ás előnyre tett szert ellene. A dél-afrikai mellett szólhatott volna az is, hogy nem tudták befejezni a meccset a sötétedés miatt. Mert, ha még aznap lejátszák, Djokovic egy laza 6/0-lal, gond nélkül behúzta volna a döntő szettet, effelől nem lehet kétségünk. Így legalább Anderson kipihenhette magát és kitervelhetett valami nyerő taktikát, de bármivel próbálkozott, bármilyen nehéz szituációba hozta a szerbet, nem tudott felülkerekedni rajta és az ő szempontjából 4/6-tal zárult a két napig húzódó találkozó. A világranglista vezető pedig ezzel túl is lendült a holtpontján. Nagy szerencséje volt, hogy ez Kevin Anderson ellen történt meg vele... Marin Cilic és Richard Gasquet nem jelentett neki különösebb akadályt, és túlzás lenne azt állítani, hogy kapott egy ingyendöntőt, de klasszisokkal könnyebb dolga volt, mint mondjuk Murray-nek, vagy későbbi ellenfelének, Federernek. Bár, ezzel a játékkal jóformán mindegy is lett volna, kivel kerül szembe. Azért én szívesen megnéztem volna mire megy Wawrinkával, dehát a svájci nem bírt el Gasquet-val sem.

A finálé előtt az elődöntőkben mutatott teljesítmény alapján nehéz volt egyik, vagy másik teniszező mellett letenni a voksot. A legtöbben egy ötszettes csatára számítottak - inkább csak reménykedtek benne -, akárcsak tavaly. Az első két játszma ennek megfelelően kiegyenlített, és végletekig kiélezett volt. Sokáig úgy tűnt, hogy Djokovic kiharcolhatja a 2-0-ás vezetést, de Federer a halál torkából tért vissza a tiebreakben és óriási küzdelemben sikerült kiegyenlítenie. Gondolhattuk, nála van a mentális fölény, de a világelső gyorsan helyrebillentette a dolgokat és elhesegette a svájci reményeit. Ahogyan szokta, szépen lassan felőrölte riválisát, elsősorban fizikálisan, aztán fokozatosan lelkileg is. Kezébe vette az irányítást, megnyerte a harmadik szettet, ahonnan már nem volt visszaút Roger számára, nem úgy, mint a 2014-es döntőben. És ki tudja, lesz-e még lehetősége GS-t nyerni. Mert az teljesen világos, hogy két nagy nevet nem képes megverni egymás után, úgyhogy némi szerencse nélkül nem fog menni. Djokovic pedig négy játszmás diadalával utolérte edzőjét, Boris Beckert a wimbledoni bajnoki címeket tekintve. Saját hagyományait betartva ünnepelte 10. Grand Slam-győzelmét: újra megkóstólta a centerpálya szent gyepét. Adja magát a kérdés, még vajon hányszor láthatjuk ezt a jelenetet? Majdnem bizonyos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom.