× Pártatlan szurkolóként szerettük volna elhinni, hogy Rafael Nadalon kívül van más esélyese is az idei Roland Garrosnak, és hogy bárki is képes megakadályozni azt a bizonyos 10. győzelmet. Rómában úgy tűnt, Djokovic új erőre talált, sokan bíztak a feltörekvő Thiemben, illetve a Genfben brillírozó Wawrinkában. De azt nem gondolhattuk komolyan, hogy a Garroson bármelyikük is felveheti a verseny a salakkirállyal egy 3 nyert szettre menő meccsen. Mert Rafa idén Párizsban egész egyszerűen érintetetlen volt. Nemhogy szettet nem veszített, game-ből is csak 35-öt bukott el a torna során. Jobb, mint valaha. Visszaforgatta az idő kerekét majd' 10 évvel, akárcsak februárban Federer. Döbbenet, amit ők ketten művelnek idén.

Nem vagyok Nadal-drukker, de miután Murray helyzetét meglehetősen nehézkesnek találtam a Garros előtt, ha visszafogottan is, de szurkoltam a tizedikért. Ha valaki összesen karrierje során nyer 10 Slamet, az sem kis teljesítmény, sőt, kifejezetten keveseknek adatik meg, nemhogy ugyanazt a Slamet 10-szer megnyerni. Két évvel ezelőtt aligha gondolhattuk volna, hogy ez még sikerül Rafának, ráadásul tavaly vissza kellett lépnie. Úgy tűnt, a térde már nem bírja sokáig a strapát. De 2017-ben, egy csaknem fél éves pihenő után újult erővel és a régi motivációval tért vissza, és ugyan kemény pályán Roger rendre elpáholta a döntőkben, salakon nem kellett tartania a svájcitól. Eljött az ő ideje. A római kivételével minden felvezetőtornájáról trófeával tért haza, egyedül Dominik Thiemnek sikerült őt térdre kényszeríteni. És talán pont ezért vetődtek fel a halvány, mondhatni kreált kérdőjelek a Décimával kapcsolatban. Utólag nézve nem volt itt semmiféle kérdőjel. Még a leghalványabb sem. A lehető legakadálytalanabb módon menetelt a végső győzelemig, soha karrierje során nem volt még ilyen alaposan és egyenletesen kikövezett útja a Muskétások Trófeájáig. Igaz, egészen az elődöntőig nem került szembe olyan ellenféllel, akiről egyáltalán el tudtuk képzelni, hogy kátyúkat és göröngyöket gördít elé. De mindegy is, hogy kiről mit képzeltünk, se Thiem, se Wawrinka nem tudott belerondítani a diadalmenetébe. A nyomába se értek Nadalnak.

Kezdjük az elején. Benoit Paire szeszélyes teniszező. Nincs ritmusa a játékának, nehezen kiismerhető és bármelyik pillanatban felszínre törhet a benne rejlő állat. Akkor pedig győzedelmi zászlóként szállnak el az ütései és kis túlzással a szomszéd néni is képes lenne kiejteni. Ez ellen a Nadal ellen viszonylag egyszerű ilyen állapotba kerülni, akármilyen nyugodt természetű az ember. Paire nem is rabolta sokáig a spanyol idejét, összesen egy szettre való game-et kapart össze. Bemutatkozott Djokovic és Murray is, egyikük nem játszott éppen meggyőzően, bár a szerb meglehetősen könnyedén jutott túl Granollersen. Mindeközben Sascha Zverev, a római meglepetés-bajnok alulmaradt Verdascóval szemben, így rögtön a nyitókörben búcsúzni kényszerült. A hazaiaknak Tsonga kiesése jelentett érzékeny veszteséget, bár a francia férfi tenisz nem mostanság éli virágkorát: egyedül Monfils maradt állva a második héten. A következő körben sem Nadalnak, sem Djokovicnak nem kellett igazán megizzadnia, míg Murray éppenhogy elkerülte a döntő szettet és megnyerte a lehetőséget, hogy Del Potróval játszhasson. Mindeközben Wawrinka szépen, csöndben haladt előre. Róla csak kevés szó esett a torna előtt, annak ellenére, hogy mindenki pontosan tudja, a svájcival minden Slamen számolni kell, az ő legjobbja adott esetben bárkivel szemben elég lehet. A 3. fordulóban Nadal valósággal átgázolt Basilashvilin: a grúz mindössze 1 játékot tudott megnyerni. Murray és Delpo felelevenítette tavalyi mérkőzéseiket, ám az argentin, miután hátrányba került majd' másfél óra űrtenisz után, lelkiekben megtört és elindult a lejtőn. A világelső így sikerrel vette az első igazán komoly akadályt és maga mögött hagyta a római reménytelenséget. Ezúttal Djokovicnak volt egy jelentősebb megingása Schwartzman ellen: 1-2-es szettállásról kellett fordítania és ezzel rögtön megcsappantak az esélyei a címvédésre.

A legjobb 16 között papírforma eredmények születtek, leszámítva talán a Carreno Busta-Raonic találkozót: döntő szett 8-6-ra a fiatal spanyol diadalmaskodott, bár a kanadainak nem éppen erőssége a salak. Az utolsó versenyben maradt francia, Monfils Wawrinka kezétől esett el, ami abszolút megbocsátható. A negyeddöntők során Dominik Thiem sokkolta Novak Djokovicot, aki az első játszma elvesztése után meg sem próbált küzdeni, beletörődött a sorsába és rezignáltan konstalálta, hogy még mindig fényévekre van tavalyi formájától, Agassi ide vagy oda. Emiatt persze kapott hideget-meleget, teljesítményével a legnagyobbak ellenszenvét is kivívta. Rafael Nadalnak mindössze 51 percet kellett pályán töltenie, hiszen az előző forduló hőse, Carreno Busta sérülés miatt feladta a meccset. Murray 4 játszmában gyűrte le Kei Nishikorit, Wawrinka pedig leiskolázta Cilicet. Thiem ugyan élete teniszét nyújtotta a címvédő ellen, arra mégis kevesen láttak esélyt, hogy ezt a produkciót megismételje a salakkirály ellen. Valóban nem volt rá képes. Az osztráknál kipukkadt a lufi: képtelen volt tartani Nadal tempóját, így ő is kapott egy hatnullát. A Wawrinka-Murray párharcban a skót szerzett vezetést és miután a harmadik szettet 0-3-ról fordította meg, úgy érezhettük, nyeregben van. A 2015-ös bajnok viszont nem tört meg a nyomás alatt, tiebreakben kiharcolta a döntő játszmát, amit Murray látványos visszaesése nyomán 6/1-re nyert meg. A fináléban aztán levegőhöz sem jutott: Rafa rögtön a mérkőzés elején a gázra lépett és egy pillanatra sem engedte át a kormányt a svájcinak. Egy 6/2 6/3 6/1-re végződő mérkőzést aligha kell tovább elemezgetni, az egész csak formalitásnak tűnt. Wawrinka karrierje során először vesztett GS-döntőt, Nadal pedig tizedjére is megfürödhetett a Philippe Chatrier salakjában... Viva La Décima!