SÍUGRÁS

XXIII. Téli Olimpia

Alapvetően nem lettem okosabb Ammann visszavonulása vagy folytatása ügyében, de annyi bizonyos, hogy nem az olimpia volt a végállomás számára. A szezon végéig tehát még biztos nem fog eltűnni a szemeim elől. Hogy azután mi lesz, továbbra is homály fedi. Épp az imént olvastam utána a svájci sajtóban, hátha adott interjút a témában, de semmi konkrét. Nem kívánt nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Mint megtudtam, ő nem stresszeli magát a visszavonulás miatt, azaz bármikor eljöhet az a pillanat, amikor azt mondja, itt a vége. Ezen kívül még azt lehetett kiolvasni a szavaiból, hogy nem maradéktalanul elégedett olimpiai szereplésével, pedig jobban teljesített, mint mondjuk Torinóban vagy Szocsiban. Ám ő többre vágyott. Kasai 4 évvel ezelőtti példája és a kulmi sáncon elért 3. helye táplálta benne a reményt: elcsíphet egy érmet Pyeongchangban is. Én nem mertem ilyen magas elvárásokat támasztani vele szemben, egy top 10-es helyezéssel is elégedett lettem volna. 

A normál sáncon egy bravúros 105 méteres ugrással kezdett - ráadásul 54.5 pontot kapott a zsűritől -, miután a 11. helyről várhatta a folytatást. Minden adott volt tehát arra, hogy a legjobb 10 között végezzen, ám az érem elérhetetlennek tűnt. A második sorozatban rohamosan romlottak a körülmények, egyre több ugrónak kellett perceket várnia a startjelre a -10 fok körüli hidegben és szélben. Közülük is Ammann járt a legrosszabbul: a svájci csaknem negyedórán keresztül vacogott a sánc tetején. A szervezők ugyan próbáltak enyhíteni a kellemetlen helyzeten, meleg takarókkal burkolták be a fagyoskodó versenyzőket. De amikor már ötödjére küldték ki Simit a beülőre, ő maga is attól tartott, hogy odafagy a vashoz és kihűlő izmai cserben hagyják majd az elugrásnál. Mindezek ellenére egy egész korrekt ugrást tudott bemutatni, ám jelentős előrelépésre ez nem jogosította fel. Ugyanis az utána következő riválisok kivétel nélkül kedvezőbb szélkörülmények között érkezhettek és messzebbre is jutottak. Végül egy tizeden múllott a 10. hely, de mint kiderült, ő ennél is többen reménykedett.

Nagysáncon előzetesen több esélyt adtam volna neki egy emlékezetes szereplésre, hisz' mégiscsak ez a felségterülete. És nem is indult rosszul a versenye: az első sorozat után a 10. helyen állt, egy ponterős ugrással akár-akár még a legjobb 5 közé is beférkőzhetett volna, a dobogó viszont még innen is messzinek látszott. A szélviszonyok ezúttal sem kedveztek neki, így hiába a bíztató kiindulási pozíció, második nekifutásra sem sikerült bekerülnie a top 10-be. Nyilván van egy kis hiányérzetem emiatt, de még mindig pozitívabb az összkép, mint Szocsiban, ahol 17. és 23. helyeket szerzett és a mixed zónában kicsordultak a könnyei... Nem lehetek csalódott, hiszen nem voltak elrugaszkodott elvárásaim, Simi viszont mégis kissé csalódottan utazott haza Pyeongchangból. Mert ő többet várt el magától. 36 évesen is a részletek megszállottja, minden egyes ugrását kielemzi és töretlenül törekszik a fejlődésre, innovációra. Pozitív hozzáállása, a síugrás iránti szeretete és maximalizmusa sarkallta arra, hogy még egy olimpiai ciklust elvállaljon.

Ami a biathlont illeti, képtelen voltam visszafogni magam: a főodalon már lelőttem minden poént. Kár lenne tagadni, eredetileg nem így terveztem, de nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek, úgyhogy a lehető legnagyobb részletességgel és átéléssel jegyeztem le a történteket egészen a sprinttől a vegyesváltóig. Egyedül a férfi váltó maradt le, nem véletlenül, hiszen azt a versenyt az élvezeti értékével együtt elfújta a szél. Nem is igazán lényeges... Mit is fűzhetnék még hozzá. Talán érdemes kihangsúlyozni, hogy a tavaly december óta prognosztizált Fourcade-Boe-párharcra egyik számban sem került sor (az olimpiai eredmények nem számítanak bele a világkupába), ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevésbé lettek volna izgalmasak a pyeongchangi küzdelmek, sőt. Nekem minden előzetes várakozásomat felülmúlta Fourcade szereplése, hiszen úgy vágtam neki ennek az olimpiának, hogy egy arannyal már abszolút elégedett leszek és minden további érmet bónuszként fogok fel. Ugyanis valamelyest tartottam attól, hogy Johannes Boe majd egyszer-egyszer elkapja a fonalat és a közelébe se fog tudni érni senki. De ezek a 'félelmeim' alaptalanok voltak. A sprintet követően tagadhatatlanul eluralkodott rajtam a kétségbeesés Martin betlije okán, a francia viszont mentális megtörhetetlenségéről tanúbizonyságot téve egy éjszaka alatt megbirkózott a kudarccal és újult erővel, mérhetetlen elszántsággal állt oda az üldözéses futamra... A többi pedig már történelem. És ez jelen esetben nem csupán egy üres szófordulat.

Így írtam én a pyeongchangi eseményekről a főoldalon:

Vigyázó szemeimet először a biathlonpályára és a lőtérre vetettem, hiszen a 3. versenynapon került sor a férfiak sprintfutamára. A világkupa-eredményekből kiindulva az alábbi két szcenárió tűnt a legvalószínűbbnek: Johannes Boe hibátlanul lő és fölényes győzelmet arat avagy bekrepál a lövészetben és tálcán nyújtja a lehetőséget a félelmetesen stabil, ám a pályán valamivel lassabb Fourcade számára. Gyakorlatilag erre a párharcra volt kihegyezve az egész olimpia biathlonfronton. Ehhez képest aztán mindketten csalódást keltően szerepeltek ebben a versenyszámban: Boe mindössze a 31. legjobb időt produkálta, míg Fourcade a gyenge lövőteljesítmény ellenére tovább küzdött és a 8. helyen zárt. Ami ennél jóval fontosabb, hogy csupán 22 másodperc hátrány szedett össze az aranyérmes Peifferrel szemben. Ez pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a későbbiek szempontjából, hiszen az üldözéses viadal során a versenyzők tovább viszik az sprintben összegyűjtőtt különbségeket. Az legveszélyesebb ellenfél tehát elszállt, vele abszolút nem kellett számolnia a franciának. Viszont ez a gondolat az adott helyzetben aligha csillapította csalódottságát (ugyanis a sprintverseny megnyerését tűzte ki elsőszámú célul), így mindenekelőtt saját lelkének darabjait kellett összegereblyéznie. És sikerült egy éjszaka alatt túltennie magát a kudarcon. Az üldözéses Fourcade kedvenc versenyszáma: ebben a műfajban aratta legtöbb győzelmét karrierje során. Pyeongchangban címvédőként állhatott rajthoz, hiszen 4 éve ebben a számban szerezte első olimpiai bajnoki címét - akkor a 6. helyről indulva. Ugyan az első lövészetben elkövetett egy hibát, de ezután makulátlan tudott maradni és a riválisok mindeközben egytől-egytig eltűntek a közeléből. Abban a pillanatban, ahogy lelőtte az utolsó korongot, már a nyakában érezhette az aranyérmet, így a célig vezető útját diadalmenetként fogta fel.
Az előzetes elvárását tehát beteljesítette.

A 20 kilométeres egyéni szám újabb hullámvölgyet hozott, pedig egészen a 18. lövéséig ő irányította az eseményeket. Ennek a versenytípusnak az a különlegessége, hogy aki elvét egy korongot, nem büntetőkört kénytelen futni, hanem automatikusan hozzáadnak 1 percet az idejéhez, tehát a precizitás elengedhetetlen a sikerhez. Johannes Boe rögtön egy büntetőperccel kezdett, így megnyílt az út Fourcade előtt, aki ellenfele hibájának tudatában nem kapkodta el a lövészeteket, ami jóideig nyerő taktikának tűnt. A norvég ráadásul újabb hibát követett el, ami még kedvezőbb helyzetbe hozta a franciát, ám mindezen fölény egy csapásra elillant, mikor két utolsó töltényével nem talált célba. Dráma és teljes értetlenség. Fourcade nemcsak az aranyat, a dobogót is elbukta. Az újabb pofon viszont csak még elszántabbá és megszállottabbá tette a további érmek üldözésében. Ez az, amiről a felvezető cikkben értekeztem korábbi edzőjét idézve: 'issza a nyomást'.

A tömegrajtos futamban a legjobb 30 versenyző vehet részt korábban - jelen esetben az olimpián - elért eredményeik alapján. Martin csak a győzelemben gondolkodott, ennek megfelelő mentalitással vágott neki a 15 kilométeres távnak. Viszont eleinte nem éppen úgy alakultak az események, ahogyan azt elképzelte: az első fekvő lövészet során rontott, majd a büntetőkörből kifele jövet megbotlott, így jelentős hátrányt szedett össze az élmezőnnyel szemben. Alig telt el 10 perc, máris elcsípte a sor végét és miután a következő két lövősorozatot hibátlanul abszolválta, egy csapásra az élen találta magát és csak ketten tudták tartani a tempóját. Az érem tehát félig-meddig garantálható volt, de a csavar nem maradhatott el, ami meghatározta annak színét. A 4. lövészetet követően egyetlen ellenfele maradt: Simon Schempp. A német hozzá hasonlóan kiváló sífutó, így arra nem mutatkozott valós esély, hogy az emelkedőn leszakítsa. A végső hajrára hagyták a döntést: a célegyenes bejáratánál még egyértelműen Fourcade volt előrébb, ám Schempp fenyegetően közeledett mellette. Ahogyan szinte tökéletes szinkronban bevetődtek a célba, minden különbség elolvadt kettejük között. Fourcade úgy érezte, megismétlődik a történelem... Aztán néhány pillanattal később a célfotó alapján a franciát hozták ki győztesnek, aki percekig el se merte hinni, amit lát. Szocsiban 3 centivel lecsúszott az aranyról, most 14 centivel (átszámítva 18 milliszekundummal) az ő kötése volt előrébb. Örömmámor.

És akkor ebben az emelkedett lélekállapotban következhetett a vegyesváltó. A váltó minden egyéni sportoló számára különleges élmény és mivel nem csak saját magukért küzdenek, megszokszorozódik bennük a bizonyítási vágy és a motiváció. A franciák az egyik legerősebb összeállításukat küldték harcba az érinthetetlennek tűnő norvégokkal és az olimpián remeklő németekkel szemben. Bízhattak egy éremben, de talán az aranyban nem mertek reménykedni. Első emberük, Marie Dorin-Habert kitűnő kört futott és a 3. helyen adta át a stafétát a váltó második női tagjának, Anais Bescond-nak, aki viszont elrontotta az álló lövészetét és kishíján büntetőkörre kényszerült (a váltók esetében rendelkezésre áll 3 tartaléktöltény is, tehát csak annak kell büntetőkört futnia, aki 4-et vagy annál többet ront a lőtéren). Simon Desthieux csaknem 50 másodperces hátrányt örökölt, ám bravúros lövőteljesítményének köszönhetően újra dobogós pozícióba kerültek. A befutóember nem lehetett más, mint Martin Fourcade, akinek indulásakor a francia csapat 32 másodperccel maradt el az éllovas németektől. A 32 másodperc pedig nem kevés. Ennek eltűntetéséhez szükség volt egyfajta csodára Fourcade-tól és némi bizonytalanságra az ellenfelek részéről. Végül mindkét feltétel teljesült: Arnd Peiffer rettenetes álló lövészetet produkált és elhullajtotta az aranyérmet, amivel a franciák tovább robogtak, hiszen Martin céltáblái mind becsukódtak. Ha egy üzlet beindul...

Szóval, így lett Martin Fourcade minden idők legeredményesebb francia olimpikonja.