2014.09.19. 18:10, bettina.
× Észrevehettétek már, hogy az utóbbi időben kicsit talán többet foglalkozok itt, a főoldalon az országúti kerékpározással, mint ezelőtt bármikor. Ennek számtalan oka van, az elsőszámú kétség kívül az, hogy imádom ezt a sportágat, másrészt sokat is lehet róla írni, mert nagyjából minden hétre jut valami fontos esemény. Ezalkalommal a Vueltát szeretném összefoglani, megemlítem Voigt egyórás világcsúcsát, illetve latolgatom a világbajnoki esélyeket - alig ért véget a spanyol körverseny, már kezdődik is a ponferradai országúti VB.
× VUELTA A ESPANA 2014 - FROM HOPELESSNESS TO SUCCESS
Semmiképp sem szeretném ismételni magam, ami nehéz lesz, mert már két helyen is írtam összefoglalót a Vueltáról - hol felületesebben, hol bővebben és részletesebben. Akinek van kedve, és netalántán hozzám hasonlóan Contador-fan, annak ajánlom a Sportblogot, ott hosszasan elemeztem a sikerhez vezető útját, egészen a Tour de France-on történt bukásától a santiagói befutóig. Itt és most megpróbálom pártatlan kerékpársport-rajongónként leírni az eseményeket. Kezdeném is az előzetes tippekkel: 10-ből 9-en vagy Quintana, vagy pedig Froome diadalmát várták. Az az 1 ember, akárcsak én, reménykedett a csodában. Az első hét - értsd 9. szakaszig - kellemes meglepetésként hathatott ránk, hiszen senki sem emelkedett ki a mezőnyből, a favoritok körülbelül egy szinten tartottak. Aztán jött a borjai 37 km-es időfutam, amitől vártuk a nagy változást. Meg is kaptuk, de nem pont abban a formában, ahogyan arra számítottunk, hiszen Froome helyett Contador vette át a piros trikót. A Sky elsőszámú embere mondjuk ki, betlizett és ez a gyengén sikerült nap gyakorlatilag a győzelmébe került - ki tudja, mi lett volna, ha nem kap ennyit a kronóban Albertótól...
Quintana még rosszabbul járt, mivel az időfutamon elszenvedett bukása miatt másnap feladni kényszerült a versenyt. A Movistarnál ezek után Valverde kapta a csapatkapitányi szerepet - és meg is szolgálta ezt a címet. Sokáig a második helyen állt összetettben, aztán elkövetett egy hibát a 18. etapon - nem is próbálta meg átvenni Froome támadását -, így le kellett mondania az elsőségről. Visszakanyarodva a 2. hétre - elnézést az elkalandozásokért -, szépen kitisztult a kép, Contador ellenfelei tudtára adta, hogy ő bizony kiválóan érzi magát és nem igazán szeretné elveszteni azt a szépséges piros trikót. A Covadongán felidézhettük a 2012-es történéseket, amikor is a 3 spanyol rivális (Valverde, Rodriguez és Contador) együttes erővel próbálta leszakítani Chris Froome-ot, aki nem volt hajlandó feladni a küzdelmet és ha nagy erőfeszítések árán is, de ott tudott maradni a nyomukban.
A 16. szakasztól kezdve tulajdonképpen egy Contador-Froome csatát láthattunk, ami elég egyoldalúnak bizonyult, mert a kenyai születésű brit akármit is csinált, nem sikerült vele meglepnie a Tinkoff kapitányát - kivéve talán a már korábban felemlegetett 18. etapot, de akkor sem erővel harcolta ki a brit azt a 20 mp-et, hanem Alberto taktitai hibája nyomán. A Farraponát és az Ancarest is magabiztosan nyerte a 31 éves spanyol klasszis, mindkét alkalommal az utolsó kilométeren lépett el az elkeseredetten küzdő Froome-tól. A rövid, 9.7 km hosszú sík időfutam arról szólt Contador számára, hogy elkerülje a bukást a csúszos aszfalton, magyarán nem kockáztatott semmit az ég egy adta világon. A szokásosnál is nagyobb óvatosság meghozta a gyümölcsét, 1 perc 10 másodperccel ő lett a Vuelta bajnoka, ráadásul eddig ahányszor elindult az év utolsó háromhetesén, mindannyirszor győzött is - számszerint 3-szor. Chris Froome-nak meg kellett elégednie a 2. hellyel, míg Valverde harmadikként zárt (zárójelben jegyzem meg, ez akár lehetett volna a Tour dobogója is). A sprinttrikót Degenkolb vihette haza, a hegyek királya címet León Sánchez zsebelte be, a Katusha lett a legjobb csapat, a kombinációs versenyt pedig Contador nyerte. Dióhéjban ennyi lenne.
× ALL THE OTHER NEWS - VOIGT'S RECORD AND PICKS FOR THE WORLD CHAMPIONSHIPS
A Vueltán kívül is zajlott az élet a kerékpáros világban, a legnagyobb megdöbbenést például Jens Voigt okozta, aki néhány hete bejelentette, megpróbálja megdönteni a legendás egyórás világcsúcsot. Az UCI az év elején változtatott a szabályokon, így mostmár megengedett a modern technika használata, amivel a 43 éves német szökevénykirály élt is. Titokban már tavasszal elkezdte az edzéseket a pályán, szeretett volna egy igazi nagy durranással búcsúzni hűséges rajongótáborától. Szeptember 18-án este, a grencheni velodrome-ban kísérelte meg a Sosenka-féle 49.7 km-es hivatalos rekord lerombolását. Kb. 50 perc eltelte után biztossá vált a siker, a végén még túl is szárnyalta az előzetes elvárásait. 51,115 km-t tekert le egy óra alatt, jelenleg tehát ő a csúcstartó, kérdés, hogy meddig lesz az. Afelől ne legyen kétségünk, hogy a specialisták is hamarosan próbálkozni fognak - gondolok itt Tony Martinra, Fabian Cancellarára vagy Bradley Wigginsre - és nekik az 53 kilométer sem elérhetetlen, sőt, még Boardman 56 km-es rekordját is átadhatják a múltnak...
Ha már a jelen legnagyobb időfutam menőiről esett szó, kanyarodjunk át a ponferradai világbajnokságra. Augusztus 21-én, vasárnap egy 57 km hosszú csapatidőfutammal kezdődik meg a szezon utolsó fontos eseménye a kerekesek számára. Én az Omegát tartom a legesélyesebbnek, de odaérhet akár az Orica, a Movistar, a BMC, a Trek, a Garmin, és esetleg a Sky is. Mindenesetre nehéz lesz megverni a kétszeres címvédő belga bejegyzésű együttest. A huszonnegyedikén megrendezésre kerülő egyéni kronó 47 kilométeres lesz, és elég valószínű, hogy Tony Martin nem talál majd legyőzőre. Wiggins a második helyért harcolhat, nehezen tudom elképzelni, hogy veszélybe sodorja a német sikert, bár sok szerencsét hozzá, a briteknek most jót tenne egy világbajnoki cím. A férfi mezőnyversenyre a zárónapon, 28-án kerül majd sor, és ebben a szakágban a legnehezebb megtippelni a nyertes személyét. A spanyolok nagyon erősek Contador nélkül is, Valverde és Purito mindent bele fog adni hazai pályán. Simon Gerrans óriási formában van - a kanadai egynaposokon valósággal alázott, de a belgákról sem szabad megfeledkezni, mivel az útvonal kedvezhet Gilbert-nek és Van Avermaet-nak is. Kiváló esélyekkel indul még véleményem szerint Kwiatkowski, Sagan, Dumoulin, Gallopin illetve Fabian Cancellara, aki nagyon szeretne a mezőnyversenyben is egyszer világbajnok lenni, hiszen ezzel lenne teljes a karrierje... A SportTV-n lehet majd figyelemmel követni a spanyolországi VB eseményeit.
BREAKING NEWS [09.19.]: Contador mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 2015-ben az első nagy célja a Giro d'Italia lesz, jövőre tehát bevállalja a Giro-Tour duplát. Magánvélemény, de ha valaki megnyerheti egy szezonon belül mindkét versenyt, az pont ő.