× Május 4-én, hétfőn véget ért a 2015-ös snooker világbajnokság, ahol nem kis meglepetésre új bajnokot avattunk. Az elődöntős párosításokra visszatekintvén aligha gondolhattuk volna, hogy ez az új bajnok nem Judd Trump lesz... Márpedig nem ő lett, hanem legyőzője, Stuart Bingham, aki tulajdonképpen a negyeddöntőtől kezdve egyik mérkőzésén sem számított esélyesnek. Mégis meg tudta csinálni. Ebben a bejegyzésben megpróbálom kifejteni, hogy hogyan jutott el a világbajnoki címig.

× EVERYBODY NEEDS INSPIRATION - THE STORY OF BINGHAM'S WORLD TITLE
A bevezetőben már lelőttem a poént, úgyhogy most az előzményeket szeretném felvázolni. Az egész még 2011-ben, az Australian Open negyeddöntője előtt kezdődött, amikor egy bizonyos Mark Allen, aki hírhedt bántó megjegyzéseiről, beszólt Stuart Binghamnek. Valami olyasmit mondott neki az északír - magyarra nehéz lefordítani -, hogy nem elég tökös (have no bottle). Nem is kellett több Binghamnek, aki sértődöttségéből motivációt merítve egészen a tornagyőzelemig menetelt és előlépve a szürkeségből elindult a világbajnoki címig vezető úton. Ebben a szezonban - az ázsiai kispontszerzők mellett, amire előreszeretettel utazik el a legtöbb top 16-os játékossal ellentétben - megnyerte a Shanghai Masterst, de még így se számoltak vele komolyan a sheffieldi világbajnokság előtt. Szerintem ő maga sem hitte el, hogy képes lehet eljutni a végsőkig, azt meg pláne nem, hogy május 4-én őt ünnepli majd a Crucible közönsége és a snookervilág...

Az első fordulóban Robbie Williams ellen még egyáltalán nem mutatott meggyőző formát, egy viszonylag soros meccsen, 10-7-tel jutott tovább. A 16 között a 2006-os világbajnokkal, Graeme Dottal találkozott, aki gyakorlatilag az elmúlt 10 év egyetlen meglepetésgyőztese volt. Ebből is látszik, hogy a világbajnokság tényleg nem az a verseny, ahol minden második évben borul a papírforma. Bingham ezen a mérkőzésen már sokkal jobb játékot produkált és végtelenül simán, 13-5-re diadalmaskodott a skót felett. A negyeddöntőjéről már esett szó az előző cikkben, a torna legnagyobb favoritját ejtette ki. Ronnie O'Sullivan a 3. etapra rendkívül rossz idegállapotban érkezett: kapkodott az asztalnál, jobbnál jobb állásokat hagyva ellenfelének, aki pedig köszönte szépen, élt a kínálkozó lehetőséggel. 8-9-es hátrányból feállva zsinórban 5 darab 50 fölötti breaket lökött és 13-9-re lezárta az összecsapást. Az elődöntő számomra elég rossz emlék, hiszen Binghamnek mindig megvolt az az 1-2-3 frame-es előnye, amivel gazdálkodni tudott, és folyamatosan Trumpnak kellett kapaszkodnia. Kétszer sikerült is kiegyenlítenie a fiatal angolnak, de sosem tudta átvenni a vezetést. 9-9 után 3 frame-et bukott zsinórban, 16-16-nál pedig, a döntő frame-ben kapott egy kicket és ezután már nem volt valós esélye a győzelemre. A bonyolult állás hosszú biztonsági csatát idézett elő, és érdekes módon a 10. kiemelt unta meg hamarabb a tili-tolizást. Kinézett magának egy falon álló vonatot és egy életem, egy halálom alapon rápróbált... Valahogy beesett az a piros és végülis ez volt a kulcs a döntőhöz. Bátraké a szerencse, szokták mondani.

A fináléban azzal a Shaun Murphy-vel mérkőzött, aki könnyedén, 17-9-re győzte le Barry Hawkinst a 4 között és második világbajnoki címére pályázott - 2005-ben 22 évesen tudott nyerni a selejtezőből feljutva. Bingham rosszul kezdte a meccset, rögtön 3-0-ás hátrányban találta magát, úgyhogy egyértelműen ő lehetett a boldogabb a 4-4-es részeredménnyel. Vasárnap este Murphy kiválóan kezdett, szinte szárnyalt az asztal körül és 8-4-es vezetésre tett szert. A mid-session után viszont fordult a kocka: az idősebbik angol keredekett felül, és gyorsan 8-7-re módosította az állást. Az utolsó két frame-en megosztoztak, így 9-8-al fordultak a döntő zárónapjára. A hétfői első etapot Bingham dominálta, Murphy alig kapott esélyt, és még azokat se tudta mind kihasználni. Teljesen megfordult a mérkőzés menete, a mindent eldöntő esti szakasz előtt már a torna 10. kiemeltje rendelkezett 3 frame-es előnnyel (14-11). A várakozásoknak megfelelően a 2005-ös bajnok nem adta fel olyan könnyen, 15-15-nél kiegyenlített. Az ezután következő 31. frame viszont már sorsdöntőnek bizonyult: a 63 perces, kisebb szünettel félbeszakított taktikai küzdelemből Bingham került ki győztesen és innentől kezdve megállíthatatlan volt. Murphy-t mentálisan eléggé megviselhette ez az elbukott frame, mert hibát hibára halmozott és tulajdonképpen kikövezte a győzelemhez vezető út végét riválisának. Stuart Bingham pedig egy pillanatra sem remegett meg, hidegvérrel fejezte be a meccset egy 88-as breakkel (18-15). Ezzel ő lett a Crucible történetének legidősebb világbajnoka a 39-hez közelítve és egészen a 2. helyig jött előre a világranglistán. A háromszázezer fontos csekknél persze sokkal fontosabb számára, hogy 20 év profi pályafutás után végre kezében tarthatja azt a bizonyos trófeát, amiről gyerekkora óta álmodott. Merthogy nála jobban nem sokan szeretik a snookert. Bingham igazi megszállott: az idei szezonban nem kevesebb, mint 120 mérkőzést játszott és tényleg minden lehetőséget kihasznál, amit a versenynaptár kínál. Pontosan ezért gondolom azt, hogy jó helyre került ez a világbajnoki cím.