× Tavaly háromrészes cikksorozatban tudósítottam a snooker VB-ről, de idén úgy döntöttem, hogy a Crucible-ben zajló eseményeket az ardenneki kerékpáros klasszikusokkal együtt osztom meg veletek. A világbajnokság a végéhez közeledik, lassan befejezik a negyeddöntőket, holnaptól pedig már csak egy asztalon fognak játszani, azaz kezdődnek az elődöntők. A kerekesek számára véget ért a tavaszi klasszikusok sora, az Ardennekben már a háromhetesekre készülők is villoghattak.

× THE ARDENNES CLASSICS - EXPERIENCE WAS THE KEY TO SUCCESS
Egy nem túl hosszú, de sokak számára meghatározó időszak végére értünk, minek elején a 80 kg-os sprinterek kaptak lehetőséget, aztán következtek a kockakövek specialistái, majd az Ardennekbe érve a robbanékony hegyimenők vették át a helyüket a dobogón. Az előző cikkben a kockaköves klasszikusokat lezáró Paris-Roubaix-ról írtam, most pedig következzen az ardenneki trilógia, vagyis az Amstel, a Fleche Wallonne és a Liege-Bastogne-Liege. A hollandiai egynapos, az Amstel Gold Race útvonala 34 emelkedőt tartogatott: csak az utolsó órában 8 hegymenet várt a mezőnyre, ebből kétszer a legendás Cauberg megmászása volt a feladat, aminek tetejétől mindössze 1,8 km-re helyezték el a szervezők a befutót. A rengeteg akcióval tarkított versenyen kissé meglepő módon egy 18 fős csoport hajrázott a győzelemért. Philippe Gilbert számított talán előzetesen a legesélyesebbnek, de a BMC alaposan elrontotta a felvezetést, szinte egymást zavarták a csapattagok. Greg van Avermaet elmondása szerint - aki végül 5. lett -, Hermans korán indított és Gilbert nem volt elég erős ahhoz, hogy végigvigye az akciót. A legjobban az Etixx-Quickstepnek sikerült megvalósítani az előre eltervezett taktikát: előre küldték Tony Martint, aki a Nibali-féle szökevénycsoportban nehezék-szerepet töltött be és később segíteni tudta Michał Kwiatkowskit. A lengyel nagyszerűen helyezkedett és jól osztotta be az erejét, így ő ünnepelhetett a célban, levetkőzve a szivárványszínű trikó átkát. Utoljára 34 éve fordult elő, hogy valaki világbajnoki mezben nyerjen Amstelt. Mögötte Valverde lett a második, Matthews a harmadik, aki hiába élte túl a Cauberget, a sprintben már nem tudott nagyot alkotni.

Három nappal később került sor a Fleche Wallonne-ra, aminek útvonalában kisebb változtatások történtek. A félelmetes Mur de Huy természetesen bennmaradt a programban, viszont az izgalmak fokozása érdekében betettek elé egy közel azonos hosszúságú emelkedőt, a Cote de Chevare-t, ami átlagban 8%-os meredekségű. Már csak azért is fontos volt odafigyelni a verseny utolsó részére, mert a Tour de France 3. szakaszán is ez lesz a befutó. Ennek megfelelően a nagy négyesből hárman is rajthoz álltak tapasztalatgyűjtés gyanánt, közülük csak Contador hiányzott. Óriási feszültség uralkodott a mezőnyben, sajnos több súlyos bukást is láthattunk. Gilbert és Froome sem úszta meg esés nélkül, a belgának ráadásul fel is kellett adnia a küzdelmet a fájdalmai miatt - rajta kívül még 64-en tettek így. A Chevare-on Vincenzo Nibali megint mutatta magát, és meglehet, nem jutott messzire, viszont azt legalább elérte, hogy Kwiatkowski leszakadjon. A Mur de Huy-t sokan az év leghosszabb és legnehezebb 1 kilométerének tartják, itt csak akkor nyerhet az ember, ha 100%-os állapotban, elől helyezkedve érkezik a hegy lábához. A hajrában érvényesült mindez, bejött a papírforma, hiszen Alejandro Valverde megvédte címét és feliratkozott a háromszoros bajnokok listájára. Egész egyszerűen nem lehetett őt megverni, kiváló formában van 35 éves létére. Az Etixx-es Alaphilippe szerezte meg a második helyet, míg Albasini lett a harmadik az Oricából.

Április 26-án, vasárnap rendezték a Liege-Bastogne-Liege-t, vagy másik nevén a Doyenne-t, a legrégebbi klasszikust. A szokásosnál rövidebb, 253 km hosszú verseny programjában több, mint 4000 méter szintkülönbség szerepelt, ami nagyrészt az utolsó 110 km-re összpontosult. Az Astana érdekes taktikát választott, egy pillanatra sem hagyták megpihenni a mezőnyt, mivel folyamatosan szökéseket generáltak. Ebből arra lehetett következni, hogy Nibali jó formában van, de az olasz csak egy rövidke megindulásra volt képes a cél előtti Saint-Nicolas-n és kb. 100 méter után vissza is ült a nyeregbe. Ezen a viadalon is sok csúnya bukás történt, a versenyzők fele (100 kerekes) nem érkezett vissza Liege-be. A címvédő Simon Gerrans például néhány percen belül kétszer is esett, és ugyan nem sérült meg komolyabban, de ezek után már nem lett volna esélye a győzelemre, így feladta. A befutótól kb. 5-km-re megfogtak minden szökevényt és innentől kezdve a favoritok csak egymás arcát figyelték. A Katyusából Daniel Moreno próbálkozott támadással az utolsó kilométeren és egy ideig úgy tűnt, akár profitálhat is abból, hogy a hátul lévők kivárnak. Aztán az 500 méteres táblánál megindult Valverde, nyakán Purito-val és pillanatok alatt utolérték vállalkozó kedvű honfitársukat. Nem sokkal később felértek a többiek is, tehát megint igencsak sokan maradtak elől a hajrára. A győztes személyét illetően viszont nem lehetett semmiféle kérdés, Valverde csodálatos versenyzéssel tudott duplázni. Julian Alaphilippe ezúttal is nagyot küzdött, hogy megfogja a spanyolt, de meg kellett elégednie egy újabb második hellyel, ami 22 évesen azért nem olyan rossz. A dobogóra még Rodriguez fért fel, aki nem igazán lehet elégedett az Ardennekben nyújtott teljesítményével.

× WORLD SNOOKER CHAMPIONSHIP 2015 - SELBY AND THE CRUCIBLE CURSE
Szerencsésebb lett volna, ha még a negyeddöntők előtt írok egy helyzetjelentést, hiszen akkor jártunk körülbelül a snooker VB féltávjánál, de inkább vártam egy kicsit, hogy összekapcsolhassam a két témát. Ahogyan azt már a bevezetőben említettem, hamarosan megkezdődnek az elődöntős összecsapások, de még mielőtt túlságosan előreszaladnék, egy kis visszatekintés az elmúlt majd' 2 hét eseményeiből. Április 18-án rajtolt a snookerszezon fénypontjának számító világbajnsokság a sheffieldi Crucible Színházban. A hagyományoknak megfelelően a címvédő állt először asztalhoz: Mark Selby az újoncnak számító Kurt Maflinnal mérkőzött meg. Jóideig úgy tűnt, különösebb gond nélkül veszi az első akadályt, mivel 8-4-es vezetésre tett szert. Ám a norvég nem adta meg magát olyan könnyen, Selby pedig egyre mélyebb gödörbe került. Maflin óriási meglepetésre kiegyenlített, sőt, 9-8-nál már nála volt az előny. Bevallom, nem hittem benne, hogy megnyerheti, mivel az angol kiválóan tudja kezelni az ilyesfajta feszült helyzeteket. Nem is történt csoda, Selby megfordította az állást, és 10-9-cel továbbjutott, de bizony megérintette a Crucible átok szele, miszerint újdonsült világbajnok még sosem tudott címet védeni. Azt hiszem, az egész 1. fordulót tekintve ez volt a legizgalmasabb meccs és az, amiről a legtöbbet beszéltek. További érdekes eredmények: a zöldfülű skót, Anthony McGill borította a papírformát, 10-9-cel kiütötte a 16. helyen kiemelt, gyenge formában lévő Stephen Maguire-t. Mindeközben Barry Hawkins hasonló szituációba keveredett, mint Selby, de ő is megoldotta az első kört, 10-9-cel búcsúztatva Matt Seltet, aki 4-9-es hátrányból zárkózott fel. Matthew Stevens pedig a vártnál jóval simábban, 10-2-re nyerte a walesi rangadót Mark J Williams ellen.

A 16 között több szoros küzdelmet ígérő párosítás alakult ki, de a legtöbb esetben elmaradt a várva várt gigászi csata. Ilyen volt például az O'Sullivan-Stevens (13-5), Robertson-Carter (13-5) és a Murphy-Perry (13-5) is. Ahogy látható, a 13-5-ös eredmény elég gyakran előfordult. Történt viszont egy bombameglepetés, ami egyébként az előzményeket tekintve nem is akkora bravúr, de szerintem senki sem számított rá. A mindig mosolygós McGill 13-9-es győzelmet aratott Mark Selby felett, ezzel beváltva azt a bizonyos átkot. A skót srác lehengerlően játszott, Selby a mérkőzés után egyenesen azt nyilatkozta, hogyha így folytatja, még világbajnok is lehet idén. Egyértelműen Barry Hawkins és Mark Allen produkálta a forduló legkiélezettebb összecsapását: az észak-ír 11-8-ra vezetett és nyeregban érezhette magát, amikor a kétszeres VB-döntős angol megtáltosodott és zsinórban nyert 5 frame-et a negyeddöntőbe jutásért. Talán az edzője és tanácsadója, a korábbi klasszis Terry Griffiths mondhatott neki valamit a szünetben, amitől ennyire feljavult a játéka. Az egyik legjobban várt találkozó, a Ding-Higgins eleinte meglehetősen egyoldalúnak tűnt, hiszen a négyszeres bajnok skót 5-1-gyel kezdett, de a kínai akárcsak az első körben Davis ellen, gyorsan helyrebillentette a dolgokat és visszaküzdötte magát a meccsbe, majd 13-9-el továbblépett a legjobb 8 közé, ahol így létrejött a 2011-es elődöntő visszavágója (bővebben majd a Sportblogban).

A negyeddöntők környékén már nagyjából látni lehet, ki lehet ott a végelszámolásban és mindenkiben kialakul egyfajta erősorrend. Persze, amíg Ronnie ott van a mezőnyben, kevesen mernek ellene fogadni - én nem tartozom közéjük -, de az vitathatatlan, hogy a torna korai szakaszaiban nem ő szolgáltatta a legjobb snookert. Szerintem például kifejezetten ingadozó volt, csakhát nála sosem lehet tudni. Sokan mondták még Robertsont és Trumpot. Előbbi azzal emelkedett ki a mezőnyből, hogy ontotta a nagyobbnál-nagyobb százas breakeket és rendkívül elhivatottnak látszott az asztalnál. Saját elmondása szerint idén nagyon alaposan felkészült a VB-re és nem csak altatott, valóban kitűnő formát mutatott. Trump pedig amellett, hogy 4 évvel ezelőtti magabiztos önmagát idézi, mostmár a safety játékával is tud irányítani - bár, ha valakinek ennyire jó a golyóbelökése, nincs is nagyon szüksége a taktikai képességeire... Ronnie O'Sullivan Stuart Binghammel találkozott, és a várakozásoktól eltérően egy végig nagyon szoros mérkőzést vívtak. Az első két szakasz után 8-8-ra álltak, de még ekkor sem adtak túl sok esélyt Binghamnek. Ehhez képest Ronnie pocsékul játszott a harmadik etapban és villámgyorsan elvesztette a kontrollt. Még az se lehet mondani, hogy bal lábbal kelt fel, mert már délután is asztalhoz kellett állnia. Úgy látszik, az a 2 órás szünet kevésnek bizonyult neki, hogy rendezze gondolatait, mert borzasztó lelkiállapotban volt és könnyű lökéseket rontott el. Bingham profitált mindebből és 13-9-cel búcsúztatta az ötszörös bajnokot. A másik nagy favoritnak tartott Neil Robertson Hawkins-szal küzdött meg: a színvonal hihetetlenül magas volt, szórták a százasokat (8-at löktek összesen, ami új rekord 13 nyertes meccsen), és ugyan Hawkins többször is elhúzott, az ausztrál mindig vissza tudott kapaszkodni. Végül döntő frame-re került sor (kevés volt eddig a világbajnokságon), amit egy 61-essel a 'Hawk' becenévre hallgató angol nyert meg. Ezért lett április 29-e a meglepetések napja a Crucible-ben. Meg talán még azért is, mert Trump valósággal hatástalanította Ding Junhuit és a harmadik szakaszban már csak 1 frame-et kellett megnyernie az elődöntős helyért, amit kb. 10 perc alatt abszolvált is (13-4). Shaun Murphy pedig véget vetett Anthony McGill csodaszámba menő menetelésének és sokak bánatára 13-8-ra legyőzte az ifjú skótot, de ne legyen kétségünk, minden bizonnyal hallunk még felőle.

ELŐDÖNTŐS PÁROSÍTÁSOK
[8] Shaun Murphy vs [5] Barry Hawkins
[6] Judd Trump v [10] Stuart Bingham