× A salakszezon lecsengett, a vörös por elillant és a helyébe a frissen nyírt fű jellegzetes illata lépett, amit az óceán felől érkező, kellemesen lengedező szellő szállít orról-orra. Szinte már ott érezzük a szánkban az krémes eperdesszert és a Pimm's koktél ízét, ami felidézi a wimbledoni centerpálya különlegesen arisztokratikus, a maga nemében egyedülálló atmoszféráját. A füves szezon valódi felfrissülésként hat a tenisztársadalomra: a salakspecialisták valamelyest háttérbe szorulnak, a labdamenetek látványosan lerövidülnek, miután az erőviszonyok egy csapásra átalakulnak. Éppen ezért gyakoriak a meglepetések és akár magasan kiemelt játékosok is a borítás áldozatul eshetnek, ha nem alkalmazkodnak időben - a salakról fűre való átállásra mindössze három hét áll rendelkezésükre. Wimbledon ugyanis a nyaku(n)kon van.

Éppenhogy rákarcolták Rafael Nadal nevét 11. alkalommal a Muskétások kupájára, a Maestro felébredt a salakszezont átívelő 'téli álmából' és előmerészkedett barlangjából, hiszen megütötte az orrát az az üde, zöld illat, melyet az óceáni fuvallatok hordoztak. Feloldva a rokokó képzavart, azt hiszem, nem lehet kérdés - csakúgy, mint bő egy hónapja Nadal és a Garros relációjában -, hogy a 37 esztendős Roger Federer a wimbledoni bajnokság kiemelkedő favoritja. A veterán kategóriába kívánkozó életkorán kívül egyetlen helytálló ellenérvet sem tudnék felsorakoztatni arra vonatkozóan, hogy miért ne nyerhetné meg kilencedjére (kettejük kapcsán már meg se lepődünk ilyen űrbéli statisztikákon) is ezt a patinás tornát, amit a tenisz csúcsaként emlegetnek. És eddig a kora sem különösebben hátráltatta a svájcit...

Amint Federer beteszi a lábát a wimbledoni centerpályára, ugyancsak tapintható az a bénító közeg, amit a salakkirály újabb párizsi söprése során extrém dózisban tapasztalhattunk, de az utóbbi években talán nem érvényesült olyan mértékben, mint ahogyan arra számítottunk (legutóbbi két bajnoki címe között 5 év telt el). Ám miután a svájci klasszis szakított a salakkal és átalakította versenynaptárát, újból megmutatkoztak az érinthetetlenség jelei kedvenc borításán és visszanyerte azt a szuperképességét, amivel megbéklyózza ellenfeleit a tenisz szentélyében, Wimbledonban. Ami viszont a felvezető tornákat illeti, a stuttgarti győzelmet követően második otthonában, Halléban váratlan hiba csúszott a gépezetbe: Federer egész héten látszólag kedvetlenül, saját szintjéhez mérten alacsony szinvonalon teniszezett és a döntőre sem tudta magát kellően felpörgetni, így vereséget szenvedett a korántsem füves pályás specialista Borna Corictól. Az a döbbenetes, hogy londoni esélyei a nem kalkulált fiaskó ellenére sem módosultak jelentősen... 

Mégis, kik lehetnek a kihívók? Több szempontból is közelíthetünk ehhez a kérdéshez. Egyrészt, ha a világranglistát és az idei eredményeket tekintjük, kínálja magát Rafael Nadal neve. Igenám, de a kétszeres wimbledoni bajnok spanyol - ismerve a játékstílusát, a mai napig meglep, hogy kétszer is képes volt erre a bravúrra - 2011 óta még csak a döntő közelében sem járt: a 4. forduló a legjobb eredménye (2014-ben az akkor még abszolút újonc Kyrgios, míg tavaly a 16. helyen kiemelt Gilles Müller gyűrte le). Még ha a salakon mutatott teljesítménye fel is jogosítaná Rafát az esélyes jelző viselésére, kétségeink támadhatnak azzal kapcsolatban, hogyan tudja átmenteni, adaptálni a teniszét és a formáját a zöldellő borításra, hiszen ez az elmúlt időszakban enyhén szólva sem sikerült neki zökkenőmentesen. Szerencséjére viszonylag laza sorsolás kapott, az alsó ág, különösen az ő nyolcada hemzseg a hozzá hasonló salakhuszároktól (Cecchinato, Fognini, Schwartzman), akik ellen füvön kétségtelenül favoritnak számít. Egészen a negyeddöntőig adott tehát a lehetőség Nadal előtt arra, hogy építgesse az önbizalmát és megtalálja a működő stratégiát ezen a számára kissé idegen talajon. Ha sikerrel veszi az első heti akadályokat (tegyük fel, nemcsak a túlélés a cél, hanem a végső győzelem szempontjából is előremutató játékkal rukkol elő), joggal tekinthetjük Federer első számú kihívójának, addig viszont - véleményem szerint - fenntartásokkal kell kezelni a salakos eredményekből kiinduló nagyvonalú jóslatokat Nadal menetelésére vonatkozóan.

POTENCIÁLIS NEGYEDDÖNTŐS PÁROSÍTÁSOK
felső ág	alsó ág
[1] Roger Federer  vs. [8] Kevin Anderson	[7] Dominic Thiem  vs. [4] Alexander Zverev
[3] Marin Cilic  vs. [6] Grigor Dimitrov	[5] Juan Martin Del Potro  vs. [2] Rafael Nadal

A másik lehetséges megközelítés alapján górcső alá vehetjük a füves borításon szerzett eredményeket, különös tekintettel az ideiekre. A wimbledoni torna ugyanis egy különleges kiemelési procedúrát alkalmaz, amely ezen az elven működik: a világranglista első 32 helyezettjének ranglistapontjait kombinálják az elmúlt két év során füves pályán gyűjtött pontokkal. Ezzel ha nem is állítják feje tetejére az általános kiemelési szabályok által kialakított sorrendet, de a céljuknak megfelelően adnak egy valamelyest reálisabb képet az esélyeket illetően. Így fordulhatott elő például, hogy a világranglista 5. helyén álló Marin Cilic, aki tavaly döntőzött Wimbledonban és idén egy Queen's Club-i trófeával lett gazdagabb, a 3-as kiemelési számot kapta. Szembetűnő továbbá, hogy az ATP-rangsorban mindössze 32. helyet elfoglaló Milos Raonic neve előtt a jóval előkelőbb 13-as szám díszeleg - rajta minden bizonnyal sokat dobott a két évvel ezelőtti wimbledoni finálé. Érdemes lesz figyelni a felszálló ágban lévő Novak Djokovicra is: a csúcsra való visszatérésen munkálkodó szerb számára a római elődöntő lelkiekben mérföldkőnek bizonyult. Az egyre növekvő önbizalmát a Roland Garros negyeddöntőjében Marco Cecchinatótól elszenvedett veresége némileg visszavetette (a füves szezonnal kapcsolatban is pesszimistán nyilatkozott), ám hamar sikerült levetkőznie a csalódottságát és a Queen's-i tornán egészen a döntőig menetelt, ahol mérkőzéslabdáig jutott Marin Cilic ellen.

Beszélni kell egy nagy visszatérőről is, aki történetesen kétszeres wimbledoni győztes és alapesetben fojtogató elvárások kísérik szereplését hazája Grand Slam-versenyén, ám egy közel teljes évnyi kihagyást követően - ami magában foglalt egy rizikós csípőműtétet is - szerényebb célkitűzésekkel indul harcba. Egy hónapja még aggasztó hírek érkeztek Andy Murray háza tájáról, hiszen az eredeti tervet felrúgva az utolsó pillanatban visszalépett a s'hertogenbosch-i tornától (Libéma Open). A következő héten 'standing ovation' fogadta Queen's-ben, ahol a meglehetősen szerencsétlen sorsolás egy Nick Kyrgios elleni összecsapással sújtotta, viszont a vártnál jóval pozitívabb képet mutatott fizikai és teniszszakmai oldalon egyaránt, és mindössze egy szoros döntő szettben maradt alul. Eastbourne-ban az ugyancsak sérülésből visszakapaszkodó Stan Wawrinkát könnyedén búcsúztatta, de honfitársával, a top 20 határán táncoló Kyle Edmunddal már nem bírt a 2. fordulóban. A wimbledoni nyitókörben Benoit Paire-t dobta neki a gép, aki szintén rágós falatnak tűnik - pláne a visszatérése hajnalán -, a kulcskérdés mégis az, hogy ő maga készen áll-e a három nyert szettre menő mérkőzésekre. Akár igen, akár nem, a sportág egy évek óta meghatározó figuráját, egyben egyik legkiválóbb harcosát nyerte vissza Murray személyében.

BREAKING [július 1.]
Nem áll készen. Andy Murray visszalépett a wimbledoni küzdelmektől, helyét a versenytáblán egy lucky loser örökli.