TENISZ

Washington 500 | Cincinnati 1000

Hiába a kezdeti fellángolás, újból elbizonytalanodtam. Murray abszolút váratlanul egy olyan magas nívót ütött meg júniusi visszatérése során, amiből arra következtethettünk, egyenes út vezet majd számára a legjobbak közé és villámléptekkel haladhat felfelé a világranglistán. Nos, ez a folyamat sajnos nem csupa mosoly és kacagás, legfőképp nem lineáris. Törvényszerűek a kisebb megtorpanások, amíg az ember nem szerzi vissza az önmagába vetett hitét, amíg nem bízik meg maximálisan a saját testében. Egy csípőműtét után ez persze normális. Senki sem tudott még visszatérni az élmezőnybe egy ilyen típusú beavatkozás után, ami ugyancsak demoralizálóan hangzik, de Andy Murray még nem próbálta. És ő lehet a kivétel, pontosan a küzdeni akarása miatt. Ráadásul nem csak akar, hanem tud is küzdeni: ennek ékes példája az a három mérkőzés, amit Washingtonban vívott. Mert azokat a meccseket a szívével nyerte meg, nem mással. Nem lehetett nem észrevenni, a tenisze dadogott, a pontok között bicegett és többnyire mélyen az alapvonal mögé szorult. Mindez messze nem ideális egy sérülésből visszakapaszkodó játékos számára, aki az első lépéseit tenné az önbizalomszerzés útján. Be kell látni, még az ő hatalmas szíve sem lehet mindig elegendő a győzelemhez. A csípőjére is minimum akkora szüksége lenne, hiszen eddigi sikereinek elérésében kulcsszerepet töltött be a fizikuma. Egyszerű a képlet: ha Murray fizikálisan nincs a topon - magyarán ha nem tudja megfelelően terhelni a csípőjét -, a játéka sem lehet igazán hatékony. És jelenleg ennek issza a levét.

Szóval, ha Washington, akkor Citi Open. Andy másfél év után az első tétmérkőzéseire készült kemény borításon, egy olyan tornán, ahol élvonalbeli teniszezőként még nem tette le a névjegyét, igaz, 2006-ban zöldfülűként döntőt játszott. Nem most volt... Az első fordulóban azt a Mackenzie McDonaldot kapta, aki Wimbledonban meglepetésre egészen a negyedik körig jutott és a skóttól sem riadt vissza. Egyértelműen ő volt az agresszor, és miután a volt világelső a szerváival küszködött, a fiatal amerikai elcsente a nyitószettet. Keine pánik. Murray-nek a folytatásra sikerült összeraknia a mozgását és egyre hatékonyabban adogatott, míg McDonald tenyeresei el-elszálltak. Úgy tűnt, fordul a kocka és a fordítás csak idő kérdése. A döntő játszma közepén azonban feljavult az ellenfél és Murray-nek igencsak mélyre kellett ásnia a győzelemért. A jutalma egy Kyle Edmund elleni mérkőzés volt. Az eastbourne-i találkozójukból kiindulva nem voltam meggyőződve arról, hogy honfitársa nem üti majd le a pályáról. Nos, Edmund nem ütötte le a pályáról - legalábbis nem végig -, helyette egy újabb háromszettes thrillert produkáltak, köszönhetően annak, hogy Andy kezdetben offenzívebben lépett fel. Tudta, hogy csak így lehet esélye. Igaz, a második szettben kiengedett, meg is lett az eredménye, de visszatalált a működő taktikához és ez meghozta számára a hőn áhított továbbjutást. Ez a siker az önbizalomépítés következő téglája lehetett volna, ha nem rombolja le rögtön a másnap azt, amit Edmund ellen hozzátett. Marcus Copil noha finomkezű játékos, mégis a középszer egyik legkiválóbb példája, aki egy csúcsformában lévő Andy Murray-nek aligha jelentene kihívást. De csúcsformáról egyelőre szó sincs.

Csúcsforma ide vagy ide, ez a meccs meg kellett volna, hogy legyen két szettben a skótnak. A mai napig nem térek napirendre afelett, hogyan tudott elbukni egy mezei tiebreaket 5-0-ás vezetésről. Viszont ha már így történt, tudni kell felejteni, lehetőleg minél hamarabb. És Murray attól is nagy játékos, hogy ezt a helyzetet kezelni tudta. Saját magát verte volna meg, ha ezzel az esettel a kelleténél többet és tovább foglalkozik. Így hát továbblépett rajta és tiszta lappal indította a második játszmát. Copil fejben jobban leragadhatott a rövidésnél - talán ő maga sem értette, hogyan fordította a maga javára -, mindenesetre képtelen volt meglovagolni a hullámot. Andy átvette az irányítást és viszonylag könnyedén egyenlített ki a washingtoni éjszakában. Ami ezután következett, elkeseredett küzdelem volt a javából. És ekkor került előtérbe a szív: Murray-nek nem maradt más eszköze, ezt a meccset végül csak a szívével nyerhette meg. Megannyi eltékozolt mérkőzéslabda után (főszereplőnk adogathatott a győzelemért), a fizikális és mentális határokat feszegetve érkeztek el a döntő szett tiebreakig, ahol Copil tört meg előbb... Ottani idő szerint hajnali háromkor (!?) - a szervezők felelőssége, hogyan történhetett meg egyáltalán ilyesmi - Andy Murray tehetetlenségében az arcát a törülközőjébe temetve zokogott: a szokatlan reakciót a szürreális körülmények szülték. Így ütközött ki rajta az elmúlt egy év összes feszültsége, a küzdeni akarás, a maximalizmus. A műtét óta nem a saját kezében van a sorsa, hiába tesz meg minden tőle telhetőt. Az a hatalmas szíve az utolsó mentsvára.

Murray tiltakozásképp nem állt ki az aznap esti negyeddöntőre és kihagyta a torontói Masterts is. Idejekorán Cincinnatibe utazott a csapatával, hogy kiheverje ezt az érzelmi sokkot és a sorozatterhelés okozta fáradalmakat. Az egy hét nyugalom azonban a visszájára sült el. Lucas Pouille a neve alapján veszélyes ellenfélnek tűnthetett, ám amit idén mutatott a francia, az korántsem volt annyira félelmetes, hogy ne lehessen sansza a skótnak. Viszont amit Murray-től láthattunk az első szettben, több volt, mint aggasztó. A teljes reménytelenségbe sodorta magát: a mozgása, a tenisze, a testbeszéde mind-mind rezignált beletörődöttséget, kilátástalanságot sugallt. Borzasztó volt nézni, a sírás kerülgetett. A poén az, hogy mindezek után a mérkőzés esélyesévé avanzsálhatott. Valószínűleg Pouille kezeit is megbéklyózta ez a kényelmetlen helyzet: az a játékos, aki ellen eddig még csak szettet sem nyert karrierje során, sebzett vadként kínálta magát a lövésre. Sosem könnyű ilyenkor fenntartani a koncentrációt és a nyomást, neki sem sikerült, sőt kifejezetten zavarodottnak tűnt. Murray ebből a megtorpanásból profitálhatott volna, ám a döntő játszma elején visszasüllyedt az indiszponáltság állapotába, így hiaba kapart fogadóként, a francia végigvitte a korán szerzett előnyét...

Hogy mi várható tőle a US Openen, őszintén szólva foglalmam sincs.
Bízok benne és remélem a legjobbakat, nem tehetek mást.