× A salakszezon nem a szívem csücske, ez az a borítás, amit a legkevésbé kedvelek, és ezzel Murray is így van - legalábbis az eredményei ezt bizonyítják. Ettől függetlenül nagyon várom már a Roland Garrost, az év második Grand Slam-tornáját, ahol eldől, hogy Nadal marad-e a salakkirály, vagy esetleg valakinek sikerül megfosztania őt a trónjától. Az utóbbi versenyek érdekesen alakultak ebből a szempontból...

× FAVOURITES, UNDERDOGS - CAN ANYBODY BEAT RAFA IN PARIS?
Miközben persze reménykedem abban, hogy Andy jól fog szerepelni a párizsi Grand Slamen, sokat gondolkodom azon is, hogy lesz-e valaki a mezőnyben, aki meglepheti Rafael Nadalt. A spanyolok ásza 8 alkalommal nyerte meg a Garrost, ő a címvédő, de egyáltalán nem biztos, hogy idén is le fogja iskolázni a többieket és kikövezett útja lesz a győzelemig. Miért írom ezt? Nem, nem azt akarom kétségbe vonni, hogy ő a legnagyobb favorit, mert ez tény, viszont elnézve az elmúlt hetek salakos tornáit, senki sem állíthatja azt, hogy Nadal érinthetetlen volt. Igaz, Madridban nyert, de ha - tudom, hogy a sportban az ilyen típusú mondatoknak nincs túl sok értelme - Nishikori nem sérül meg, ki tudja, mi lett volna a vége... Monte Carlóban Ferrer verte 2 szettben a negyeddöntőben, Barcelónában pedig egy másik honfitársától, Almagrótól kapott ki ugyancsak a legjobb 8 között. Ezek mindenképpen érdekes fejlemények, főleg annak tudatában, hogy Rafa óriási mentális fölényben van a többi spanyol teniszezővel szemben. Kis túlzással, szökőévente mindössze egyszer fordul elő, hogy valamelyiküknek sikerül legyőznie. Elég visszagondolni a tavalyi párizsi döntőre, amikor Ferrer csak árnyéka volt önmagának: az embernek szinte olyan érzése támadt, mintha már előre megbeszélték volna a végeredményt...

Múlthéten Rómában Nadal alaposan megszenvedett, hiszen egy kivételtől eltekintve minden mérkőzése döntő játszmába torkollott, ráadásul Murray ellen a negyeddöntőben a legjobb játékára volt szüksége a győzelemhez. Djokoviccsal 41. találkozójukat vívták a döntőben, és a 3. szett közepén a 'mallorcai csodagyerek' egész egyszerűen megtört. Nem fizikális fáradtságot láthattunk rajta, inkább csak elvesztette a fonalat, miközben szerb riválisa szebbnél-szebb nyerő ütésekkel rukkolt elő és egy önbizalomnövelő sikerre tett szert egy héttel a Roland Garros előtt... Úgy gondolom, hogy Ferrer, Almagro és Djokovic példája a többieknek is kölcsönöz némi magabiztosságot és bátorságot, hiszen saját szemeikkel láthatták, hogy Rafael Nadal bizony nem legyőzhetetlen. Egy alacsonyabban rangsorolt teniszező is elhiheti magáról, hogy nem teljesen esélytelen a spanyol salakkirállyal szemben, és ez az extra önbizalom a megnyert játékok, akár szettek formájában is megmutatkozhat a pályán. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bárki megverheti Rafát Párizsban, de nehezebb lehet majd a dolga a döntőig vezető úton az utóbbi évekhez képest, amikor dominálta a salakos versenyeket. Én alapvetően szeretem a meglepetéseket és szeretem azt, ha borul a papírforma, vagyis az esélytelenebb játékos győz. Kíváncsi vagyok arra, hogy lesz-e valaki, aki meg tudja ismételni Wawrinka melbourne-i menetelését, hogy lesz-e egy újabb hős, mert az az igazság, hogy most bárkiből hős lehet, aki térdre tudja kényszeríteni Nadalt.