SNOOKER

Világbajnokság

A mostani bejegyzést rendhagyó módon naplószerűen fogom közölni, mégpedig azért, mert így rajzolódik ki teljes valójában az az érzelmi hullámvasút, melyen keresztül mentem a világbajnokság alatt - legalábbis addig, amíg Trump versenyben volt. Minden mérkőzése után leírtam, amit őszintén gondoltam az adott szituációban és úgy hiszem, ez sokkal kifejezőbb, mint egy utólag átgondolt és átfogalmazott, több helyen finomított szöveg. Az események összegzése persze elengedhetetlen, hiszen később minden más aspektusba helyeződik és az ember néhány nap elteltével már képes az agyával is gondolkodni, nemcsak a szívével. Most mégis közszemlére bocsátom az érzelmek-szülte véleményemet is, hogy kissé szembemenjek a megszokottal.

× ELSŐ FORDULÓ | ellenfél: Chris Wakelin | eredmény: 10-9

Az, hogy egy Judd Trump-kaliberű játékos 19 frame alatt nem tud 72-nél magasabb breaket lökni, egyáltalán nincs rendjén. Nem beszélve arról a vállalhatatlan hullámvölgyről, melybe belezuhanva döntő frame-re kényszerült 8-4-es előnyből Chris Wakelinnel szemben. Örülhet, hogy végül megnyerte ezt a mérkőzést, ám ehhez kellett némi mázli is, hiszen egyértelműen kicsúszott a kezei közül az irányítás. Miután Wakelin kiegyenlített (ez 8-8-nál következett be), szemmel láthatóan beütött a krach Trumpnál: eljutott addig a 'fejtámasztva a székbe süppedő' (ideg)állapotig, ami nála sosem jelent jót és kevés olyan találkozót tud megnyerni, ahol eljut idáig. A döntő frame-ben, ahogyan az lenni szokott, jobbnál-jobb lehetőségekkel kínálgatták egymást. Judd mindeközben többször elhibázta a helyéről a kéket, illetve a végjátékban zicerre volt szüksége a befejezéshez. Nem muzsikált valami fényesen a hosszúgolyó-belökést illetően, sőt úgy általában a golyóbelökés terén sem, hiszen 89%-es mutatóval zárt, amit nyilván nem tesz ki az ablakba. Egy biztos, javulnia kell az elkövetkezendőkre, mert ez Wakelin ellen ugyan épp elegendő volt, de ha a szívemre teszem a kezemet, ki merem jelenteni, hogy bárki más ellen aligha jutott volna tovább aznap. Számomra érthetetlen, hogy Trump miért nem tud egy elfogadható színvonalú első fordulós meccset produkálni mostmár évek óta és hogyan engedhette vissza tűzközelbe vert helyzetben lévő ellenfelét. Teljesen feleslegesen szenvedteti magát... Kívülálló nézőként ez a mérkőzés igazi csemege lehetetett, ám Trump-szurkolóként ez a dráma szinte már röhelyesen hatott az első fordulóhoz és Wakelin szintjéhez, tapasztalatlanságához mérten - az utolsó fél órában konkrétan a földön fetrengtem kínomban. Örülnöm kéne az eredménynek, de mélységesen elkeserített ez a játékerő vagy inkább játékerőtlenség, amit Judd bemutatott. Az esélyesség szempontjából ezzel el is ásta magát. 

× MÁSODIK FORDULÓ | ellenfél: Ricky Walden | eredmény: 13-9

Na ugye, megy ez jobban is, sokkal jobban! Az első szakasztól kezdve (a nyitóframe-ben lökött egy százast) érződött, hogy Judd átlépte a saját árnyékát és elfelejthetjük a Wakelin elleni szenvedéseit. Ugyan egyértelműen úgy tűnt a számok alapján, hogy neki kéne előnyben lennie, gyakorlatilag egészen a záróetapig kapaszkodni kényszerült. Trump összesen 13 db 50 feletti breaket jegyzett, ráadásul ebből négy százas, szóval végre a saját szintjének megfelelő snookert tudott felmutatni. Pontosan erre volt szüksége, hogy visszaszerezze önbizalmát. Mentális stabilitása, hidegvérének megőrzése is jelentős szerepet játszott abban, hogy sosem vesztette el a fonalat és mindig ki tudott egyenlíteni. A harmadik, egyben utolsó szakaszban igazi ragadozóként lépett fel, megbosszulva Ricky Walden egy meggondolatlannak és túlságosan merésznek bizonyuló lökését (a 18. frame-ben falon álló fehérrel kísérelt meg belökni egy pirosat jobb középre, ami végül kimaradt). Mint ahogyan az a mérkőzést követő interjújából kiderült, Judd ebből a szituációból merített erőt, ugyanis az egóját kifejezetten sértette ellenfele kissé nagyképűnek tűnő vállalása. 8-9-es hátrányból indulva többé nem osztott lapot Waldennek: ahogy az angol mondja, 'zónába került' és zsinórban nyerte a frame-eket. Így játszik egy világbajnoki favorit. És ami még fontosabb, ilyen játékra képes az igazi Judd Trump.

× NEGYEDDÖNTŐ | ellenfél: John Higgins | eredmény: 12-13

Fájdalmas vereség Higgins-től. Nem újkeletű jelenség. Ahogyan az sem, hogy mindezt Judd számottevő előnyből szenvedi el. A párosítás alapján előrehozott döntőként tekintettek erre a meccsre a szakértők, ami végülis nem igazolódott be (Higgins kikapott a döntőben), de én úgy hiszem, hogy amennyiben Trump nyer, elképesztő energiák szabadulhattak volna fel benne, melyek elrepíthették volna akár a világbajnoki címig is. Jelenleg úgy látom, hogy az elvesztett VB-döntő óta idén adódott a legtisztább ziccere - pedig azóta játszott két elődöntőt -, ugyanis az utóbbi évek győztesei már mind búcsúzni kényszerültek, mire összecsaphatott volna velük. Tudom, a sportban nincs létjogosultságuk a 'ha' és 'volna' szavakat tartalmazó gondolatmeneteknek, de nekem meggyőződésem, hogy Judd egy talán vissza nem térő lehetőséget szalasztott most el. Mikor fordul elő legközelebb, hogy se Ronnie O'Sullivan, se Mark Selby nem jut el a negyeddöntős fázisig? Mikor lesz Trump újból ennyire közel ahhoz, hogy visszavágjon Higginsnek a 2011-es vereségért, meg úgy általánosságban, minden fájdalmas vereségért, amit tőle szenvedett el? Márpedig egyszer vissza kell vágnia egy komoly téttel bíró mérkőzésen, hiszen ki tudja, lehet, hogy pont ez a kulcs a trófeához mentális szempontból. Mert arra várni, hogy majd egyszer végre szerencséje lesz a sorsolással és még a körülmények is neki kedveznek (értsd: kiesnek a legfőbb riválisok), nyilvánvalóan nem célravezető stratégia. És biztos vagyok benne, hogy Judd nem is erre vár: mivel szívügye a nézők szórakoztatása, emlékezetes módon, egy igazi nagy dobással szeretne felérni a csúcsra. De valami még mindig hiányzik a végső sikerhez, mintha a kirakós utolsó darabkája eltűnt volna a gyűjteményből. Egy darabka, amiről nem tudjuk egész pontosan, hogy mit ábrázol. Úgy tűnik, előbb magát a hiányzó elemet kell megtalálni ahhoz, hogy megfogalmazhassuk a magyarázatot...

Csak hogy pozitív hangulatban zárjam a beszámolót, elhoztam azt a számomra a világbajnokság fénypontját jelentő bravúros majdnem-clearence-t, ami a negyeddöntő 24. frame-jében esett és ami még engem is alaposan meglepett, levegőt sem mertem venni közben. Trump 11-12-es hátrányban volt, gyakorlatilag a kiesés szélén állt, mikor kapott egy karcsú lehetőséget Higginstől. Senki sem feltételezte volna róla abban a helyzetben, hogy kishíján letakarítja az asztalt (az utolsó feketére már nem volt szüksége)... Mégis megtette. Ha valami, ez a break erőt adhatott volna neki a döntő frame-re, ám sajnos nem sikerült a maga javára fordítani a momentumot. Ettől még dicséretes, amit nyomás alatt művelt, rendkívül büszke vagyok rá emiatt. Pontosan az ilyen megnyilvánulásai adnak okot arra, hogy elhiggyem, képes megnyerni a világbajnokságot.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR | a legifjabb Contador

Április 12-én érkezett a gólyahír egy eszméletlenül cuki, egyben szimbolikus kép formájában, melyet azonnal mellékelek is: megszületett Alberto és Macarena első kisfia, aki az olaszosan csengő Luca nevet kapta Az információ természetesen új aspektusba helyezi a spanyol klasszis visszavonulásának időzítését és azt hiszem, minden igazi kerékpárrajongó nevében mondhatom, hogy alig várjuk, hogy az ifjabb Contador feltűnjön az országúton.

TENISZ | veszélyben a wimbledoni szereplés?

Egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg Andy rehabilitációjával kapcsolatban az elmúlt hetekben, bár lassan a pesszimista hangvételű spekulációk kerülnek többségbe, ami kifejezetten aggasztó. Néhány napja a BBC és a Telegraph hozott le egy-egy baljós sugallatú cikket, melyben arra utalnak, hogy veszélyben van a skót füves szezonra tervezett visszalépése, hiába szerepel a neve mind a Rosmalen Open (jún. 11-17.), mind a Queen's-i torna indulói között. Murray állítólag nem is fogott ütőt az utóbbi hetekben és jóbarátját, egyben egyik legnagyobb riválisát, Rafael Nadalt kereste meg telefonon - ezt maga a spanyol árulta el -, aki szívélyesen megosztotta vele saját tapasztalatait, ami a sérüléseket illeti, ám ez a mozzanat is leginkább kétségbeesettséget tükröz. A két feljebb emlegetett cikkben lehozták továbbá, hogy a korábbi világelső számára lassacskán a késő nyári amerikai keménypályás szezon tűnik elérhető célnak és lehet, hogy le kell mondania a wimbledoni indulásról is. Nem hangzik túl jól, ráadásul Murray sem cáfolta az értesüléseket...

SÍUGRÁS | eldőlt: Ammann folytatja!

Egy újabb örömhír zárásként, hogy Simi hosszas gondolkodás után úgy döntött, még minimum egy évig folytatja karrierjét - jelentette be a svájci síszövetség. „Továbbra is rendkívül motivált vagyok és élvezem a részletekbe merülő munkát a síugrás terén. A tavalyi szezon bebizonyította számomra, hogy 36 évesen is lehetséges a legmagasabb szinten teljesíteni. Még mindig nagy vágyam a tökéletes ugrás megtalálása” - nyilatkozta a szurkolói legnagyobb örömére a veterán svájci, aki idén januárban Bad Mitterndorfban három év szünet után újra világkupa-dobogóra állhatott.

utóirat: Kellemes meglepetésként ért az információ, hogy Ammann óriási snooker-rajongó. Ő maga töltött föl képeket az egyik közösségi oldalra, amint a sheffieldi Crucible színház előtt pózol a világbajnoki döntő napján, illetve később a közönség soraiban ülve is megosztott egy fotót. Imádom, amikor összeérnek a szálak!