× A főoldal kezd átmenni egyfajta kerékpáros hírlevélbe, remélem nem bánjátok. Tény, hogy idén a megszokottnál többet fogalkozok a témával, hiszen ez a sportág kínálja a legtöbb versenyt és a legnagyobb izgalmakat az összes közül. Tehát, múlhét vasárnap ért véget a ponferradai világbajnokság, ami bőven tartogatott meglepetéseket - mind az időfutamok, mind pedig a mezőnyverseny során valamilyen szinten borult a papírforma.

× UCI ROAD WORLD CHAMPIONSHIPS 2014 - SUPRISING BUT NOT SHOCKING
Kezdhetném a lassan közhellyé minősülő mondattal: mindenki arra számított, hogy majd a Tony Martinnal felálló Omega-Pharma Quickstep uralni fogja az időfutamokat, illetve arra, hogy a mezőnyversenyben a belga, a spanyol vagy az ausztrál csapatból kerül ki a győztes. Mint tudjuk, egyik előzetes tipp sem jött be, de pontosan emiatt szeretjük mi az országúti világbajnokságokat. Rögtön az első napon, szeptember 21-én megtapasztalhattuk, hogy semmi sem tart örökké és senki sem verhetetlen. Történt ugyanis, hogy a korábban már említett toronymagas favorit OPQS együttesét letaszították a trónról: hiába az erős keret, nem sikerült begyűjteni zsinórban a 3. aranyat a belga bejegyzésű csapatnak. A többek között Van Garderen-t, Dennis-t és Quinziato-t soraiban tudó BMC űridőt repesztve lett világbajnok az 57 km-es távon, durván fél perccel megelőzve az ausztrál Orica Greenedge-et. A Omegások bronzérmet szereztek, míg a napokban erősítő Sky lecsúszott a dobogórol 2 másodperccel. Szerdáig kellett várni az újabb férfi elit kategóriás versenyre, szeptember 24-én rendezték a 47 km hosszú egyéni időfutamot. Tony Martin megvédhette volna gárdája becsületét, de volt valaki a mezőnyben, aki még nála is jobban akarta a sikert. Ezt a valakit pedig Sir Bradley Wigginsnek hívták. A meglehetősen impozáns union jack-es festésű Pinarellóval a brit csak úgy szárnyalt a táv második felében. A végén majdnem fél percet vert Martinra, és kicsit több, mint 40 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a harmadikként végző holland Tom Dumoulinnél. Éppenhogy lemaradt a dobogóról a fehérorosz Vasil Kiriyenka, a Sky vasembere, őt talán kicsit mindenki sajnálta a 4. helyével. Magához mérten gyengén teljesített a nemzetközösségi bajnok Alex Dowsett (20.), a nagyöreg Svein Tuft (28.) és a csapatidőfutamban diadalmaskodó Van Garderen (37.) is.

Szeptember 28-án, vasárnap került sor a várva várt mezőnyversenyre: a kerekeseknek 14 kört kellett megtenniük a 18 km-es pályán (összesen 255 km). Az időjárás idén sem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, hiszen a napot gyorsan eltakarták a felhők és a rákezdett az eső. Az igazi verseny 3 körrel a vége előtt kezdődött, amikor az olasz csapat megrántotta a mezőnyt. Hamarosan utol is érték a szökevényeket és sorra következtek a támadások. Bosszúból még Tony Martin is megpróbálta, de az üldözők nem engedték messzire. A lengyelek és a dánok feltűnően sokat dolgoztak a főcsoport élén, érezhető volt, hogy készülnek valamire. Utóbbi válogatottból többen is megkísérelték a szökést: Juul-Jensen és a fiatal nemzeti bajnok Valgren is mutatta a mezt. Az utolsó körben, kb. 5 kilométerre a befutótól mégis a lengyel kapitány, Michal Kwiatkowski tudott meglépni, és mivel a mezőny megtorpant, folyamatosan növelte az előnyét. Az 1 km-es kapunál úgy tűnt, egy nagy hajrával akár utolérhetik az Omega versenyzőjét, de senki sem segített Gilbertéknek a vezetésben, így 300 méterrel a cél előtt végleg eldőlt a győzelem sorsa. Kwiatkowskinak még az ünneplésre is jutott ideje, míg a többiek mögötte óriásit harcoltak a további érmekért és helyezésekért. Matti Breschel kicsit talán korán indított, ezért Gerrans és Valverde lehajrázták őt, velük lett teljes a dobogó. A belgák hiába képviseltették magukat a két legerősebb emberükkel az üldözőcsoportban, csak az 5. helyet tudták megcsípni Van Avermaet révén. A legnagyobb csalódást egyértelműen Fabian Cancellara okozta, aki nagyon készült erre a VB-re, aztán mégsem tett semmit a sikerért - végül tizenegyedikként zárt.