SNOOKER

English Open | International Championship | Champion of Champions | NI Open

Meg kell követnem Trumpot. Sőt, mindenkinek meg kell követnie, aki kétségbe vonta az alázatát az utóbbi időben. De én örömmel mondom ki, hogy tévedtem vele kapcsolatban, hiszen titkon pontosan arra vártam, hogy megcáfoljon. Elhihetitek, elkötelezett rajongóként nincs annál ellentmondásosabb helyzet, mint amikor pártfogoltad prioritásait és profizmusát vonod kétségbe. De akkor úgy éreztem, hogy ki kell írnom magamból a kétségeket és fel kell tennem bizonyos kérdéseket. Véletlenül sem akartam őt leírni vagy bántani. Miért is tenném, mikor hiszek benne - ellentétben azokkal a habzó szájú utálkozókkal, akik még kifejezetten élvezték is, hogy nyíltan szapulhatják. Nem tagadom, egyes kulturáltan megfogalmazott, puszta aggodalomból születő kritikákkal egyetértettem, vagy legalábbis kénytelen voltam ezeket elfogadni, ám a radikálisabb tábor képviselői már odáig merészkedtek, hogy kerek perec kinyilatkoztatták, Trump sosem lesz világbajnok - és akkor még a személyeskedő körítést nem is idéztem.

Ezek a becsmérlő, rosszmájú hozzászólások szíven ütöttek és bizonyára Trump önérzetét is sértették. Igen, lehet, hogy csöppet túltolta a celebkedést, engem is kifejezetten zavart és elbizonytalanított ez a jelenség, mert érettebbnek gondoltam annál, amit kifelé mutatott, mégis indokalatlannak tartottam azt a támadáshullámot, ami a gyengébb eredményei miatt érte. Való igaz, szóbeli reagálása nem volt éppen a legmegfelelőbb, de tettei bizonyították igazát. Judd igenis képes arra, hogy nagy tornákat - akár világbajnokságot - nyerjen. És, ami ennél is lényegesebb, hogy meg is akarja nyerni ezeket a nagy tornákat. Úgy tűnik, prioritásai egy kisebb kitérő után, némi testvéri közreműködéssel újra a helyükre kerültek. Vagy csak most kerültek a helyükre igazán, ezt majd meglátjuk. Végül is, jobb később, mint soha. Mindenesetre Trump csattanós választ adott a kétkedőknek és egy időre minden bizonnyal sikerült elhallgattatnia az éles nyelvű kritikusokat. 

Minden jó, ha vége jó - tartja a mondás, ám hazudnék ha azt mondanám, hogy Judd nem adott okot arra az elmúlt egy hónapban, hogy tovább vívódjak. Igazság szerint nem győzött meg egyhamar arról, hogy jó úton halad, mert az eredményei nem feltétlenül tükrözték azt a munkát, amit elvégzett. Gyakorlatilag naponta változott a véleményem azzal kapcsolatban, hogy jogos volt-e a kritika, amit megfogalmaztam vele szemben, avagy nem. Annak függvényében, hogy az egyes mérkőzésein milyen teljesítményt nyújtott, volt, hogy megbántam, máskor viszont megalapozottnak éreztem a dorgálást. Bevallom, akármennyire szerettem volna, nehezemre esett elhinni, hogy 6-7 órákat tölt a klubban gyakorlással, pedig nem ferdített. A stúdióbeszélgetések során - Andy Goldsteint, a beszélgetések koordinátorát és katalizátorát innen is üdvözlöm - Trump egyre több részletet árult el felkészülésének körülményeiről, mígnem összeálltak a kirakós elveszettnek hitt darabkái és kirajzolódott a teljes kép, amiről eddig téves elképzeléseink voltak. 

Az Eurosport munkatársa, Andy Goldstein kérdezi Trumpot a Northern Ireland Open döntője után

Judd a jogos és jogtalan kritikákkal vívott harcában a Home Series első állomásán, az English Openen tette meg az első lépést a cáfolat felé. Ugyan a végső győzelemtől több forduló is elválasztotta - a negyeddöntőben egy hibát nem ismerő Ryan Day búcsúztatta -, az itt mutatott játékával bizalmat ébresztett és egy-egy pillanatra valóban megbántam, hogy az alázat hiányát róttam fel neki. A bíráló hangok is valamelyest elhalkultak az International Championship idejére - igaz, mire Trump a verseny toronymagas favoritjává avanzsálhatott volna, Lisowski levadászta a legjobb 8 között -, de az igazi feketeleves még csak ezután következett. Történt ugyanis, hogy főszereplőnk az utóbbi egy év tornagyőzteseit tömörítő Champion of Champions csoportkörében összeakadt azzal a Kyren Wilsonnal, aki merőben más játékstílust, illetve habitust képvisel, és akivel korbeli közelségük okán lépten-nyomon összehasonlítják. Azt hiszem, ez a közönség által gerjesztett, mesterséges rivalizálás mindkettejükre extra nyomást helyez, mégis Trump szenved tőle leginkább, ő az, aki ha kettejük párharcában alulmarad, garantáltan kapja az ívet. Ezúttal azonban a kelleténél jobban elfajultak a dolgok: az alulteljesítéssel vádolt bristolit egyesek valódi antihősként festették le a közösségi portálokon. A követendő példaként hivatkozott Wilsontól elszenvedett újabb nagyarányú vereség kommentháborúba torkollott, amit leghatékonyabban a tettek mezejére lépve lehetett elfojtani, a szavak csak rontottak volna a helyzeten. Trump pedig nem késlekedett sokat, hogy bebizonyítsa, a fröcsögő, önjelölt szakértők és a hozzám hasonló aggodalmaskodók tévednek.

Mitagadás, a Northern Ireland Openhez a tavalyi kirohanása okán nem fűzik kellemes emlékek, ám ezeket a cél érdekében félre kellett tennie és egy új lehetőségként kellett tekintenie erre a tornára. Egy lehetőségre, minek által elcsitíthatja a kritikákat és learathatja az elvégzett munka babérjait. Apropó, elvégzett munka. Azt fontosnak tartom megemlíteni, mint ahogy Judd is lépten-nyomon kihangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy kérésére öccse, Jack feladta az állását, és felköltözött Londonba, hogy segíthesse felkészülését. De mégis, hogyan tud segíteni egy öccs a felkészülésben? Triviálisnak tűnhet, de nagyban megkönnyíti egy snookerjátékos dolgát, ha például gyakorlás közben nem saját magának kell visszarakosgatni a színes golyókat az asztalra, hanem valaki más megteszi ezt helyette, hiszen így nem törik meg a ritmusa és rengeteg időt tud megspórolni. Illetve ott a mentális segítség is, amit egy családtag jelenléte nyújt. Egy profi sportoló teljesítményére ugyanis kihat a lelkiállapota, ezért nem mindegy, kikkel veszi körül magát: nem kell hozzá napkeleti bölcsnek lenni, hogy belássuk, ha valaki boldog és kiegyensúlyozott, nagyobb eséllyel ér el jó eredményeket. Mindezek fényében Jack színrelépése életbevágónak bizonyult a koncentráció visszaszerzésében és a siker megalapozásában.

Akárcsak Crawley-ban, néhány héttel ezelőtt, Trump repülőrajtot vett a Home Series észak-ír államásán is: a negyeddöntőig mindössze négy frame-et engedélyezett ellenfeleinek, pedig nem volt éppen szerencsés a sorsolást tekintve. Bemelegítés gyanánt Matt Seltet és Stuart Carringtont küldte haza, majd két klubtársát, Jack Lisowskit (valamilyen oknál fogva meglehetősen gyakran akadnak össze az idei szezonban) és Luca Brecelt búcsúztatta különösebb probléma nélkül. A negyeddöntőben a másodvirágzását élő Ryan Day-jel sodorta szembe a sors, ám ezalkalommal uralta a helyzetet és a walesi minden lépésére volt válasza: 2-2-es állásnál belebonyolódtak egy maratoni biztonsági csatába, amiből ugyan Day került ki győztesen, de a momentumot nem tudta meglovagolni, Trumpon nem fogott a nyomás. Az elődöntőben azonban teljesen más típusú nyomás helyeződött rá, csúnyán befürödhetett volna a kritikusok előtt, ha alulmarad a világranglista 77. helyén tanyázó Eden Sharavval szemben. Az angol kezdeti érinthetetlensége múlandónak bizonyult, behozhatatlannak hitt előnye a szünet után egyre zsugorodott. A karrierje legjobb hetét produkáló Sharav fojtó légkört teremtett az arénában és Trump önbizalma egy röpke pillanatra törékenynek látszott, de sikerült átlendülnie a holtponton és kiharcolta a döntőbeli részvételt - készülhetett egy újabb Ronnie O'Sullivan eleni derbire.

Ha létezik olyan párosítás, amely szavatolja az izgalmakat és sosem okoz csalódást, az a Trump-O'Sullivan. Ennek legfőbb oka, hogy kölcsönösen inspirálják egymást, és mindig képesek egymásból előhozni a legjobbat, ezáltal bődületes színvonalú, a végsőkig kiélezett mérkőzésekkel örvendeztetik meg a sportág rajongóit. Belfastban sem történt ez másképp, kettejük fináléja utánnozhatatlan snookert hozott, rászolgáltak a szaksajtó és a szurkolók által kreált hype-ra - élmény volt nézni, ahogyan varázsolnak az asztalnál. Noha a kilenc nyert frame-ig tartó mérkőzés első szakaszában úgy érezhettük, a varázslat túlnyomó része Trump oldaláról érkezik, a visszafogottan rajtoló O'Sullivannek sikerült egálra menteni az eredményt a nagyszünetig (4-4). Az esti etapot mindketten kissé rozsdásan kezdték, egyikük sem tudta magához ragadni az irányítást, mígnem Ronnie-t a célegyenesre kanyarodva elkapta a gépszíj (7-6), mentális erőpróba elé állítva ezzel Trumpot, aki - a sztereotípiáknak ellentmondva - a felforrósodó helyzetben is képes volt hideg fejjel gondolkodni. Nem remegett meg a keze a kulcsfontosságú lökéseknél sem, magabiztosságtól fűtve („Nemcsak reméltem, tudtam, hogy jól fogok játszani”) leküzdötte a hátrányát és átragasztotta a nyomást egykori példaképére, karnyújtásnyira kerülve a tornagyőzelemtől (8-7). O'Sullivan ezen a napon nem tudott több ütőkártyával előrukkolni, nem tudta kiharcolni a döntő frame-et: néhány elkalkulált safety és milliméterekkel elhibázott golyóbelökés nyomán lehetőséghez jutatta Trumpot, aki ebből egy impresszív 79-es breaket épített és lezárta a mérkőzést... Engem meggyőzött. Kritikának helye sincs.

Proving people wrong like a boss.

@judd147t @jtrump92 @grovesnooker #NorthernIrelandOpen Winner pic.twitter.com/rEsDlBOq3a — Grove Snooker (@grovesnooker) 2018. november 18.